Van-e esély új szemléletű iskolára és oktatásra a karantén után hazánkban?

Hogyan és miért kezdtétek el a karanténoktatást kutatni?

Véletlenül kerültünk abba a helyzetbe, hogy a karanténoktatás kutatási téma lett. Épp 18 (személyes) fókuszcsoportos beszélgetést készítettünk elő 2020 tavaszán, 50-50 szülővel – köztük olyanokkal, akik maguk is pedagógusok – és gyermekeikkel, amikor az első karanténidőszak elkezdődött. Más volt a kutatási téma, de kiegészítettük a beszélgetéseket, annak feltérképezésével, hogy ki, hogyan tud(ott) boldogulni az online oktatással. Ezen kívül kérdőíves vizsgálattal (2020 szeptember-november) még több szülőt és gyereket értünk el, akik az első kutatás során elhangzottakat kiegészítették, megerősítették. A fókuszcsoportos beszélgetéseket végül 2020. március és június vége között vettük fel Csongrád, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyékben. Három teljesen más hátterű régiót szerettünk volna feltérképezni, összehasonlítani, így nemcsak a középosztálybeli, hanem a mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű gyerekek online oktatási tapasztalatait is vizsgálni tudtuk.

Milyen különbségeket tapasztaltatok a három vizsgált régió, és a hátrányos helyzet – nem hátrányos helyzet összehasonlításában?

Hogy valaki mennyire tud részt venni a digitális oktatásban, azt három dolog befolyásolja. Az első az, hogy mekkora a személyes tere, ahol tanulni tud, a második a rendelkezésre álló digitális eszközök mennyisége egy családban, a harmadik pedig a wifi-hozzáférés.
A digitális eszközökkel kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy még a mélyszegénységben élőknek is van okoseszköz a birtokukban. A wifi esetében a jó minősége lenne nagyon fontos, a hozzáférést kellene sokkal jobban támogatni, mert ezzel lehetne a diákokat a legjobban segíteni.

Általános megoldás volt, hogy a hátrányos helyzetű tanulók nyomtatott feladatlapokat kaptak az iskolából, pedig a legtöbbjük a közösségi oldalakon keresztül, messenger-csoportban, Viberen elérhető. A digitális anyagok tehát többnyire mindenki számára valamilyen módon hozzáférhetők, aminek tudatosítása nagyon lényeges lenne.

Az okoseszközök mennyisége olyan szempontból is meghatározó, hogy a digitális órarendek gyakran ütköznek testvéreknél. Ha egy családban nem áll rendelkezésre megfelelő darabszámú eszköz, akkor a gyerekek nem minden esetben tudnak rész venni az online órákon.

A tanárok hozzáállásában, munkájában van fejlődés az induláshoz képest?

Mindenki rengeteget fejlődött, de ahol az iskola már korábban is használt digitális keretrendszereket, ők nagy előnnyel indultak. Ahol nem volt semmi ilyesmi, ott sokkal nehezebb volt tavaly tavasszal az átállás, mert mindenki saját maga, egyedül próbált boldogulni, és csak májustól kezdett egységesülni a sokfajta tanári gyakorlat.

Mostanra az online órák viszonylag jól működnek, tantárgyanként legalább heti egy megtartható, és a leckéket is digitális platformokon kapják meg a gyerekek.

A gyerekek élvezik az online oktatást?

A középiskolásoknak nagyon megterhelő, hogy gyakorlatilag az összes órát megtartják tanáraik, így napi 6-7 órát kell képernyő előtt ülniük, majd utána a leckékkel foglalkozniuk, szintén a számítógép előtt. Ezeknek a gyerekeknek jóformán az egész napjuk az online térben zajlik.

Ehhez hozzájárul, hogy szabadidős tevékenységeik – a sporton kívül – a sorozatok nézése, a számítógépes játékok, a közösségi oldalak böngészése és az online kommunikáció. Tavaly tavasszal azt gondoltuk, hogy a gyerekeknek összefolyt az online és az offline világuk, de mostanra, miután ez az időszak ilyen sokáig elhúzódik, teljesen az online életük vált dominánssá.

Nagyon éles a váltás, ha azt nézzük, hogy korábban az iskola sokszor még a mobiltelefonok használatát sem engedélyezte a falai között. Nehezen dolgozzák fel a gyerekek, hogy ami mindig tiltva volt, akár csak egy angol szó jelentését megnézni az online szótárban, most éppen az az elvárás, hogy mindent tudjanak használni, alkalmazni.  

Milyen érdekes dolgokra mutatott még rá a kutatás?

Azok az oktatási rendszerek, vagy akár csak pedagógusok, akiknél sokkal inkább a csoportmunkák vagy az egyéni kutatómunkák voltak jellemzőek, az ő diákjaik sokkal könnyebben veszik a mostani helyzetet, akadályokat. Ahol frontális, tanárközpontú az oktatás, ott ez az átállás sokkal nehezebb. Az sajnálatos, hogy sokan ezt olyan online órával váltják ki, ami teljes frontalitást jelent: a tanár beszél, a gyerekek meg kikapcsolt kamerával hallgatják őt.  

Hogy látod volt pozitív hozadék a karanténnak?

A megváltozott helyzetnek miatt gyerekek nagyobb önállóságot, szabadságot kaptak. Sok tanár rájött, hogyha csak ők irányítanak, akkor nagyon visszavetik a diákok tanulási képességét, kedvét, ami visszaüt. Sok tanuló panaszkodik arra, hogy a tanárok nem elérhetők folyamatosan, de nyilván nem is elvárható, hogy állandóan online legyenek. Ezért nem célszerű a gyerekek teljes irányítottsága.

Vannak olyan gyerekek, akiknek kimondottan pozitív élmény volt, hogy maguk dolgozhatnak fel tananyagokat, és hogy az időbeosztásukat is egyénileg tervezhetik. Ezáltal saját maguk tapasztalták meg, milyen az egyéni tanulási stílusuk, hogy mire, mennyi időt kell fordítaniuk, mivel, hogyan haladnak.

Az elmúlt időszak online oktatási tapasztalatait, valamint a régi, frontális oktatási rendszer pozitívumait lehetne-e ötvözni és úgy kezdeni ősztől az új iskolaévet?

Nagyon nehéz kérdés, de szerintem úgy lehetne, hogy egy sokkal interaktívabb tanulási környezetet kellene létrehozni tudatosan, a tanárok vezetésével. Megtartani a digitális oktatás azon részét, hogy a gyerekek továbbra is használjanak digitálisan feldolgozott tananyagtartalmakat, az órai anyagok feldolgozása folytatódjon a digitális térben is, sőt bizonyos időrabló tanórai rutinok, mint a vázlatírás például, tevődjenek át online környezetbe. Fontos lenne, hogy az otthon tanulás, a házi feladat készítés, ebben a digitális környezetben tudjon történni, saját, egyéni tempóban.

A másik fontos dolog, hogy a kooperatív tanulásszervezésnek, közös tanulói projekteknek sokkal nagyobb teret kellene adni, azaz annak, hogy a gyerekek változó csoportokban közösen dolgozzanak fel bizonyos témaköröket. Ennek az értékelését pedig a tanárnak kellene kitalálnia.

Az időkeretek megváltoztatása is fontos lenne, ami nyilván egyelőre csak vágy, hogy az oktatás mindenhol 9-kor kezdődjön, de ez visszatérő gyerekigény.

A szülőkkel való kapcsolattartás is teljesen megváltozott, sokkal intenzívebb lett szülő és pedagógus között, minél fiatalabb a tanuló, annál inkább. Erre kellene építeni, hogy a szülő digitálisan sokkal könnyebben elérhető.

A tanárok együttműködése szépen elindult, de ez is intézményfüggő. Az online keretek megmutatták, hogy az interakcióra milyen nagy szükség van. Nagyon fontos a diákok számára, hogy legyen egy biztos pont, a tanár, akihez fordulni tudnak. A gyerekek sokszor nem veszik észre, hogy mennyit kérdeznek a tanórán, és a tanárok sem mindig érzékelik ezt. Az online tanulás ráirányította a figyelmet erre az igényre, mind a tanulók, mind a tanárok számára nyilvánvalóvá vált, hogy a tanulás egyértelműen interaktív folyamat. Tehát iskolára igenis szükség van, és a járvány után ennek megújítására kapunk egy új esélyt, amivel jól kellene gazdálkodnunk. Nem túllépni ezen az egészen, hanem feldolgozni, hogy a korábbi oktatási gyakorlaton hol szükséges változtatni, és mit érdemes megtartani a digitális oktatás időszakából.

Nyitókép: Technology photo created by ArthurHidden - www.freepik.com