Valóban semmi szükség önállóan gondolkodó, világot megérteni akaró fiatalokra?
A művészettörténetoktatást hoszú ideje csonkolták, 2024-től ez a tantárgy megszűnik az állami fenntartású gimnáziumokban, ami már évek óta tudható. Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész Facebook posztjában fejti ki, mi a baj ezzel. Véleményírását változtatás nélkül közöljük.
(Nyitókép: A sikoly (Skrik) Edvard Munch expresszionista festő képének részlete).
"Középiskolai művészettörténet oktatás: élt 150 évet
2024-től megszűnik a művészettörténet oktatása az állami fenntartású gimnáziumokban, és érettségizni sem lehet belőle többé. Hatalmas kár ez, és nemcsak azoknak a gyerekeknek, akik művészeti szakon tanulnának tovább.
A művészettörténet oktatását még báró Eötvös József emelte be a középfokú oktatásba az 1870-es években. A magyar oktatáspolitika legjobb korszakában az alapműveltség részének és a világ megértéséhez vezető hatékony eszköznek tekintették a képzőművészet nagy korszakainak és nagy alkotóinak megismerését.
A dualizmus korától egészen 1940-ig minden gimnazista tanult művészettörténetet, aztán 1940-ben, a háború alatti tanügyi átalakítás során mint a hazafias nevelés szempontjából felesleges tantárgyat megszüntették. 1945-től a kommunista hatalomátvételig rövid ideig újra bevezették a középiskolákban, hogy aztán mint polgári elfajzást megint eltöröljék. 1957-től 2023-ig választható érettségi tantárgyként újra tanulhatták a középiskolások művészettörténetet, – az utóbbi években már csak fakultáció keretében vagy külön fenntartói engedéllyel. Idén még 50 iskolában érettségiztek belőle.
Jövőre már csak művészeti szakgimnáziumokban jelenhet meg önálló tárgyként, – kivéve persze az egyházi és alapítványi fenntartású gimnáziumokat. Az érettségi lehetősége azonban már sehol sem áll fenn.
És hogy miért baj ez, arról érdemes elolvasni egy természettudósnak, Szentágothai Jánosnak, az MTA egykori elnökének véleményét:
„A barlangi ősember civilizációja is valahol a barlangrajzokkal kezdődött. (...) Picasso vagy a hozzá hasonló, különféle modern irányzatú festők, kubisták, szürrealisták, dadaisták, futuristák és mások mind megkísérelték mintegy jelezni a mai emberi lét alapvető kérdéseit. A régebbi korok művészei is mind ezt tették annak idején, csak mert az ő problémáik már nem „mennek a bőrünkre" — művészetüknek ezt az oldalát már alig érzékeljük. (...) A modern festők olyan mintázatokat, alakzatokat láttak vagy sejtettek meg, amelyeket sokszor évtizedek múlva produkáltak a modern műszerek, s amelyekben a természet jelenségeinek egy-egy lényegi vonása jelenik meg, persze áttételesen. Ez nem miszticizmus, abban én nem hiszek, (...) arról van szó, hogy a művész a maga érzékeny idegrendszerén keresztül feldolgozza a környezet, a mai emberi lét minden behatását, és műveiben tükröződik a tudományos-technikai forradalomnak egész légköre, ellentmondások, remények és rettenetek, amiben ma az emberiség él...” (Jelenkor, 1981/2.)
Ahol tehát a fiatalok nem ismerhetik meg a képzőművészet történetét és meghatározó alkotóit, ott a világ megismerésének és megértésének lehetőségét veszik el tőlük."
