Iskola

„A tehetséges gyerek onnan ismerhető fel, hogy sok mindent másképp csinál” – Interjú

Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa. Egyik fő kutatási területe az atipikus fejlődés, az átütő fejlődésű vagy többszörös különlegességű tehetségek kutatása, de nemzetközi projektek keretében foglalkozik a gondolkodás és a tanulás hatékonyságát fejlesztő módszerek kutatásával és fejlesztésével is.
A Budapesti Könyvfesztiválon a Tea Kiadó gondozásában megjelent, Tehetségfejlesztés című könyve kapcsán beszélgettünk vele.

Kölöknet: Hogyan derül ki egy gyerekről, hogy tehetséges?

Gy.É: Kezdjük azzal, hogy sokszor nem is derül ki, hogy tehetséges, akiről meg kiderül, lehet, hogy nem is az, hanem egy gyorsan fejlődő gyermek – ami nem baj. Szeretném a tehetség mitizálását, „fantasztikusságát” leépíteni, mert a tehetség nem feltétlenül jár csak pozitívumokkal, akinek tehetséges gyereke van, láthatja, hogy a tehetség sokféle problémát is magával hoz. A tehetség felismerése is gyakran a problémákkal kezdődik.

Kisgyerekként nem úgy fejlődik, már nagyon korán olyan kérdései, olyan elvárásai vannak, amelyekkel nem tud mit kezdeni a család, egész piciként tudásokat akar. Ami a legjellemzőbb a tehetségre, az a saját út, az önállóság – ami nem azt jelenti, hogy ki tudja fújni az orrát, vagy befűzi a cipőjét, hanem azt, hogy önállóan irányítja a saját fejlődését. Emellett azonban más területeteken hiánya lehet, például megeshet, hogy sokkal később tanul meg beszélni, mint a többiek. De vannak úgynevezett optimális fejlődésű tehetségek is, akik korán elkezdenek írni, olvasni, számolni, és megfelelnek annak, amit elvárunk egy tehetségtől, azaz ugyanúgy csinálnak mindent, mint a többi gyerek, csak jobban.

Ezt én a következőképp pontosítanám: a tehetséges gyerek sok mindent másképp csinál, mert akkor fog másfelé jutni. Tehát ha egy gyermek gyorsan fejlődik, még nem biztos, hogy tehetség, viszont jó úton halad a tehetség irányába, mert megvan a lehetősége, hogy többféle dolgot kipróbáljon. Ha ez a lehetőség társul egy belső hajtóerővel, ha még többet akar, akkor ez a gyors fejlődés még gyorsabb lesz. Nagyon erős kapcsolat van a belső hajtóerő és a képességek között, és ehhez jön még a környezet hatása is, hogy mennyiben támogatjuk, és milyen elvárások mentén viszonyulunk a gyermekhez.


A képen dr. Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus (Fotók a cikkben: Kerepeczki Anna)

Kölöknet: Mérhető a tehetség?

Gy.É: A tehetségre nem mondanám, hogy mérhető, mert sokféle területet érint, nagyon sokféle tehetség van – viszont a képességek mérhetők. Azt tudjuk mérni, hogy egy adott területen a gyermeknél milyen szinten van az adott képesség, és léteznek olyan értékelő listák is, amelyek a tehetség jellemzőit sorolják fel. A tehetséget mi inkább tehetségprofilban vizsgáljuk, ahol azt nézzük, hogy milyen arányban elegyedik például a belső hajtóerő és a végrehajtóerő, mennyire tud a gyermek koncentráltan végigmenni a feladatokon, vagy mekkora a kreativitása.

Kölöknet: A Tea Kiadónál megjelent könyvének az a címe, hogy Tehetségfejlesztés. Itt fejlesztésről van szó, vagy kibontakoztatásról?

Gy.É: A tehetség egy csomag, amelyben lehetnek hiányok. Például lehet, hogy a gyermek végrehajtó funkciói kicsit gyengébbek, kevésbé módszeres, vagy van egy kis figyelemzavara, de a többi képessége nagyon erős. A másik viszont nagyon jó végrehajtó funkciókkal rendelkezik, koncentráltan megy végig a feladatokon, és iszonyú hatékony gondolkodása van, ám a kreativitása gyengébb.

A fejlesztés azt jelenti, hogy az egész tehetséget mint csomagot nézzük, és holisztikusan fejlesztjük, az egyik képességgel a másikat erősítjük. A kibontakozás szót azért nem kedvelem, mert azt sugallja, hogy a tehetség már eleve benne van a gyermekben, miközben a tehetség a környezettel való interakcióban alakul ki.

   Vannak olyan gyerekek, akiknek a tehetségét agyon sem lehet verni, ám nem ez a jellemző tehetség. Az esetek többségében a tehetséget könnyű eltaposni, ami azért nagyon veszélyes, mert a tehetséggel járó, erős belső hajtóerő a gyermek ellen, de akár a környezet ellen is fordulhat.

Kölöknet: A tehetségfejlesztésnek vannak életkorhoz kötött határai?

Gy.É: Határai kevésbé, mert még felnőttkorban is nyugodtan beszélhetünk tehetségfejlesztésről, inkább hangsúlyai vannak. Nagyon más egy kétéves gyermek tehetségfejlesztése, mint egy tizenkét, vagy huszonkét évesé. A kisgyerekeknél nagyon fontos, hogy igazán a teljes fejlődésre figyeljünk. Olyannyira, hogy tizenéves korig a teljesítményt nem is várjuk el, addig a tehetség mint lehetőség fejlődik.

Kölöknet: A tehetség a teljesítménnyel milyen viszonyban van?

Gy.É: A teljesítmény az, amikor a gyermek már létrehoz valamit. Itt meg kell különböztetni az egyéni és a társadalmi szintű teljesítményt – könnyen előfordul, hogy ami társadalmi szinten semmiség, egyéni szinten teljesítmény. A kulcsszó az, hogy mit várunk el a gyermektől. A nem tehetségesnek tartott egyének is hoznak egy csomó teljesítményt, de feléjük nem támasztunk ilyen elvárásokat. Más szóval, gyakran az elvárásainkat használjuk arra, hogy megítéljük, minősítsük a gyermekeket tehetségnek vagy nem tehetségnek.

Ehhez képest a gyakorlatban nagyon sokféle fejlődés van, és ezért lényeges, hogy olyan komplex fejlesztés legyen a háttérben, amellyel nem elvárunk, hanem támogatást adunk a gyermeknek. Minél fiatalabb gyermekről van szó, annál inkább adunk – fejlesztő tanulási környezetet, ahol ő kalandozhat, megtapasztalhatja a világot, megkínáljuk ezzel, megkínáljuk azzal, ő pedig szabadon választhat, hogy mi tetszik neki. Ha látjuk, hogy valami megfogja, akkor azt kiszolgáljuk. Később, tizenéves korban a gyerekek ezt már önállóan is képesek intézni. A célunk tehát az, hogy minél többet adjunk, míg az elvárásokat visszavesszük. Nem várunk el teljesítményt, sőt, a fejlődést sem kell feltétlenül elvárni, legfeljebb a fejlődési minimumot figyelni.

   A tehetségfejlesztésben nagyon erős az önfejlesztés – hiszen, mint mondtuk, a saját útjukat járják ezek a gyerekek –, a tehetség gyakorlatilag önmagát fejleszti a belső hajtóerővel, a mi feladatunk pedig az, hogy fejlesztő környezetet biztosítsuk ehhez. A fejlesztő környezet lehet egy mentor, egy program, de szerencsés esetben akár az iskola is lehet fejlesztő környezet.

Kölöknet: Ha már szóba került az iskola: hol van a tehetséges gyerekek helye a magyar iskolarendszerben?

Gy.É: Sajnos az iskolai tehetségfejlesztés nagyon adminisztratívvá vált, a Tehetségpontok működése is gyakorlatilag elsorvadt. Mindazok a problémák, melyek az oktatási rendszert sújtják, a tehetségfejlesztésre is igazak, és a teljesítményorientált, a minősítésorientált és számonkérő hozzáállás sem segíti a tehetségfejlesztést. Azonban azt sem szeretném kijelenteni, hogy az iskolák egyáltalán nem kapcsolódnak ehhez a témához, mert sok olyan pedagógus van, aki kiváló tehetségfejlesztő. Tehetségfejlesztés intézményi szinten jelenleg a civil szervezeteknél érhető el, egyesületeknél, képzésekben, önszerveződő társaságoknál.

Kölöknet: Hová forduljon az a szülő, aki úgy véli, tehetséges a gyermeke?

Gy.É: A legfontosabb talán nem is a szakember jelenléte, hanem az, hogy minél többféle dologgal megismertessük a gyereket. Ha van jó szakkör, ha érdeklődik, vigyük el minél többféle tevékenységet kipróbálni, szolgáljuk ki a lehető legjobban ezeket az igényeit. Tehetségpapírra olyan esetekben van szükség, amikor a gyermek nem illik bele az iskolarendszerbe, akár azért, mert nagyon gyors fejlődésű tehetség, akár azért, mert nem szabályos tehetség.

Léteznek olyan programok is (például a Tehetségműhely), melyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy hetente egy napot a gyermek ne az intézményben töltsön, hanem egy 5-6 fős csoportban, ahol nemcsak a fejlesztés a fő cél, de más, hozzájuk hasonló „csodabogár” gyerekek társaságába kerülnek. Ez azért lényeges, mert egy tehetséges gyerek nem biztos, hogy egy harminc fős osztályban képes a társas készségeit fejleszteni, de ha találkozik hasonló gyerekekkel, az már egy megfelelőbb környezet.

A kiadvány többek között a Tea Kiadó felületén vásárolható meg.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás