Iskola

Rétvári: "Ugyanaz a béremelés jár egy alapítványi iskolában tanító tanárnak, mint a tankerületiben"

A magán és egyházi iskolákban, óvodákban is ugyanúgy jár a 32,2 százalékkal megemelt bér a tanároknak és óvónőknek, mint az állami intézményekben - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence közölte:

a 340 milliárd forintos tanárbéremelési alap nemcsak az állami intézmények alkalmazottainak a béremelését tartalmazza, de az önkormányzati, egyházi és magán fenntartóknál dolgozókét is.

Ugyanaz az emelés jár tehát egy alapítványi iskolában tanító tanárnak, mint a tankerületiben - húzta alá.
Hangsúlyozta: a kormány számára minden gyerek ugyanolyan fontos, ezért a magán és egyházi intézmények oktatói is ugyanolyan mértékű béremelésben részesülnek.

   Az állam 32,2 százalékkal megnövelt bértömeget utalt át a normatív közfinanszírozásban részesülő valamennyi nem állami fenntartóknak február legelején, melynek felosztását és kiutalását már a fenntartók és a magánintézmények végzik"

 - fogalmazott, hozzátéve: a kiutalt alapot teljes mértékben béremelésre kell fordítani.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a tanárbéremelési alapban "egyelőre csak magyar költségvetési forrás van", EU-s forrás még nem érkezett. "Az Európai Bizottság januárban adott egy technikai levelet, egyfajta írásos garanciát a források felhasználhatóságáról, de utalás eddig még nem történt. A kormány ugyanakkor teljes mértékben biztosítja a tanárok és óvónők béremelését hazai forrásból" - magyarázta.

Az illetményemelés mértékéről Rétvári Bence azt írta: az állami fenntartású iskolákban a tanárok átlagbére 652 530 forintra, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 018 403 forintra emelkedett. A tankerületi intézményekben a gyakornok, pályakezdő pedagógusok átlagbére 561 100 forint lett, a pedagógus I. fokozatban lévőknek 601 992 forint, a pedagógus II. fokozatban lévőknek 679 135 forint, a mesterpedagógusoknak 869 007 forint, a kutatótanároknak pedig 911 284 forint - ismertette a változásokat az államtitkár, aki kiemelte azt is, hogy az alapilletményen túl a pótlékok és a megbízási díjak összege is emelkedett.

Hozzátette: a hiányszakot oktatók esetén további 4 százalékkal nőttek a bérek, MA fokozat estén szintén 2 százalékkal. Azok a pedagógusok pedig, akik hátrányos helyzetű térségben, osztályban tanítanak, 20 százalékos többletjuttatásban részesülnek.

Rétvári Bencét idézzük: a kormány kiemelt célja a tanárok és óvónők megbecsültségének növelése, hogy a gyerekek minőségi iskolákban tanulhassanak.  
A valaha volt legnagyobb tanárbéremelés ezért folytatódik jövőre újabb 21 százalékos emeléssel - írta közleményében az államtitkár.

Forrás: MTI

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás