Reménytelen szerelem, válás, bullying: Ezek a leggyakoribb okok, amivel a kamaszok a filmterápiás szakemberhez fordulnak - Interjú

A mások problémájára nyitott és érzékeny szakember egyetemi évei alatt irodalmat, filmet, színházat, pszichológiát, filozófiát és művészetterápiát tanult, számos szakcikk és tanulmány szerzője, három gyerek édesanyja. Beszélgetésünk során egy sor olyan dologra mutatott rá, amit oly természetesnek veszünk, például hogy miért él meg mindenki más-más élményt egy film megnézésekor.

Interjúnkból kiderül, hogy mi is az a filmterápia, milyen problémákkal keresik fel őt leggyakrabban a kamaszok, illetve milyen kreatív eszközökkel lehet az önmagukat nehezen kifejező, sokszor magukba forduló tizenéveseknél elérni, hogy megnyíljanak. Ahogy Anette fogalmaz: a filmterápia az álmok, remények, megrázó és vidám sorsok esszenciája. Ebbe az izgalmas témába nyertünk betekintést általa.

- Feltételezem, sokszor megkérdezik tőled, hogy mivel is foglalkozik egy filmterapeuta.

- Először is, inkább filmterápiával foglalkozó szakembernek hívnám magam. A filmterápia Amerikából indult, Magyarországon nem régóta van jelen, kevesen foglalkoznak vele. Alapvetően a művészetterápiákhoz sorolható, kezdetben a pszichoanalízishez kapcsolódott. Sok rokon vonást mutat a biblioterápiával, azaz írás-olvasás terápiával. Érdekessége, hogy nincs kialakult, egységes módszertana, sokféle irányzata létezik.
A film egyszerre valószerű és absztrakt, a karakterek láthatóak, a belső állapotváltozások, gondolatok, döntések, ok-okozatok követhetőek, ugyanakkor a képi világ, a tempó, a színek, zene, a montázsok, szimbólumok, vagyis a film sokrétegűsége rengeteg csatlakozási pontot kínál ahhoz, hogy összekapcsolódjon személyes tapasztalatokkal, élményekkel, traumákkal, álmokkal, képzelettel, amelyekhez a film feldolgozásán, mint egy médiumon keresztül eljuthatunk. A filmterapeuta ezen élmények felszabadításával és az ennek nyomán felmerülő kérdésekkel foglalkozik.

Interjúalanyunk: Hilbert Anette filmterápiás szakember (Fotó: Kölöknet)

- Hogyan képzeljünk el egy csoportos filmterápiát? Mi történik általában egy-egy ilyen alkalommal?

- A filmterápia jóval reflexívebb élmény, mint a szokásos filmnézés, ugyanis itt az egyén személyes értelmezése kerül előtérbe, amely nézőnként eltérő lehet. A személyes megéltségek, saját tapasztalatok, sőt, a csoport tagjainak élménybeszámolói egymásra is hatnak. Én leginkább rövidfilmekkel és rövid animációs filmekkel szoktam dolgozni a terjedelem miatt, de előfordul, hogy a csoport tagjainak „feladok” egy játékfilmet. Nagyon fontos, hogy a foglalkozás alakulása elsősorban a résztvevőkön múlik, ahogy reagálnak a látottakra, helyzetekre, kérdésekre, egymásra, ez alapján döntöm el, mit nézünk a következő alkalommal.

- Térjünk rá az általad tartott, népszerű "Nem vagytok egyedül" gyerekfoglalkozásokra! A gyerekek miért és mennyiben jelentenek más megközelítést, mint a felnőttek?

- A 10-14 éves korosztály egyszer csak elkezdi nagyon magányosnak érezni magát. Ebben az időszakban óriási változáson megy keresztül a kiskamaszok idegrendszere, gyakorlatilag újraépül, hormonális változások zajlanak, az egész szervezetük, testük, gondolkodásuk átalakul. Hirtelen "két életkor közé” kerülnek, már nem gyerekek, de még nem is felnőttek, nehezen tudják definiálni magukat. Egyszerre viselkednek kisgyerekekként, ugyanakkor elindul a szülőkről való leválás, a függetlenedés is. Maguk sem értik, hogy mi történik velük, bennük. Ehhez jön még rengeteg külső inger, amely kihívások elé állítják őket, például a digitális világ csábításai, az iskola, ahol nehezen találják meg a helyüket, hiszen a rendszer kevéssé vagy egyáltalán nem reagál az ő változásaikra, személyiségükre vagy a világra, ami körülveszi őket. Különösen nehézzé válik, hogy kivel osszák meg a problémáikat, hiszen a szülők elfoglaltak, ráadásul a kamaszok sok esetben azt gondolják, hogy nem értik az ő szempontjaikat. A gyerekek a kortárs kapcsolatokat kezdik preferálni, mert már nem bíznak meg annyira a felnőttekben, csak éppen a velük egykorúak ugyanazt élik meg, mint ők maguk... A filmterápia sokat tud segíteni az elszigetelődés, vagy az elszigetelődés érzésének felszámolásában, ezzel csökkentve a bennük levő félelmeket, fejleszti a problémamegoldás képességét, érzelmi intelligenciát, az önkifejezést és a kreativitást, mindezzel erősíti az önbizalmukat is.

- Mi a tapasztalatod, a mai 10-14 éves gyerekek mennyire tudnak feloldódni az általad vezetett filmterápiás alkalmak során?

- Ez mindig egy folyamat, általában először senki nem akar megszólalni, vagy azt gondolja, minek jöttem én ide, de a filmek megnézése után ez oldódik. A figyelemfókusz, ami egyébként olyan problematikus tud lenni felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt, remekül működik, a gyerekek képesek elmélyülni, azonosulni, empatikusak a másikkal.
A Fel című animációs film bevezetője, amely szinte rövidfilmként is megállja a helyét, egy egész életutat mutat meg, gyerekkori közös játékból kialakuló párkapcsolatot, amit a közös álmok tartottak össze, és amelyben az egyik fél elvesztése után párja ezekhez a közös álmokhoz tér vissza. Ennek kapcsán például kiderült, hogy abban a csoportban levő gyerekek majdnem mindegyikét foglalkoztatta a halál, ami sajnos erős tabutéma társadalmunkban, annál fontosabb, hogy lehessen beszélni róla. Azzal, hogy észrevették, a problémájuk nem csak a sajátjuk, oldódni kezdett a szorongásuk.

- A szorongást hoztad szóba. A filmterápiás foglalkozásokat tehát inkább a zárkózottabb, magányosabb, befelé forduló gyerekeknek ajánlod?

- Valójában mindenkinek. Nem is gondolnánk, hogy milyen sok gyerek éli meg, hogy nem tudja kifejezni a gondolatait, aztán mindig kiderül, hogy ó, dehogynem, csak éppen nem mind verbálisan erősek. Éppen ezért drámapedagógiai vagy egyéb művészetterápiás elemeket vegyítek a filmterápiába, mert van, aki mozgóképpel vagy azokon keresztül, mások szerepjáték közben gesztusokkal, mimikával, vagy zenével, rajzzal kommunikál. Aztán ha valami fontos a felszínre jött, már beszélni is lehet róla. És még jobb, hogy a gyerekek ezt együtt tudják megélni. Rájönnek, hogy kimondhatják, amit gondolnak, éreznek, és mindez semmilyen negatív hatással nem jár, sőt.

ÉRDEKEL A "NEM VAGYTOK EGYEDÜL" CSOPORTOS FILMTERÁPIA! - TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT!

- Jellemző, hogy az általad tartott csoportfoglalkozásokon a kamaszok olyan dolgokat fogalmaznak meg, amiket eddig nem mondtak el sehol senkinek?

- Igen, volt rá bőven példa, ami részben sokszor az otthoni kommunikációhiányból, vagy félresikerült, esetleg rutinszerűvé vált kommunikációból fakad. Gyakran kerül elő például a szülők válása, kiderül, hogy a gyerekek nem tudták feldolgozni, mert senki nem segített nekik, vagy nem úgy, ahogy számukra megnyugtató lett volna. Látszólag a válás a felnőttek ügye, de tudjuk, hogy sokszor a gyerekek magukat okolják, vagy néha csak nehezükre esik, hogy elszenvedői az eseményeknek és nem tudják azok menetét befolyásolni. Fontos az ő szemszögükből is látni ezt a helyzetet. Volt olyan "gyerekem", akinél egy animációs film gyerekaltatóra hasonlító zenei motívuma hozta felszínre, hogy a szüleik közötti konfliktusokban boxzsáknak érezte magát, mert úgy érezte, ő nyeli el fekete lyukként a felnőttekből áradó feszültséget, ami benne szinte szétrobban, és nincs hol levezesse, nincs kihez fordulnia vele.

A bullying szintén rendszeresen visszatérő probléma, és azt tapasztalom, hogy sokszor a gyerekek sincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy szónak, mondatnak mekkora súlya van. Van, aki hosszú ideig hordozgat magában egy sértést, míg végül beépíti az önértékelésébe, azonosul vele.
Mindezek mellett előfordulnak extrém helyzetek, például az abúzus, amit a gyerek senkivel nem mert eddig megosztani. Ilyenkor természetesen javaslom, hogy forduljanak szakemberhez, pszichológus vagy pszichiáter segítségével egyéni terápiában foglalkozzanak tovább ezzel.  

- Amikor feltársz egy problémát egy zaklatott, szorongó, zárkózott vagy tulajdonképpen bármilyen gyereknél, akkor azt el is mondod azonnal a szülőnek?

- Semmiképpen nem mondom el a szülőnek. A gyerek bizalmat szavazott nekem, és nem azért, hogy utána bármit kibeszéljek róla. Az én szerepem a terápiás folyamatban az, hogy bátorítsam a gyerekeket arra, hogy kommunikáljanak azokkal, akikkel problémájuk van, vagy akitől segítséget várnak. De azt, hogy ő ezt mikor és hogyan kezdeményezi, az már az ő dolga, tehát én ebbe a folyamatba nem nyúlhatok bele.

- Ha egy személyes kérdést megengedsz nekünk a végére, akkor arra lennénk kíváncsiak, hogy háromgyerekes édesanyaként a dráma- és filmpedagógiával átszőtt módszereidet alkalmazod a családi hétköznapok során is a saját gyerekeidnél?

- Igazából magától jelen van. Mi otthon nagyon sokat beszélgetünk filmekről, könyvekről, kiállításokról, vagy saját alkotásokról. Ezek az együtt megélt művészeti tapasztalatok felszabadítóak tudnak lenni és a kapcsolatunkat is erősítik. Azt gondolom, hogy a következő generáció, beleértve a saját gyerekeimet, egészen másképp lát és néz, és tapasztal meg dolgokat. Másképp mennek be egy kiállításra, másképp néznek képeket, más a könyvélményük, rájuk a film is másképp hat. Nagyon izgalmasnak tartom az erről való párbeszédet, amelyből én is mindig sokat tanulok.

Hol lehet jelentkezni a "Nem vagytok egyedül" gyerekfoglalkozásokra?

A 10-14 éveseknek szóló csoportos filmterápiára itt tudsz jelentkezni.

Fotók a cikkben: Getty Images