Pink vagy inkább dark education? - Gender trilógia első rész

Elsőnek a Népszava adott hírt az anyagról, „Aggódik az Állami Számvevőszék a túl sok diplomás nő miatt, mert csökken a házasság és a gyerekvállalás esélye” címmel, utána pedig a többi médium ezt vette át és ragozta tovább pl. hogy „Egy magyar nő nem lehet kreatív és ne tanuljon tovább?”, vagy „Aggódik az Állami Számvevőszék, hogy ha túl sok a diplomás nő, kevesebb lesz a gyerek”,  vagy „Férfias férfiakra van szükség”. A közösségi portálokon többen felhívták a figyelmet arra, hogy az ÁSZ jelentése problémának látja a női emancipációt és áthatja a szöveget a szexizmus, miközben csak eljut odáig az anyag, hogy rendszerszintű problémák vannak (Kard), máshol rámutatnak arra, hogy az anyag legnagyobb gyengéje (és a felháborodás kiváltója) hogy nem marad semleges azzal kapcsolatban, hogy vannak-e “fiús” és “lányos” tulajdonságok. Ráadásul a szerzők nem teszik meg azt a szükséges lépést, hogy megnéznék, hogy mi is rejtőzik valójában a szülők és a tanárok szerint “lányos” tulajdonságok mögött. „Valójában ez a rendszer nem favorizálja a lányokat, ez tévedés. Ez a szubmissziót favorizálja, amire - és ennek okával nem foglalkozik a tanulmány - a lányok könnyebben rávehetők, mint a fiúk.” (Diétás Múzsa). Voltak, akik Vekerdi Tamást idézték, aki annak idején felhívta a figyelmet arra, hogy a lányok szorgalmas megfelelése milyen pszichoszomatikus problémákat okoz tömegével körükben. Van, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a lányos és fiús tulajdonságok nem a nemünkből adódnak, hanem a neveltetésünkből, tehát nem eleve elrendeltek és nem velünk születettek. A ránk aggatott tulajdonságok azt is jelentik, hogy a lányok ki vannak zárva az ún. férfias tulajdonságokból. „Tehát te, a nő tudhatod, hogy NEM VAGY kreatív, nem jó a térlátásod, nem értesz a matematikához, a műszaki dolgokhoz.” (Gumiszoba)

Még sokáig folytathatnánk ezt a sajtófigyelést, de inkább vegyük szemügyre a dolgozatot pontról pontra, tudományos alapossággal. A jelenség, hogy a felsőoktatásba nagyobb arányban kerülnek nők és végzik el azt, ismert és nem új. Az is kiderül ugyanakkor az adatokból, hogy a nőtöbblet elsősorban a pedagógus, bölcsész és egészségügyi szakokon tapasztalható, míg a műszaki és informatika szakokon jelentős a férfiak „túlreprezentáltsága”. A szerzők az okokat is felsorolják, bár később nem építenek erre az elemzésükben. Bemutatják, hogy egyrészt már eleve kevesebb fiú szerez érettségit, másrészt a felsőoktatásban jóval inkább lemorzsolódnak, mint a lányok. Ugyanakkor nem reflektálnak arra, hogy a szakképzés terén elsöprő a férfi dominancia, több kutató annak idején problémaként vetette fel, hogy a szakképzés kínálata a lányok részére igencsak szegényes és ez problémát okoz a kevésbé jól tanuló vagy hátrányos helyzetű lányok esetében. Az ő továbbtanulásuk már az általános iskola után gellert kap, vagy ha el is jutnak a szakiskolába, általában nagyobb eséllyel lesznek munkanélküliek, mint a fiúk. A felsőoktatás terén pedig egyaránt nagy probléma az, hogy Magyarországon még a fiatalok közt is az uniós átlagnál jóval kevesebb diplomást találunk, ami feltehetően nem független az Európa-rekorder 40 százalékos lemorzsolódási aránytól. Ezen a téren a fiúk jóval sérülékenyebbek, aminek az okát egy átfogó kutatás abban látja, hogy a fiúk éppen azoknak a szövegértési, kommunikációs és együttműködési kompetenciáknak vannak híján, amik a lányokat átsegítik az akadályokon (például a lányok tudnak és mernek segítséget kérni, ha bajban vannak és azzal is tisztában vannak, hogy hova forduljanak, stb.). Ez alapján rögtön adódna az a megoldás, hogy egyrészt a szakképzés rendszerét olyanná kellene átalakítani, hogy onnan is vezessen út a felsőoktatásba, másrészt, hogy a fiúkat éppen nem az ún. férfias tulajdonságaikban kell megerősíteni, hanem ellenkezőleg, az érzelmi intelligenciájukat, szövegértésüket és kommunikációs készségüket kellene fejleszteni.

Az anyagban súlyos szakirodalmi interpretációs gondokat is felfedezhetünk.  Nagy Beáta, a társadalmi nemek területének egyik legismertebb hazai kutatójára is hivatkozik a szöveg, de rosszul. Az ÁSZ dokumentum 12. oldalán azt írják egy korábbi cikkére hivatkozva, hogy "Nemzetközi kutatások alapján az alábbi négy területen kimutatható a két nem közötti különbség: (1) verbális képességek, (2) vizuális-térlátási képességek, (3) matematikai képességek és (4) agresszió (Nagy, 2014, idézi: Fausto-Sterling 1992; Hyde 2005)."

Miközben az eredeti szöveg a következő: "Maccoby és Jacklin négy területen látta megalapozottnak a nemi különbségek jelenlétét: verbális képességek, vizuális-térlátási képességek, matematikai képességek és agresszió. (Eredményeiket ismerteti többek között Fausto-Sterling 1992; Hyde 2005:581). Összességében sokkal több hasonlóságot találtak a nemek között, az utókor mégis főleg a különbségeket idézte tőlük. Éppen ezért végezte el a korábbi meta-elemzések eredményeinek átfogó vizsgálatát Hyde (2005). Eredményei azt mutatják, hogy a korábbiakhoz képest még csekélyebbek a nemek közötti különbségek."

A dokumentum elismeri, hogy a doktori képzéseken már eltűnik a nők előnye, de ezt azzal magyarázza, hogy a férfiak közt több nagyon magas IQ-jút találunk (és nagyon alacsonyat is), mint a nők közt. Teszi ezt minden megalapozott tudományos megalapozás nélkül, hiszen önmagában kevés az IQ nemenként eltérő megoszlására hivatkozni, azt is bizonyítani kellene, hogy a doktori képzéseken valóban ez az eset áll fenn. Talán nem véletlen, hogy ilyen jellegű kutatási eredményeket nem nagyon találunk a szakirodalomban. Ugyanakkor találni olyanokat, amelyek plasztikusan megmagyarázzák, hogyan morzsolódnak le a nők később és lesz a 60 százalékos egyetemi női arányból mindössze 6 százalékos akadémiai jelenlét. Az üvegplafon és üveghegy, a chilly légkör jelenséget számos kutatás igazolta, többek közt egy Nagy Beátával írt tanulmányunk is a nők helyzetéről a tudományos életben. Az anyag szerzői teljesen figyelmen kívül hagyják a tágabb kontextust, miszerint dacára annak, hogy a nők képzettebbek, mégis jóval lassabban jutnak előre, mert a gyermekvállalás és háztartás, valamint az idősebb rokonok gondozása aránytalanul a nők vállán nyugszik és ez okozza, hogy ugyanolyan végzettséggel kevesebbet keresnek (ez a különbség a diplomások esetén a legkirívóbb).

Talán azért interpretálja félre a szakirodalmat és állítja a fókuszba a lányos és fiús tulajdonságokat az anyag, hogy a szülők és pedagógusok közt kis mintán végzett közvéleménykutatás eredményeit tudományos tényként állíthassa be. Már a kutatás fő kérdése, amelyet nem úgy tettek fel, hogy miért olyan kevés a diplomás férfi, hanem, hogy miért olyan sok a diplomás nő, prekoncepciókkal terhelt volt. Az anyag készítői ugyanolyan szterotípiákban gondolkoznak, mint a magyar társadalom. Erről ad igen szemléletes képet a kérdőíves kutatás. Mert mit is látunk itt? Azt, hogy mind a pedagógusok, mind a szülők percepciója erősen előítéletes és sztereotíp (amit azért erősen segített a sztereotípra sikeredett kérdőív is). Szerintük a lányok szófogadók, szorgalmasak, monotonitást tűrők, míg a fiúk innovatívak, csapatjátékosok, konstruktívak, stb. Hatalmas hibát követ el az anyag azzal, hogy a szülői és pedagógusi véleményeket ténynek fogadja el. A szerzők azon a PISA kérdésen, ami az álhírek kiszűrésének, a tényeknek a véleménytől való megkülönböztetésének a képességét mérték fel, szépen elhasaltak volna. Itt jegyzem meg azt is, hogy például a problémamegoldó készségek terén a fiúk az individuális, a lányok a közösségi feladatokon szerepeltek jobban. Puff neki csapatszellem.

Ugyanakkor amikor egy pedagógus arról nyilatkozik, hogy mely készségeket tartja legfontosabbnak az iskola, ezt ténynek fogadhatjuk el, hiszen ő az, aki ezeket az iskolában értékeli. És mely tulajdonságokat értékelik a leginkább? A tanulmány szerzői szerint a lányos tulajdonságokat és ebből arra következtetnek, hogy a lányok ezért előnyben vannak. Miközben azt látjuk, hogy a magyar iskola a konformitást, besimulást, a rendet és fegyelmet akceptálja, aminek a Prokrusztész ágyába jobban bele tudják kényszeríteni a lányokat, akik így látszólag sikeresebbek az iskolában, de az életben már nem. A már korábban felsoroltakon kívül azért is, mert nem tanultak meg kiállni magukért, nem asszertívak, pedig egy sikeres bértárgyalásnál ez milyen jól jönne, ugye kedves pedagógusok? A magyar iskola nem kedvez sem a fiúknak, sem a lányoknak. A 21. századi kompetenciákat egyikük esetében sem fejleszti, viszont a sztereotípiák megakadályozzák, hogy kiteljesedjenek. Az anyag szerzői hivatkoznak a PISA és OKM felmérések eredményeire, miszerint a lányok a szövegértésben, a fiúk a matematikában jobbak, de nem teszi fel azt a kérdést, hogy vajon ez eleve elrendelt dolog, vagy esetleg a rendszerben meglévő előítéletek hozzák ezt az eredményt? A PISA adatokon például kimutattuk, hogy a lányok, amennyiben ugyanannyira motiváltak, mint a fiúk, jobban is teljesítenek matematikából, mint a fiúk. Miután a lányokról általában a pedagógusok is azt gondolják, hogy a matematika nem nekik való, hát be is teljesítik ezt a jóslatot, nem várnak el annyit tőlük és kellőképpen demotiválják őket. Ugyanez fordítva is igaz, miután a fiúktól pedig kevésbé várjuk el a jó beszédkészséget és olvasást, hiszen az a lányok terrénuma, így ezen a téren ők lesznek teljesen demotiváltak. Nem az a gond, hogy a férfias kompetenciákat leértékeli az iskola, hiszen például versenyből jóval több is van, mint kellene, miután a magyar tehetséggondozás leginkább a tanulmányi és sportversenyekben merül ki. A gond az, hogy a lányokat nem tanítja meg a matekra és a fiúkat nem tanítja meg jól olvasni. A finn PISA eredmények romlása mögött (azért még mindig ők a legjobbak, volt honnan romlaniuk) elsősorban a fiúk romló teljesítménye áll, de ezt a finn szakértők éppen azzal magyarázzák, hogy a fiúk nem olvasnak, csak nagyon rövid szövegeket, képregényeket. A fiúk teljesítményének növelését nem a több verseny fogja javítani, hanem az olyan ún. „lányos” tulajdonságok fejlesztése, mint a szövegértés, érzelmi intelligencia. Ha az anyagban található szakirodalmi interpretációkkal és elemzéssel nem is értünk egyet, az anyagnak az oktatási rendszert érintő végkövetkeztetésével egyet lehet érteni:

 „A kreativitás, az innováció, a vállalkozó szellem és a technikai-műszaki érzék szükségesek a gazdaság optimális fejlődéséhez, a munkaerőpiaci problémák enyhítéséhez, a versenyképesség és fenntarthatóság javításához. A közoktatásban nagyobb hangsúlyt kellene, hogy kapjon a változó munkaerőpiaci igényeknek hosszú távon is megfelelést biztosító kompetenciák és készségek átadása és fejlesztése. Olyan oktatási stratégiára van szükség, amely a sikeres önálló felnőttkori életvezetésre és az eredményes munkaerőpiaci jelenlétre készíti fel a fiatalokat, nemtől függetlenül. A nemzeti oktatási politika fontos célkitűzése lehet a fent ismertetett jelenség okainak és következményeinek mélyebb kutatása, az eredmények függvényében intézkedések meghatározása.”

Már kevésbé tudunk egyetérteni azzal a következtetéssel, hogy a nők nagyobb aránya a felsőoktatásban demográfiai problémát okoz. Éppen ellenkezőleg. A magyar demográfiai adatok eltérően a többi országétól, már egy ideje sajátosan U formát mutat. A két végleten jóval nagyobb a gyermekáldás, mint középen. Vagyis a képzetlen fiatal lányok és az idősebb és magasan képzett nők szülik arányosan a legtöbb gyereket, míg a középfokú végzettségűeknél születik meg legkevésbé a második gyerek. Van, aki ezt azzal magyarázza, hogy a képzetlenebb fiatalok körében a hagyományos női és férfi szerepek még nem kérdőjeleződtek meg, a diplomásoknál viszont a férfiak egyre nagyobb szerepet vállalnak a gyermekgondozás és háztartás terheiben, viszont a középfokú végzettségűek körében jóval több a feszültség ezen a téren. Vagyis az az állítás, amit az ÁSZ jelentés szerzői állítanak, miszerint az iskolázottabb nők nem szülnek elég gyereket, tényszerűen nem igaz.

Többen felvetették, miért foglalkozik az ÁSZ ilyen kérdésekkel. Biztos nem merült fel volna bennük ez a kérdés, ha az anyag jó lett volna, de hát nem az. Ez azért is sajnálatos, mert az ÁSZ már több jó színvonalú jelentést is letett az asztalra, és a most elemzett jelentés mellett találunk most is olyan oktatási témájú anyagokat, amelyek ennél jobb színvonalúak. Engem külön szomorúsággal töltött el, hogy a jelentést jegyző öt emberből (egyik sem tűnik szakmabelinek az oktatást tekintve) négy nő, mint ahogy a megkérdezett szülők és pedagógusoknak is 65 százaléka nő volt.

Nem azt állítjuk, hogy ne különböznének a fiúk és lányok, vagy férfiak és nők, de egyrészt a tudományos tények egyelőre azt mutatják, hogy nagyobbak az egyének közötti különbségek, mint a csoportok közöttiek. Másrészt jól láthatóan a szerzők sem tudnak mit kezdeni a sokszínűséggel, diverzitással, mint ahogy a magyar iskolarendszer sem. Minden különbséget fel kell egy hierarchikus rangsorba állítani, különben nehezen lesz értelmezhető egy individuális és versenyszellemmel átitatott patriarchális közegben. Nem érdemes pink vagy blue oktatásról beszélni, jóval inkább beszélhetünk, a skatulyák és előítéletek sötétségéről, egyfajta dark oktatásról.

Utóirat: Akit még mélyebben érdekel a téma, az elolvashatja Dupcsik Csaba kíváló írását. Még egy szolgálati közlemény, az ÁSZ jelentés egyik szerzője nem azonos dr. Füzi Beatrix Zsuzsannával, a BGE oktatójával, aki pedagógusok és oktatók mentorálásával és annak kutatásával foglalkozik.