Oktatáskutató: "Az állam menekül a süllyedő hajóról"
Az állam sorra mondja fel azokat a megállapodásokat, szabályokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a közszolgáltatások kiszámíthatóan és jó minőségben működjenek Magyarországon. Az oktatás terén különösen szembetűnő ez - hívja fel a figyelmet Lannert Judit oktatáskutató. Írásában az állam - közoktatásból való - fokozatos kivonulásáról olvashatunk.
Az 1993-ban bevezetett közalkalmazotti jogállás bevezetése a német mintát követte, ahol ún. karrieralapú a pedagógusfoglalkoztatás, ahol magas a belépési küszöb, de kiszámítható és biztonságos a foglalkoztatás. Ebben a rendszerben a minőséget az elhivatott és jól felkészített pedagógusok jelentik, bár az is igaz, hogy viszonylag rugalmatlan a változásokra.
Többször is volt kísérlet Magyarországon arra, hogy a pedagógusfoglalkoztatásba minőségi elvárásokat vigyenek be a karrierút folyamatába is, nemcsak a belépésnél. Az ún. pedagógus életpályamodell erre volt egy kísérlet, de már a bevezetésnél elvérzett azzal, hogy az állam felrúgta egy éven belül a megállapodást, azzal, hogy a minimálbérhez kötést nem érvényesítette és a béremeléseket is elnyújtva hajtotta végre.
Ez a modell mára megbukott, ezt a rendszerben résztvevők többsége így ítéli meg. Az állam pedig látva, hogy kudarcot vallott, hiszen nem tudott egy kiszámítható és magas minőségi elvárásokat támasztó pedagógusfoglalkoztatási rendszert kialakítani, úgy gondolta, hogy ideje lelépni és átadni a terepet a piacnak.
A közalkalmazotti jogállás megszüntetése egyben azt is jelenti, hogy a munkáltatóknak több mozgástere lesz elvileg a pedagógusok mozgatásában, áthelyezésében. Ez a fajta pozícióalapú pedagógusfoglalkoztatás, ahol a helyi és egyéni alkuknak adnak nagyobb teret, jól ismert az angolszász országokban. Elvileg egy ilyen rendszer rugalmasabb, de a valódi minőséget csak akkor fogja nyújtani, ha valóban piaci bérekről van szó. Miután ezekről csak elméletben van szó és nem igazán látszik, hogy valóban előrelépés lenne ezen a téren, félő, hogy csöbörből vödörbe esünk.
Karrier- vagy pozícióalapú pedagógusfoglalkoztatás
A pedagógusok leginkább állami alkalmazottak, így esetükben a hatékony béreket nem a piac, hanem az állam próbálja különböző eszközökkel biztosítani. Alapvetően karrier- vagy pozícióalapú pedagógusfoglalkoztatásról beszélhetünk. Karrieralapú rendszerek találhatók a kontinentális európai országokban, ahol fiatalkorban és alacsonyabb bérrel, de viszonylag magas belépési küszöb (végzettség, közszolgálati vizsga, alkalmasság stb.) mellett kezdik hivatásukat a pedagógusok. Jellemző, hogy a lemorzsolódás alacsony és a foglalkoztatás biztonsága erős. Ebben a rendszerben a kezdeti minőségi elvárások után már kevésbé van lehetőség finomhangolásra, ezért itt a kezdeti pedagógusképzés színvonalán sok múlik, valamint azon is, hogy az iskolavezetés mennyire autonóm és tud érvényesíteni minőségi szempontokat.
Pozícióalapú pedagógusfoglalkoztatást találhatunk az angolszász országokban, ahol magasabb kezdőbérek vannak, mint a karrier alapú rendszerben, de a pozíciókért versenyeznek a pedagógusok. Ezekben a rendszerekben nehezebb toborozni jó minőségű pedagógusokat, hiszen a versenyszféra itt valóban vetélytárs, miután a közszolgálati előmeneteli biztonság itt nem eleme a rendszernek. Ez a rendszer rugalmas ugyan, de csak megfelelően magas bérekkel tudja biztosítani a pedagógusellátást.
Az állam kivonulását az is mutatja, hogy nálunk zuhantak (-8%) az egyik legnagyobb mértékben az oktatásra fordított kiadások, Törökországgal és Mexikóval egyetemben.
Meglehetősen nyugtalanító az is, bár az állam kivonulásával járó tény, hogy az oktatás terén nálunk az egyik legmagasabb a magánforrások aránya az OECD-ben. Az általános képzésben a magánforrások aránya az OECD országok átlagában 9%, a szakképzésben 5%. Ugyanakkor nálunk ez a két arány 23% és 9%. Az általános oktatásban való magas magánforrás arányt valószínűleg az egyházi intézmények (az egyházi források magánforrásnak minősülnek az OECD statisztikában) és a felsőoktatási tandíjak egyaránt növelik. Ezzel az aránnyal Ausztráliával, Törökországgal és Chilével vagyunk egy szinten. A magánforrások aránya (17%) nálunk az OECD átlag körül van, míg az EU25 átlag (10%) ennél alacsonyabb, és látható, hogy a magas színvonalú állami közszolgáltatásként tételezett skandináv oktatás, de a belga, osztrák, dán és észt oktatás sem ezt az utat követi. Ráadásul nálunk alig van kormányzati transzfer a magánszféra fele (ösztöndíjtámogatás, egyéb támogatások) az oktatás terén.
Ez a jelenség emlékeztet arra, amikor a problémákat egy közszolgáltatás terén piaci megoldásokkal akarják kezelni, így menekülve az állami felelősség elől. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a piaci elemek felerősítése az oktatás terén nem igazán kedvez a minőségnek (lásd a svédek korábbi PISA eredményeit és a charter iskolákat), és nagyon felerősíti a társadalmi különbségeket (ez elsősorban dél-amerikai trend, kirívó példa Chile).
Nem lehet másképpen értelmezni ezeket az adatokat, minthogy a magyar kormány a szakadékba viszi a magyar oktatást. Az állam gyáva megfutamodását egyelőre a propaganda leplezi, valamint az a tény, hogy a magyar ember amíg berakhatja a gyereket az iskolának nevezett helyre – történjen vele bármi is ott -, nem izgatja magát. Pedig kellene!
Akit érdekel ez a téma, vagyis, hogy mi a jó oktatás titka, megnézheti a kisfilmeinken:
