Miért gondolják a kislányok, hogy a fiúk okosabbak?

Fotó: Mark Wilson

Szomorú tény, hogy a kislányok nagy része már 6 éves korában azt gondolja, hogy ha egy mese szereplője „nagyon okos”, akkor biztosan fiúról van szó. De ez csak az egyik tünete azoknak a kulturális és társadalmi hatásoknak, amik másik „eredménye” például az alacsony önértékelés, vagy az ambíció hiánya a lányoknál. Annak, hogy milyen csatornákon, és mely életkorban hatnak a különböző tényezők, Hattie Garlick járt utána, aki nemrégiben mentor-programot indított általános iskolás lányok számára. (Az eredeti cikk a Financial Times-ban jelent meg, itt olvasható.)

A legfrissebb tudományos kutatások egyik kiemelkedő eredménye az az idén januárban a Science folyóiratban megjelent cikk, ami arra keresi a választ, hogy hány éves korukban kezdik el a lányok azt gondolni, hogy intellektuálisan kevésbé kiemelkedőek, mint a fiúk. Ahhoz, hogy azonosítani tudják ezt a folyamatot, a Lin Bian pszichológus vezette csapat 400 különböző hátterű amerikai gyereket vizsgált több különféle teszttel. Arra jutottak, hogy a változás 6 éves korban történik. Még mielőtt elvesztenék az első tejfogukat, a kislányok már elvesztik a hitüket nemük intellektuális képességében. Az Amerikában végzett kutatás során két különböző történetet meséltek el 5-7 éves korú gyerekeknek. Az egyik egy „nagyon-nagyon okos”, a másik egy „nagyon-nagyon kedves” emberről szólt. A történetek meghallgatása után megkérdezték a gyerekeket, hogy szerintük melyik történet szólt egy fiúról, és melyik egy lányról. 5 évesen mind a fiúk, mind a lányok meg voltak győződve róla, hogy a „nagyon-nagyon okos” főszereplő a saját nemükbe tartozik. 6 éves korukra azonban a lányok már másképpen kezdtek el gondolkozni. A hat éves lányok 20%-al kisebb eséllyel mondták, hogy a nagyon okos szereplő lány lehetett.

„Az óvoda vége és az általános iskola első évei kritikus fejlődési szakaszok a gyerekek számára, amikor sok nemiséggel és intellektuális képességgel összefüggő sztereotípiát is elsajátítanak” – állítja Dario Cvencek, aki szintén ezen a területen végez kutatásokat a Washingtoni Egyetemen. Először azt értik meg a gyerekek, mit jelent az, hogy nem: fiú vagy lány - magyarázza Cvencek - ezt követően pedig alaposan megfigyelik, hogyan viselkedik a társadalom a nemünkbe tartozókkal, és ezeket a sztereotípiákat alkalmazzák is magukra. Ezzel összefüggően – állítja Cvencek – „a kutatásaink eredménye, hogy a matematikával kapcsolatos nemi sztereotípiákat megdöbbentően korán magukévá teszik a gyerekek. Már általános iskola második osztályban (ekkor a gyerekek körülbelül 7 évesek) az általunk tesztelt diákok 75 százaléka elsajátította a sztereotípiát, hogy a lányok nem matekoznak, nem matekos beállítottságúak.”

A cikk szerzője, Hattie Garlick az elmúlt két évben Amerika szerte mentorált és vezetett vitákat tinédzserlányok részvételével. „Nincs annál szomorúbb, mint megkérdezni egy teremnyi okos, lelkiismeretes lányt, ki gondolja közülük, hogy a velük egykorú fiúk jobban fognak teljesíteni náluk, és látni, ahogy rengeteg kéz a magasba emelkedik. Pedig újra és újra megtörténik. Ezzel kapcsolatban figyeljünk fel egy furcsa ellentmondásra: 15 éves korukra, a világ országainak 70 százalékában a lányok jobban teljesítenek az iskolában a fiúknál, nem csak szövegértés, de matematika és természettudomány területeken is. Az eredmény független a szociális, politikai vagy gazdasági befolyástól, és még olyan országokban is igaz, amik nem kifejezetten a feminizmusukról híresek, mint Katar vagy Jordánia.”

Ezt a korábban említett amerikai kutatásban résztvevő gyerekek is tudták. Amikor azt kérdezték tőlük, hogy négy fiktív karakter körül melyik fogja a legjobb jegyeket szerezni az iskolában, mind a lányok mind a fiúk nagyobb eséllyel választottak egy lány karaktert. De valahogy mégsem látták őket valóban „okosnak”. De miért?  Erre a kérdésre fog irányulni a következő kutatás – mondja Lin Bian, a kutatás egyik vezetője - de az előzetes feltevésünk az, hogy a lányok úgy gondolják, hogy más okok miatt teljesítenek jól, például mert keményen dolgoztak, nem azért mert eredendően okosak.

A Science-ben megjelent cikk írói egy másik kutatás eredményeit is publikálták tavaly, ami PhD tanulókat vizsgált. Eredményük szerint a legpontosabb mód, amivel megbecsülhetjük a nők részvételét egy tudományos területen, az úgynevezett „zsenializmus szükséges” hipotézis. Azokon a területeken, ahol az a sztereotípia, hogy veleszületett zseni kell hozzá – mint a fizika, vagy a számítástechnika – gyanúsan alacsony a nők aránya. Természetesen más tényezőket is megvizsgáltak, például, hogy nem a hosszú munkaidőt kerülik-e a nők. De egyik másik vizsgált tényező alapján sem lehetett olyan pontosan megbecsülni a nők részvételi arányát, mint a „zsenialitás szükséges” feltevésből kiindulva. Ráadásul ezek az alacsony női részvétellel rendelkező területek a legjobban fizetettek: egy 2013-as jelentés szerint a brit női szakemberek között a leggyakoribb munka az ápoló, a férfiaknál a programozás és a szoftverfejlesztés. A programozók ebben az évben átlagosan 30 400 fontot kerestek Nagy-Britanniában (körülbelül 10,2 millió forint), az ápolók viszont csak 23 319 fontot (körülbelül 7,8 millió forint).

Ami ennél is súlyosabb, hogy ezek a „zseniknek való munkák” tipikusan a jövő munkái. Ha azt akarjuk, hogy a felnövő kislányok robotokat építsenek, ahelyett, hogy kiszorítanák őket a robotok, el kell, hogy tudják képzelni magukat laboratóriumi köpenyben. De jelenleg erre még nem képesek, legalábbis Eileen Burbridge, a Tech City UK elnöke szerint, aki élesen elutasítja azt a gondolatot, hogy a nők ne lennének képesek ezeknek a munkáknak az elvégzésére, és a kulturális hatásokat okolja az alacsony női részvételért. „Megértem, ha vannak olyan fiatal lányok, akik azt gondolják, hogy ők nem elég okos, briliáns elmék. Közvetlen tapasztalatom, hogy a lányok nem kapnak annyi elismerést azért, amit elérnek, mint azért, ahogyan kinéznek. Nincs elég példakép a lányok előtt a modern kultúrában: amikor megkérnek valakit (gyereket vagy felnőttet, férfit vagy nőt), hogy gondoljon egy orvosra, mérnökre, tudósra, matematikusra vagy programozóra, legtöbben egy férfit képzelnek el. Több példára lenne szükség, akár a filmekben, TV-ben, vagy a hírekben, hogy vannak elismert nők is ezekben a szakmákban. De nem kell híresnek, vagy prominensnek lenniük, azt fontos közvetíteni, hogy hétköznapi nők dolgoznak ezekben a szakmákban.” (A foglalkozásokról alkotott korai sztereotípiákról és feloldásukról szól viccesen ez a film.)

Addig is, amíg ez megtörténik, szembe kell néznünk egy komoly problémával. 2011-ben az Ofsted (Office for Standards in Education, Children’s Services and Skills) végzett egy országos felmérést a lányok karrier aspirációiról. Arra jutottak, hogy a lányok először 7-8 éves korukban kezdenek el gondolkozni a jövőbeli munkájukról, és megállapították, hogy ennek a gondolkozásnak az irányát jelentősen befolyásolja a barátok és a család véleménye. Ezek a fiatal lányok már ismerték, hogy a konvenció szerint mik a „fiú munkák” és mik a „lány munkák”, és még akkor is megőrizték ezeket az eőítéleteket, ha hallottak-e az iskolában az egyenlő esélyek megteremtésének fontosságáról, vagy arról, hogy mindenkinek joga van bármilyen általa megálmodott karrierhez. Amikor valaki 7 vagy 8 éves, az esélyegyenlőség nagyon absztrakt fogalom számára. De az anyukája, a nővére, a nagynénje, vagy a dadusa nagyon is kézzelfoghatóak. Ők formálják azt, amit a társadalomtudósok „teljesítmény-környezetnek” hívnak. A fogalom azt a folyamatot sűríti magába, ahogyan az ambícióink idomulnak a minket körülvevők ambícióihoz.

Körülbelül 5-6 éves kortól - magyarázza Cvencek „a gyerekek figyelnek a sztereotípiákra, amik jelen vannak a környezetükben. Beolvasztják a gondolkodásukba a szülők, oktatók, kortársak nézeteit, és a játékokban, médiában megjelenő sztereotípiákat. Ha mi előítéletesek vagyunk, a gyermekek is elkezdik kifejleszteni ezeket az előítéleteket. A mi sztereotípiáink az ő sztereotípiáikká válnak”.

Természetesen sok fiú nő fel elszegényedett közösségekben, megfelelő példakép nélkül. De mit lát egy átlagos lány ma Nagy-Britanniában? Egy 2013-as ONS (Office for National Statistics) felmérés szerint a „gondozás jellegű” munkák 82%-át, az „adminisztrációs és titkári” munkahelyek 77%-át, és az „értékesítés és vevőszolgálati” állások 63%-át nők töltik be. Miközben a férfiak 37%-a „felső-közép képességeket igénylő” munkákban foglalkoztatottak, míg a nőknek csak 18%-a helyezkedik el ezen a területen. Keserű Irónia, hogy a 6 éves lányok elég okosak ahhoz, hogy különbséget tegyenek az egyenlőség elmélete és a gyakorlat között, és lejjebb szállítsák ambícióikat. 

A már említett 2011-es Ofsted jelentésben azonban volt egy reményteli részlet: „A néhány esetben, amikor a lányok megváltoztatták a korábbi elképzelésüket, és új, ismeretlen útra tértek, akkor a változást leggyakrabban egy szermélyes tapasztalat okozta: egy találkozás egy inspiráló oktatóval, vagy egy közvetlen élmény a szakmai területtel kapcsolatban.” Nilanjana Dasgupta pszichológus is nagyjából ezt a folyamatot írja le a „sztereotípia védőoltás” kifejezéssel: azt, ahogyan egy sikeres példakép beoltja a lányokat azokkal a prekoncepciókkal szemben, amik máskülönben negatív hatással lennének az önértékelésükre. Sok iskolában természetesen már ma is vannak mentor-programok, de jellemzően tinédzserekre fókuszálnak. Eileen Burbidge szerint – és az eredmények is ebbe az irányba mutatnak –nagyon fiatal korban kell elkezdeni bátorítani a lányokat, hogy merjenek részt venni az üzlet vagy a technika világban. Mire a lányok elkezdik a középiskolát, gyakran már túl késő.

Amire szükség van, az egy országos kiterjedésű mentorprogram, ami még azelőtt eléri a lányokat, hogy kialakulna alacsony önértékelésük. A cikk szerzője egy ilyen rendszer kialakításán dolgozik (Girls Gang néven), egy kis kelet-Londoni általános iskolában, ahol az ingyenes étkezésre jogosult diákok aránya 44%, szemben az országos átlag 14,5%-al. „Ez nem egy jótékony cselekedet, hanem egy gazdasági szükségszerűség.  A Nők és Munka Bizottság (Women and Work Commission) számításai szerint, ha kibontakoztatnánk a női munkavállalók teljes potenciálját, az 23 milliárd fontot jelenthetne éves szinten a brit kincstárnak.”

Jól látszik, hogy a lányok önbizalom hiánya nem pusztán esélyegyenlőségi, vagy gender kérdés. Ez kőkemény gazdasági kérdés, hiszen a lányok elbátortalanításával a munkaerő felét bátortalanítjuk el. Ma a magyar munkaerőpiac a kiszáradás jeleit mutatja, de a felsőoktatásban is azt láthatjuk, hogy a kormányzati ösztönzők ellenére a fiatalok alig választják az informatika, mérnök vagy fizikus szakokat. Ha a lányokat nem bátortalanítanánk el a sztereotípiákkal, akkor enyhülhetnének ezek a gondok. Vannak már ilyen projektek Magyarországon sporadikusan, ilyen a SKOL kezdeményezés, ahol lányokat tanítanak programozni, vagy az ALCOA Nők a tudományban kezdeményezése.