Miben fejlesszük gyermekeinket, hogy sikeresek legyenek a munka világában? - II.

A MIT (Massachusetts Institute of Technology) egy kutatásában több száz önkéntest vontak be és nehéz feladatokat adtak nekik. A legsikeresebb csoport nem az lett, ahol magas volt az átlagos IQ, vagy ahol volt egy-két nagyon okos tag. A legsikeresebb csoportokat három tulajdonság jellemezte: egyrészt egymás iránt nagyfokú empátiát tanúsították, másrészt ezekben a csoportokban minden tag azonos időt kapott, egy tag sem dominálta a többieket. Harmadrészt pedig ezekben a sikeres csoportokban több volt a nő. Vannak olyan cégek, ahol tiltják a kávéscsészét a munkaasztalnál azért, hogy a kollégák a kávégépeknél tudjanak beszélgetni egymással. Van olyan cég, ahol közös veteményest művelnek a dolgozók. Mindezt azért, hogy erősödjön az egymás iránti bizalom, őszinteség és nyitottság. Az egyik cégnél, ahol az egyeztetett kávészünetekben a munkatársaknak volt idejük beszélgetni (és persze a munkával kapcsolatos dolgokról), ott a profit és az elégedettség is nőtt. Az újszerű megoldásokhoz kreativitás és csapatmunka kell, ezt pedig nem a vérre menő és stresszes egyéni versenyeztetés segíti. Az egyéni tehetség központú szemlélet inkább egymásnak ugrasztja az embereket, nem kovácsol közösséget. A vietnámi iskolákban úgy oldották meg a verseny és együttműködés dilemmáját, hogy nincsenek egyéni, csak csoportos, osztályok közötti versenyek. Ezzel elérik azt, hogy a másikra is figyelni kell, a jó tanulók nem hagyhatják leszakadni a gyengébben tanuló társaikat. A mai magyar iskolákban nemcsak a közös tanulásnak és versenynek nincs terepe, de tapasztalataim szerint, amire csak nagyon ritkán van precedens, az a tanárok egymás közötti vélemény és tapasztalatcseréje. A magyar iskola mutatja talán a legkevésbé a jegyeit egy modern, hatékony és szerethető munkahelynek. Nem véletlen, hogy a magyar tanuló számára ritkán adatik meg a tanulás magáért való öröme, és a 21. századi kihívások is felkészületlenül érhetik. A magyar iskolák avíttságát jól szemlélteti a tudatos médiahasználatra való nevelésnek, a globális kompetenciák fejlesztésének (amit a PISA legújabban már mér) vagy a virtuális tanulási környezetnek a sporadikus jelenléte az iskolákban.

Pedig a motivációkról szóló szakirodalom nagyon sok példával támasztja alá, hogy csak akkor fejlődnek jól a gyerekek, ha szeretik, amit csinálnak és motiváltak. És az sem mindegy milyen ez a motiváció. Kívülről orientált, amikor elsősorban a jó osztályzatért, vagy a tanári, szülői dicséretért, esetleg a jövőben elérhető magasabb fizetésért tanulunk, vagy belülről orientált, amikor magáért a tudás megszerzéséért tanulunk. Legújabban négyféle tanulót különböztet meg a szakirodalom a tanulási motivációik szerint: a tudásorientált, a sikerorientált, a kudarckerülő és a közömbös tanulókat. A tudás és sikerorientált tanulók a sikeresek, de közülük a sikerorientált (akinek tulajdonképpen az inverze a kudarckerülő) jellemzően külsőleg motivált és jóval nagyobb stresszt is él át. A tudásorientált tanuló viszont nem a többiekkel való versenyben és azok legyőzésében érdekelt, így a tanulást nem stresszként, de örömforrásként éli meg.

1. táblázat A tudás- illetve sikerorientáltság jellemzői

Mindezek után, ha iskolai rangsorokat böngészünk, jusson eszünkbe, hogy ez csak nagyon pici szeletét mutatja annak, amivel egy iskolának foglalkoznia kellene. A kognitív készségekre, tantárgyakra és ismeretekre koncentráló, 45 perces tanórákkal operáló iskolákban nem sok terepe van annak, hogy a 21. századi sikeres munkahelyeket lekoppintva élményszerű és hatékony tanulási környezetet teremtsenek, ahol a gyerekek érzelmi és nem kognitív készségeinek fejlesztése nagy hangsúlyt kap. Éppen ezért az érettségi és kompetenciamérési eredmények matematikára és szövegértésre szorítkozó abszolút értékeit felhasználó rangsorok mellett talán még fontosabbak lehetnek a hozzáadott értéket mutató rangsorok, ahol nem a teljesítmény szintje az érdekes, hanem a fejlődés mértéke. Vagy a komplex rangsorok, ahol mindezek mellett még az olyan, az iskolai klímát közvetetten mutató indikátorokat is figyelembe vettük, mint a lemorzsolódási, hiányzási, évismétlési adatokat. Azt feltételeztük, hogy az az iskola, amelyik nagy fejlesztési potenciállal bír és a gyerekek szívesen járnak oda (kevesebbet hiányoznak, stb.), ott talán valamit megértettek a 21. századi világ kihívásaiból és az egyéni tehetséggondozás helyett az érzelmi és közösségi nevelésre helyezik a hangsúlyt.

Lannert Judit

A cikk a Nők lapja 2019. január 23-i számában jelent meg.