Tankönyvkritika három részben - 1.
Mi történt a képen látható kisfiúval? Mesélj! Rendben, akkor mesélünk! I.
Nemrégiben a facebookon nagy port kavart az alábbi kép az OFI másodikosoknak szóló újgenerációs olvasókönyvéből. Az olvasók többsége rémisztőnek tartotta ez a képet és rossz sugallatúnak. Persze volt olyan is, aki szerint a büntetés ilyen formája elfogadott. De olyan is, aki szerint ez a kép egy jó alkalom arra, hogy beszélgessenek a gyerekekkel egy tabutémáról.
Két facebook bejegyzés a képről
„Sokáig nézegettem, mi lehet az ott középen az asztalon, de akárhogy is, az egy eltört bonbonnier. Olyan szépen lehetne bemutatni, hogy - amennyiben a gyerek szándékosan vagy súlyos gondatlanságból törte össze - mondjuk meg kell ragasztania büntetésből, vagy a zsebpénzéből venni egy másikat. (Mert ha véletlenül, akkor ugye nincs bűnös, nincs büntetés sem). A sarokban állástól az eltört tárgy még nem lesz ép, a "világ rendje" nem áll helyre, tehát teljesen felesleges büntetési forma. Szóval erkölcstan órán azért lehetne éppen miről tanítani.”
„Kedves Hozzászólók! Ezen a képen egy elég gyakori/elfogadott - fegyelmezési módszer jelenik meg. A szülők, nagyszülők részéről ez "belefér" a gyereknevelésbe - mint ahogy egy pofon, egy fenékre verés, egy átkozódás, vulgáris és agresszív beszéd is a gyerek felé. Azt tapasztalom a tanítás során - mikor a verssel ismerkedünk -, hogy sok kisgyerek átél, átélt már hasonlót. Sőt verést, verbális bántalmazást, szülői durvaságot, agressziót, abúzust is. S nem beszélnek róla; mert a szülők megtiltják, mert nem mernek; vagy mert - és ez a legnagyobb baj - nem ismerik fel, hogy őket bántalmazták. Esetleg csak a rossz érzés az, ami felhívja a figyelmet arra, hogy valami nincs rendben a kis életükben. Szóval ez a vers - és hozzá kapcsolódóan a kép is - ragyogó lehetőség a beszélgetésre, annak felismerésére, hogy az a helyzet, amit átélnek, egyáltalán nem jó, nem elfogadható. S innen kezdődik a pedagógus nagy-nagy felelőssége a továbblépésben...”
Megkérdeztünk néhány pedagógiai szakembert, hogy nézze meg az olvasókönyvet és mondja el a véleményét. Ők vették a fáradságot és megnézték az olvasókönyvet, a munkafüzetet és a hozzátartozó tanári segédletet is.
A tankönyv vizuális üzenete
Nézzük meg tüzetesebben is a gyereket sarokba állító képet. Egy sajátos lakásbelsőt látunk „érdekes” képekkel a falon, ahol jól láthatóan apuka ingben és nadrágban, de zoknival áll nekünk háttal és nézi a sarokba állított gyereket, miközben anyuka teljes megvilágításban (amire a művészettörténész vizuális szakértő felhívta a figyelmet), somolyogva néz. A gyerek bűne is látható, összetörte a cukorkás tányért, amit ott láthatunk középen az asztalon.
Raffay Endre művészettörténész véleménye a képről
A kép igazi középpontjában a nő van, akit a kompozíciós helyzetén túl, a fotelben ülő (trónoló) pozíciója és a rendkívül hangsúlyos megvilágítása (az olvasólámpa mandorlaszerű fényébe fogja) hangsúlyozza. A férfi ezzel szemben kissé oldalt áll, és háttal a nézőnek, ami egyfajta kiszolgáltatottságot érzékeltet. Cipő nélkül áll, ami egyfajta tiszteletnek is a jele. (a férfi vélhetően most ért haza, cipőjét levette, de átöltözni még nem volt ideje, s rögtön a büntetés-végrehajtás szolgálatába állt.) Ez a kompozíció és ezek a jellemzők a férfi alárendelt helyzetét és szerepét mutatja az eseményben. A büntetés oka vagy a csínytevés eredménye a nő előtt az asztalon egy kerekded összetört cukorkás tartó, szétszórt cukrokkal. A tartó formája kerekded- nőies, vélhetően az anyaga (porcelán) is az. Feltételezhetően a kár inkább a nőt érinti. A nő említett kompozíciós helyzete és jellemzői azt közvetítik, hogy a büntetés ötlete is tőle származik, amelynek az apa általi végrehajtását megelégedetten (Jusztíciaként trónolva) konstatálja. A tiszteletteljes és alárendelt helyzetben ábrázolt férfi – köszönve feltételezhetően váratlan hazaérkezésének – csupán végrehajtó. A kép azt a hagyományos közhelyet sugallja, hogy az otthonnak a nő az ura.
A médiaszakértő szerint is az anya a főszereplő a képen, de a szituációt némileg máshogy fejti fel, mint a művészettörténész. Ő azt emeli ki, hogy a kép csak látszólag neutrális, valójában azt az üzenetet közvetíti, hogy amit látunk, az rendben van. Pedig a sarokba küldés bántalmazás és törvénybe ütköző cselekedet.
Hartai László médiaszakértő véleménye
Noha a kép elavult vizuális formanyelvvel dolgozik, aminek kétségkívül erős a hagyománya a tankönyv-illusztrációkban, azt kifejezetten hatékonyan használja. Vizuálisan szinte „verbalizálja” a helyzetet, az ok-okozati viszonyok egyértelműek. (A mohó/falánk gyerek a tiltás ellenére se várta meg, míg megkapja a szaloncukrot, piszkálta a tálat, ami leesett és eltört. A büntetés formája is egyértelmű (a sarokba állítás, de még a kezeket is össze kell hátul kulcsolni), és jól látható a szülői egyetértés is az ügyben. Míg a versikében a felnőtteknek nincs személyisége, itt a gyerek van ettől lényegében megfosztva (a lehorgasztott fej és a hátul összekulcsolt kezek a beletörődést mutatják, mást - például a dacot, a sértettséget, a félelmet, a kiszolgáltatottságot stb. nem lehet a képről leolvasni), az anyának van egyedül arca. Így aztán az anya lesz a főszereplő, aki egyetért az éppen elhangzó dörgedelemmel, a helyzet feszültségét ellensúlyozóan nyugodt (tán mert éppen ő kezdeményezte ezt a büntetést). A kép látszólag nem foglal állást abban, hogy a tett és a büntetés harmonizál-e. Hogy rendben van-e az, amit látunk vagy sem ebben a rendes, jólétet sugalmazó szobában, ahol az apuka levette a cipőjét, öntözött, szép a virág, igényes az öltözet, az anyuka bőrfotelben ül, sok a könyv és képek vannak a falon. Ahol a felnőttek nem tűrik az ilyesmit - teljes egyetértésben. Ám azzal, hogy az egyetlen diszharmonikus elem az összetört vörös cserép a kék terítőn a mélykék cukorkákkal, de szigorúan a kép középtengelyébe komponálva (ami értelmezi a helyzetet), miközben minden egyéb vizuális eszköz a harmónia megteremtését szolgálja -, a kép hatékonyan "érvel" amellett, hogy amit látunk, az rendben van! Úgy ám, a srác rossz fát tett a tűzre, megérdemli a büntit. Fizikai erőszak - látszólag - nincs, ám latensen nagyon is jelen van. Mert a képen látható helyzet ki sem alakulhatott volna, ha a gyerek - ahogy a valóságban, ahol a szülők nem terrorizálják a gyerekeket, vagyis nem félemlítik meg -, nem állt volna be a sarokba, nem fogadta volna el ezt a büntetést. Mutasson bárki egy nem megfélemlített gyereket, aki a csendes és határozott szülői felszólításra beáll a sarokba. Vagyis – ahogy mint majd látjuk, a vers, úgy a kép is hazudik a maga módján. Miért áll az a gyerek a sarokban? Mert eltörte a tálat? Nem. Azért mert odakényszerítették. A kép nem azt mutatja meg, hogy ezt a kisfiút hogyan kényszerítik a sarokba, hanem azt, hogy teljesen rendben van, ahogyan ott áll. (Hacsak az apa nem üvölt vele a képen háttal állva torkaszakadtából éppen, de akkor egészen más pozícióból kellett volna ábrázolni a helyzetet, hogy láthatóvá váljék az apai terror, és akkor anyuka sem ülhetne ilyen nyugodtan a fotelben, vagyis ez esetben is hazudik a kép, mert hamis helyen "áll a kamera".)
Az olvasókönyv felvállaltan meghökkentő nyitóképekkel operál (valljuk be, ez itt most tényleg sikerült!), ahogy ezt a tanítói kézikönyvben olvashatjuk: „az olvasmányokhoz kapcsolódó feladatok zömében olyan nyitóképek szerepelnek, amelyek alkalmasak arra, hogy kommunikációra, személyes véleményük, élményeik megfogalmazására késztessék a diákokat. az olvasástechnikai órák nyitóképei általában szokatlan helyzeteket mutatnak be. Segítségükkel a gyerekek beszédkészségük mellett a kreativitásukat is fejleszthetik, a fantáziájukat kiélhetik.”
Fontos lenne tudni, hogy a vizuális információ másképpen hat, mint a szöveges. A kép esetében nagyon erős beégetése történik egy nem igazán elfogadott szituációnak a gyermeki agyakba, ráadásul képi reflexió nélkül. Pedagógus legyen a talpán, aki ezt jól tudja kezelni. Ráadásul a többi fejezetrészben található képek is furcsa családmodellt sugallnak.
A sarokba állított kisgyerek kép a Gyermekvilág témakörben szerepel. Maga a Gyermekvilág rész a következő részekből áll: Ottó, Emma (tradicionális család), Andris beszélget az állatokkal, Kisbence titka, Már iskolás vagyok, Óramese, Saroklakó, Jó leszek, Ha én felnőtt volnék, Dühös vagyok.
A Gyermekvilág a következő felütéssel kezdődik:
A szigorú apa és a lázadó gyerek sajátosan rímel az ominózus sarokba állító képpel. Az Ottó és Emma című részben a hasonló című versből megtudjuk, hogy anya főz és apa szerel. Íme, a vershez tartozó feladat:
A következő kép és a hozzátartozó feladatok is árulkodók.
Azt sugallja a kép és a feladat is, hogy a felnőttek világa (is?) vidám és csintalan. Elsőre pozitív a benyomás, de hoppá, milyen érdekes, csak nőket, anyákat és nagymamákat látunk a képen a gyerekekkel. Tovább erősödik tehát az a kép, hogy van a szigorú férfivilág és a rendetlen gyerekvilág és közötte valami meghatározatlan, amorf női világ, amely összeköti a kettőt. Figyeljük meg, hogy eddig nem láttunk valódi szoros és szerető apa-gyerek kapcsolatot!
A Jó leszek részben még inkább megerősödik, hogy a felnőtt világ jó és helyes, a gyereké meg vásott, égedelem, stb. Ha megnézzük az alábbi képet, azt is láthatjuk, hogy mintha csak a fiúk lennének rosszak (aktívak), a lányok rendesen (engedelmesen, besimulóan) viselkednek. Ez még jobban megerősíti a tradicionális, patriarchális családképet. Ráadásul nem lehet elmenni amellett sem,– ahogy a vizuális szakértő is felhívta rá a figyelmet -, hogy, az illusztrációk sem mindig megfelelőek. A gyerekek arca az alábbi képen meglehetősen jellegtelen és elnagyolt.
Például ha Janikovszky Éva Pöszkéjét meglátjuk a könyvben, hát nem tudjuk, hogy kinek mi jut eszébe, de biztos nem az, hogy milyen helyes kislány. Pedig annak idején Réber László ezt milyen jól megoldotta.
A második részben az olvasókönyv Gyermekvilág fejezetének pedagógiai tartalmát elemezzük, a harmadik részben pedig a tananyagrészt lezáró A saroklakó című verset.
A cikk létrejöttében nagy segítséget jelentettek Németh Szilvia, Peer Krisztina, Szekszárdi Júlia, Zágon Mária, Hartai László és Raffay Endre megvilágító erejű szakmai megjegyzései
