Tankönyvkritika három részben - 2.
Mi történt a képen látható kisfiúval? Mesélj! Rendben, akkor mesélünk! II.
2. rész A tankönyv pedagógiai tartalma
(A cikk folytatása az OFI másodikosoknak szóló újgenerációs olvasókönyvének Gyermekvilág fejezete kritikájának. A első részben a vizuális üzenetet vettük górcső alá, a harmadik részben pedig a tananyagrészt lezáró, A saroklakó című verset.)
Az OFI újgenerációs tankönyveket annak idején nagyon gyorsan kellett összerakni, mert uniós pénzből finanszírozták a fejlesztést és a magyarországi uniós projekteknél a tervezés, projektmenedzsment és adminisztráció mellett aránytalanul kevés idő jut a tartalmi munkára és értékelésre. De volt egy kísérleti szakasz is. „Összességében – ahogy Kóródi Bence, a könyv egyik alkotója fogalmaz - három komoly szűrőn mentek át a kiadványok: először is az őket kipróbáló pedagógusok véleményezték őket, majd a Nemzeti Tankönyvtanács egyetemi professzorai, ezeket szintézisbe hoztuk, végül pedig a korábbiakhoz hasonlóan akkreditálta őket az Oktatási Hivatal, így kerülhettek fel a tankönyvjegyzékre”.
Az alábbi részletek a tanítói kézikönyvből azt mutatják, hogy elméleti megalapozásban nem volt hiány:
- „A befogadás-központú irodalomtanítás Bókay Antal elmélete abból indul ki, hogy az irodalom tanításának úgy kell felépülnie, hogy az egyes ember hermeneutikai fejlődését kövesse. Ez a diákok élményvilágára épül.”
- „A tanító fő feladata fejleszteni a tanulókban az empatikus érzékenységet, hogy mélyebben meg tudják érteni magukat és másokat (vö. Zrinszky László 2002). Ez arra a gadameri tézisre reflektál, amely szerint azáltal tudatosíthatjuk leginkább a másik másságát, annak individualitását, ha magunkat helyezzük a helyébe. az élményközpontú irodalomtanítás (Fűzfa Balázs) olyan szemléletmód, amely mindenekelőtt az irodalommal kapcsolatos élményszerzést tartja fontosnak.”
- "A kooperatív tanulás (Spencer Kagan) vagy inkább életszemlélet kölcsönös tiszteletre alapozott együttműködést és a közösség minden tagjának egyéni teljesítményét előtérbe állító szemléletet jelent. Ellentétben áll a versenyszellem hangsúlyozásával, ahol az egyének a csoport többi tagját igyekeznek túlszárnyalni.”
- „A kritikai gondolkodás fejlesztése (RWCT) az a komplex gondolkodási folyamat, amely az információ megszerzésével kezdődik és a döntés meghozatalával ér véget. Egyfajta kérdezésközpontú tanítás-tanulási folyamat, leghatásosabb eszköze a kérdésfeltevés.”
- „Ha a gyermekek nagyon különböző tudással dolgoznak együtt, akkor ilyen esetben a jelentésteremtés nem mindenkinél menne végbe. a mozaik-technikával kiegészített szövegfeldolgozás során a homogén csoportok kialakítása lehet jobb megoldás. Egy ismereteket rendszerező, átfogó óra esetében a heterogén csoportok tanulói jobban tudják segíteni, támogatni a nehezebben haladó társakat.”
A megkérdezett pedagógiai szakértők hangsúlyozták, hogy a Gyermekvilág rész nagyon helyesen természettudományos ismeretterjesztő szövegeket is tartalmaz (ez az a szövegtípus, amiben a leggyengébben szerepelnek a magyar gyerekek a PISA felméréseken). Probléma viszont, hogy a fejezetek többsége olyan társadalmi és családi környezetet sugall, ami erősen patriarchális és nagyon erősen felnőtt-központú. A legnagyobb hibája a könyvnek pedig Németh Szilvia oktatáskutató szerint az, hogy elhiteti a pedagógusokkal, hogy kooperatív módszerekkel dolgoznak, miközben ehhez nem ad megfelelő támpontot, miután leginkább egyfajta technikaként tekint rá.
Ahogyan a tanítói kézikönyv fogalmaz: „A munkaformák közül alapvetően a tevékenykedtető munkaformák, elsősorban a páros és csoportos munka keltette fel a tanulók érdeklődését és több
tanár adott hangot annak a véleményének, hogy ezek hatékony eszközök már az ilyen korú diákok motiválásában is. A tankönyvek az érdekes témakörei, a hétköznapi élethez kapcsolódó, valamint játékos formában feldolgozható feladatok a válaszadók többsége szerint motiválóan hatottak a diákokra, csakúgy, a tankönyvek látványvilága, figyelemfelkeltő illusztrációi, és az igényes kivitelezés is.”
Túl azon, hogy a látványvilág igényes kivitelezése egyáltalán nem látszik (erről az előző részben írtunk), a páros, csoportos gyakorlatok egészen ijesztőek, íme néhány lélegzetelállító verzió:
Zágon Mária pedagógiai szakértő véleménye
Itt nyolc éves gyerekekről van szó, tehát a véleményalkotás erősen befolyásolható a felnőttek véleménye által. Ha komolyan gondolja a tankönyvíró pl. az élményközpontúságot, (ahogy azt az elméleti megalapozásban teszi) hogy párbeszédet folytassanak, előadjanak egy szituációt, akkor elsősorban a kép, a vers és saját élmények érzelmi hatásaira (az elméleti megalapozásban RJR modell) és nem kész mondatokra alapozva kellene szervezni. A következő téma feldolgozásánál ezt megkísérli. A súlypontot egy ilyen nagyon érzékeny témánál nem a kapcsolható (túldidaktizált) ismeretekre, hanem a gyerekekben megjelenő élményekre, érzelmekre, véleményre kellene helyezni.
A sarokba állított kisgyerek képe utáni feladatok sem olyanok, ahol a gyerekek a fantáziájukat kiélhetik. A feladatokban szereplő szavak nyomasztóan azt sugallják, hogy a gyerekek rosszak, büntetés jár nekik. Ráadásul a szótagok összerakásánál a színek használata leegyszerűsítő és túldidaktizáló.
Tanulságos, hogy önmagában a jó szándék és a minőségi szakirodalom fellistázása (és sajnos a Nemzeti Tankönyvtanács és az OH sem) nem garancia arra, hogy valóban jó tankönyv szülessen. Ehhez a gyakorlat próbáján is átesett pedagógiai-didaktikai szakértelemre van szükség. A versek jó szándékú és nívós szerzői így kerülnek egy olyan környezetbe, ahol a mondanivalójuk visszájára fordul. A gyermekvilág ebben a tankönyvben rendetlen, dühös gyerekekből áll, akik egyfolytában rosszalkodnak. Nincsenek pozitív családi képek, nem látjuk a gyerekeket alkotni, gondolkodni, saját jogon élni. Az ordító felnőtt központúságot jól illusztrálja az alábbi vers és feladat:
Nem azt kellett volna megkérdezni, hogy miért nem értik a felnőttek a gyerekeket? Egy ilyen tankönyv elolvasása után azért már kapiskálhatjuk, hogy miért is dühösek a gyerekeink, nemde?
