Mi fán terem és miért rossz az iskolai szegregáció?

De hogy valójában mit is jelent a szegregáció, milyen méreteket ölt a 21. századi Magyarországon? Az alábbiakban megkísérlünk egy kis útmutatót adni e téren. Ehhez segítségül hívjuk az MTA KTI nemrégiben bemutatott „A közoktatás indikátorrendszere 2019” című kiadványát és a legfrissebb, 2018-as PISA adatokat.

Mekkora tehát a szegregáció?

Az iskolai szegregációt egy bizonyos szempontból vett kisebbség és többség elkülönítéseként értelmezhetjük. A kisebbség többféle dolgot is takarhat, lehetnek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű (HH-s és HHH-s) tanulók, sajátos nevelési igényű (SNI-s) tanulók, rosszabb képességű diákok vagy éppen romák. Az elkülönítést, szegregációt a kutatók úgy fordítják le a számok nyelvére, hogy megnézik, egy adott iskolában magasabb-e az adott kisebbség aránya, mint átlagosan az országban (vagy akár az adott településen, járásban). Ha igen, akkor az azt jelenti, hogy abban az iskolában jobban koncentrálódik a kisebbség. Ezt a jelenséget sűríti magába statisztikai értelemben az úgynevezett szegregációs index.

A KTI munkatársai indikátorkötetükben az alapfokú oktatásban tanuló (1-8. évfolyamos) diákok adataiból számították ki a szegregációs indexet. A kisebbséget pedig a HH-s és HHH-s, valamit az SNI-s diákok jelentették. 2008 óta lehet nyomon követni a szegregációs index alakulását. Ahogy a lenti ábra is mutatja, ez alapján megállapítható: a helyzet évek óta „fokozódik”. A 2012 és 2014 közötti meredek növekedést részben az okozta, hogy idő közben megváltozott a HH és HHH státusz jogszabályi meghatározása. De a családi háttér szerinti iskolai szegregáció növekedése azóta sem torpant meg, apránként évről évre növekedik a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók elkülönítése.

Megjegyzés: „A szegregációs index az iskolai szegregáció mérésének egyik széles körben használt mutatója. Azt mutatja meg, hogy a kisebbséghez és a többséghez tartozó tanulók közötti lehetséges kontaktusok hány százaléka hiúsul meg az iskolai elkülönülés következtében. Az index magasabb értéke jelentősebb mértékű iskolai elkülönülést jelez, azaz minél magasabb a szegregációs index értéke, annál jellemzőbb az, hogy a kisebbséghez és a többséghez tartozó tanulók más-más iskolába járnak. Az index maximumértéke 100, minimuma 0. Maximumát akkor veszik fel, ha a kisebbséghez tartozó diákok teljes mértékben elkülönített, homogén iskolákba járnak, minimumát pedig akkor éri el, ha minden egyes iskolában azonos a kisebbséghez tartozó tanulók aránya.” A közoktatás indikátorrendszere 2019, 180.o.

Mi állhat a szegregáció hátterében?

Joggal mondhatja az olvasó, hogy már eleve a szegregált lakókörnyezet az oka az iskolai elkülönülésnek. Ebben van is igazság, a KTI egy másik indikátora megmutatja, hogy országon belül a különböző járások között jelentősen eltér a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya. Tehát nem mindegy hova születik az ember. De ez nem minden. Majdnem ugyanekkora részben felelősek az iskolák is. Ugyanis az adatok alapján az tűnik ki, hogy egy településen (városon) belül is jelentős a HH-s és HHH-s diákok elkülönülése – attól függetlenül, hogy mekkora az adott településen az átlagos arányuk. Vagyis ezek a tanulók más iskolákba járnak, mint nem hátrányos helyzetű társaik.

Megjegyzés2: HH: hátrányos helyzetű tanuló, HHH: halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, SNI: sajátos nevelési igényű tanuló

Mit mond a szegregációról a PISA?

Bár Magyarország nincs egyedül a problémával, mégis – a PISA adatok szerint - nálunk sokkal markánsabban jelenik meg a szegregáció az oktatási rendszerben.

Már a legelső nemzetközi felmérések rávilágítottak arra, hogy nálunk sokkal jelentősebb eltérés van az iskolák között abban, hogy milyen családi hátterű diákok járnak hozzájuk, mint más országokban. A PISA-felmérés ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarország esetében a szegregáció nem csupán családi háttér szerinti elkülönítést jelent, hanem erős a képességek szerinti szelekció is. Ennek köszönhető az, hogy évek óta az OECD országok közül Magyarországon határozza meg a legjobban a családi háttér a teljesítményt. Ha a többi résztvevő országot is figyelembe vesszük, a legutolsó felmérésen (2018) akkor is harmadik helyen állunk, csak Peruban és Fehéroroszországban erősebb a családi háttér hatása az eredményekre.

A PISA 2018 egyik legbeszédesebb mutatója e szempontból a családi háttér tekintetében alacsony státuszú diákok és a jó teljesítményű diákok elkülönülését méri. Magyarország sajnálatos módon kiemelkedő helyen van, csak két nem OECD-tag ország, Peru és Bulgária előzi meg. Az európai országokat nézve úgy tűnik, ez közép-kelet-európai sajátosság lehet, mert Szlovákia, Csehország és Románia is hasonlóan szerepelnek. Ezek az országok pedig annyiban hasonlítanak egymásra, hogy hasonlóan nagymértékű a szegregáció, magas arányú a tinédzser terhesség és az iskolai lemorzsolódás.

Ebbe a ligába tartozni tehát nem különösebb dicsőség. Főként, ha azt is számításba vesszük, hogy a szövegértés, matematika és természettudományos teszteken is hasonlóképp – kisebb vagy nagyobb mértékben – az OECD átlag alatt teljesítünk.

Megjegyzés: A PISA-ban rendelkezésre áll egy új indikátor, az ún. izolációs index, amivel megragadható a szegregáció. Az izolációs index értéke 0 és 1 között mozog, ahol előbbit akkor veszi fel, amikor nincs szegregáció (egyenletesen oszlanak el az iskolák között az adott tulajdonsággal bíró diákok), utóbbit akkor, ha teljes a szegregáció (különálló csoportot alkotnak az adott tulajdonsággal bíró diákok, azaz nem keverednek iskolák között). Az ábra azt mutatja, hogy milyen arányban különíti el a rendszer a hátrányos helyzetű tanulókat a szövegértés terén jól teljesítő tanulóktól.

Miért olyan nagy baj a szegregáció?

Van, aki azt gondolja, hogy az ilyenfajta elkülönítés mindenkinek jó, hiszen így jobban tudnak haladni a különböző képességű tanulók. De ez egyáltalán nem igaz, viszont az igen, hogy a nem felkészült pedagógus csak ilyen homogén közegben tud dolgozni. Több kutatás viszont éppen azt mutatja, hogy a felzárkóztatás ilyetén logikája a gyakorlatban éppen hogy célellentétes hatású. A látszólag objektív, de valójában reflektálatlan szelekció, és az egyéni differenciálás és kritériumorientált értékelés (ilyen pl. a DIFER teszt) hiánya folytán nagyon sok potenciális tehetséget pazarolunk el. Ez történik a sportban is. Az iskolában pedig azok a gyerekek, akik a lemaradók csoportjában kezdik, nagyon nehezen vagy szinte soha nem jutnak tovább a haladókhoz, és ebben sajnos tudatosan, vagy tudattalanul a pedagógusok értékelése is szerepet játszik. Egy magyar tanulmány kimutatta, hogy a pedagógusok hajlamosak a jobb családi hátterű gyerekeket felül-, a rosszabb családi hátterű gyerekeket pedig alulértékelni. Ez pedig nem marad hatás nélkül. Akit alulértékelnek, az megtorpan a fejlődésben (Gólem hatás), akit pedig felülértékelnek, azok szárnyalni fognak – ezt hívja a szakirodalom Pygmalion hatásnak.

Hogy mi lehet a megoldás?

Mint láttuk, a szelekció végső soron homogén csoportokhoz vezet, ahol automatikusan beskatulyázzuk a tanulókat. Ehelyett a heterogén, vagyis vegyes családi hátterű és eltérő képességű tanulói közegben megvalósuló differenciált pedagógia lehet a kulcs. Ez a mai helyzetben talán lehetetlen vállalkozásnak, vagy legalábbis heroikus küzdelemnek tűnhet. Hiszen ehhez egészen más tanári (és szülői!) attitűdre, más pedagógiai módszerekre és többlet erőforrásokra van szükség. Ez utóbbi pedig nem feltétlenül csak pénzt jelent, sokkal inkább több fejlesztőpedagógust, és pedagógiai asszisztenst, akik segíthetnek akár egy 35 fős osztályban is megvalósítani a fenti elveket. A jó hír az, hogy vannak rá idehaza is jó gyakorlatok (például ez és ez), amik azt mutatják, hogy nagyon is megéri ebbe fektetni.