"Ma Magyarországon sok gimnáziumban nem érték a műveltség, csak a gyors számolás" – olvasói írás
Középfokú felvételi
Tűkön ülünk, már „csak” néhány nap, és megtudjuk, hogy vége, vagy újabb forduló vár ránk, és kell-e mennünk pótfelvételizni...
Néhány nap nem számít, pláne azoknak nem, akik nem dolgoztak végig másfél (vagy inkább 8) éven át reggeltől estig, minden hétvégén, ünnepnapon, hogy a gyermekük bekerüljön egy jobb gimnáziumba. A napsütéses (és esős) hétvégéken mások kirándultak, pihentek, mi teszteket töltöttünk ki, tanultunk, ezen felül hetente körülbelül 3-4 dolgozatra készültünk. Az iskola ki- és betöltötte a hétköznapjainkat, a hétvégéinket, átszőtte az életünket, igazodás volt, mindent e köré szerveztünk.
Vannak maguktól tanuló gyerekek, aminek nagyon örülünk, és szurkolunk is nekik a jövőben, de vannak, akiknek segíteni kell, akik bátorításra szorulnak, ők ettől nem kevesebbek, csak mások.
Eredmény: 4,7-4,9-e tanulmányi átlag, 63 pontos központi felvételi.
És eredmény, ami nem látszik: közösen elolvasott kötelező olvasmányok, közben nagy beszélgetések (például Egri csillagok, Szent Péter esernyője), több történelmi, politikai film megnézése (például Blokád; Szabadság, szerelem; Hídember) közben nagy beszélgetések. Minket nem eltávolított, hanem közelebb hozott egymáshoz a közös tanulás.
A gyermekem nem tud gyorsan összeadni számokat, ami a központi felvételi matematika részén követelmény volt, de tud helyesen írni, ismeri a magyar nyelv alapvető szabályait, azokat alkalmazza, ismeri a magyar költők nagy műveit (a magyar központin 40 pontot ért el), és az általános műveltségért sem kell a szomszédba mennie.
Elolvasott több mint száz könyvet az elmúlt 7 évben, amióta olvasni tud. Érdekli a közlekedés és a történelem, tájékozott közügyekben, tudja, hogy mit akar az élettől (14 évesen!).
De mindez egyelőre „csak” a családi legendáriumban érték, ami hangsúlyozom, nem kis dolog, viszont ahhoz kevés, hogy biztos helye legyen egy középiskolában.
Mindent tudott a szóbeli felvételiken, de nem kapott megközelítőleg sem maximum pontszámokat, senki ne kérdezze, miért. Nem tudjuk, és már soha nem is fogjuk megtudni.
Bárhogy alakul is a sorsa, a legfontosabb, a tudás, már örökre az övé, mint ahogy a közös élményeket sem nem veszi el tőlünk senki.
Ma Magyarországon sok gimnáziumban nem érték a műveltség, a kitartás, a motiváltság, csak a gyors számolás (a Szent Margit Gimnáziumba például be sem hívtak szóbelizni, mert bár 60 ponttól hívták be a gyerekeket, de kellett a minimum 27 pontos a matek központi felvételi), hanem arra volt szükség, hogy a papírforma szerint valaki gyorsan tudjon összeadni.
Nyilvánvalóan tudják a középiskolák, hogy mi alapján szelektálnak, de biztosan tudom, hogy a gyermekem több olyan társát is felvették jó nevű gimnáziumba, akik egyáltalán nem szoktak olvasni.
Én azért szempontnak tekintettem volna, hogy ki milyen műveket olvasott el az elmúlt években, mert az ember nem csak az, amit megeszik, hanem az is, amit elolvas.
Egy dolgot megtanultam az elmúlt hónapokban: semmiképpen nem mérem magunkat az alapján, hogy hány helyre vették fel a gyermekemet.
Lesz majd helye neki is, mint mindenki másnak, sőt, állítólag jóval több hely van a középiskolákban, mint amennyi jelentkező. Ennek alapján valahová biztosan felveszik, és örülni fogunk, és elégedettek leszünk azzal is. És közben szorgalmasan olvassuk a kötelező és a nem kötelező olvasmányokat, mert tudjuk, hogy a valódi érték ebben van!
A fotó csak illusztráció, forrás: Getty Images
