L. Ritók Nóra a kormány gyöngyöspatai politikájáról: „A rémület volt az első gondolatom”

„Amióta érzem, hogy a gyűlölet fokozatosan növekszik a társadalomban, nem tehetek ki a nyilvánosság elé mindent, mert ezzel csak a gyűlölködőknek adnék több muníciót. Így inkább cenzúrázom önmagam” – mondja L. Ritók Nóra, akitől a gyöngyöspatai kártérítési ügy, és az erre adott kormányzati reakciók miatt kértünk interjút.

Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője nagyon fél attól, hogy előbb-utóbb felrobban az időzített bomba, amit a romák elleni hergelés táplál, és az új nemzeti konzultációval szerinte csak még rosszabb lett a helyzet.

– Ön szerint mi a legnagyobb probléma a szegregált oktatással?

– Azokat a szociális készségeket, amelyek a társadalmi együttéléshez szükségesek, nem lehet szegregált közegben elsajátítani. Mindkét oldalnak szüksége van azokra a szituációkra, ahol az olyanok, mint az együttműködési képesség, tolerancia, szolidaritás, vagy a másság viselése fejlődhetnek. Szegregált körülmények között ez nem megy.

– Van-e bármi, amivel egyetért az ezt legitimáló érvek közül?

– Régi keletű pedagógiai dilemma, hogy vajon az azonos vagy a különböző képességű gyerekeket lehet-e hatékonyabban fejleszteni. Nagyon sok kutatás igazolja, hogy a hozzáadott érték a heterogén csoportokban nagyobb, én is ezen az állásponton vagyok, sőt, szerintem a szociális készségek fejlesztésére is sokkal több lehetőséget ad ez. Ezzel szemben sok híve van a most is meglévő tagozatos osztályoknak, vagy régebben nívócsoportosnak nevezett oktatásnak, amikor a jobban haladó, tehetségesebb gyerekeket kiszedték az osztályból és külön foglalkoztak velük, hogy jobban haladhassanak.

Akik most emellett érvelnek, gyakran mondják, hogy nyelvoktatásnál sem rakjuk egy csoportba a kezdőket a haladókkal, hiszen az aligha lenne működőképes.

Egy heterogén csoportban erre jóval több lehetőség kínálkozik mindkét fél számára. Az együttélés megtanulása mindkét csoportnak fontos, és gyerekkorban kell gyakorolni, hogy felnőttkorra beépülhessen.

– Az iskolai erőszakot mennyire tartja súlyos problémának?

– Szerintem a fentieknek köszönhető az elterjedése. Azokban az iskolákban válnak hangsúlyossá az ilyen esetek, ahol túl sokan lesznek a plusz pedagógiai munkát igénylő gyerekek, és ezt nem kapják meg. Beszélni kell itt a segítő szakemberek hiányáról, a tanárok kiégettségéről is, és arról, mennyire nincsenek eszközeik a problémák kezelésére. Sokszor már akkor se tudnak mit tenni, amikor a helyzet egyébként még megfogható lenne, mert csak pár gyereket érint. A pedagógus egyedül van, és nem marad más eszköz a részéről, mint a verbális erőszak, ami csak olaj a tűzre.

Ezt már olvastad: L. Ritók Nóra: “Ilyen, amikor fogy valaki körül a levegő”

De én is tanítok szegregált osztályokban, sőt, foglalkozom a szülők, a közösségek problémáival is. Megértem őket is, hiszen pontosan látom, hogy óriási méretű problémával állunk szemben, de azt is, milyen következményei lesznek, ha nem próbálunk meg tenni valamit. Sosem gondoltam, hogy ilyen mélyre jutunk. Ma már a pedagógusok egy része is támogatja a szegregációt, de tanítani sem akarnak szegregált osztályban. Akkor ki fog?

– Mi volt az első gondolata, amikor a kormány elkezdte a gyöngyöspatai üggyel tematizálni a közbeszédet?

– A rémület. Mivel közel dolgozunk a problémához, pontosan látom, hogy ebben a helyzetben a gyűlöletkeltés és a hergelés iszonyatosan veszélyes fegyver.

– Vannak olyan vélekedések, miszerint gyakorlatilag megszűnt a jogállam, hiszen a kormány jogerős bírósági ítéletekkel megy szembe. Erről mit gondol?

– Nyilván próbálok ebben a kérdésben is abból a nézőpontból véleményt nyilvánítani, ami az én tapasztalatom és munkám. De úgy gondolom, alapvetés, hogy egy bírósági döntést jogállamban nem írunk felül.

– A nemzeti konzultáció kérdéseiről mi a véleménye?

– Ugyanaz, mint a Gyöngyöspatával kapcsolatos kormányzati álláspontról: gyűlöletkeltést és hergelést szolgál, ami beláthatatlan következményekkel jár. Sajnos egy olyan társadalmi csoportról beszélünk, akik az iskolázatlanságuk folytán nem értik a körülöttük lévő világot, így rettentően manipulálhatók.

Ebben a helyzetben csak egy tűpontos célzás kell attól, aki használni akarja őket a saját céljaira, úgy, ahogy ők megértik, az önbecsülésükre, igazságérzetükre és az őket körülvevő igazságtalanságra fókuszálva, és bármi elindulhat. Hogy egy konkrét példán megértessem: van egy jól működő, eredményes tanodánk. A célzott hergelés pedig így hangzik: „Talán hülye a te gyereked, hogy tanoda kell neki?” Innen egy pillanat az, hogy megaláznak, lenéznek, stb.

A gyűlöletkeltésben az külön veszély, hogy könnyen önjáróvá válhat. Én úgy érzem, a tűzzel játszik, aki ezzel nem számol.

– Eddig egy többség számára megfoghatatlan ellenségkép volt a középpontban (migránsok), most viszont úgy tűnik, egy nagyon is valóságos, velünk élő társadalmi csoportot akarnak erre használni. Ez hová vezethet?

– Messziről is könnyű gyűlöletet kelteni, egy sosem látott ellenséggel szemben, de Észak- és Kelet-Magyarországon, ahol a leszakadó falvakban tömegesen élnek az érintett családok, hatványozottan nagyobb a kockázat. Nagyon könnyű összeugrasztani helyben a cigányokat egymással is, és a cigány és nem cigány embereket is, elég csak kiragadni azokat a pontokat, amelyekben nem a többségi társadalom által elfogadott megnyilvánulásokat mutatják.

Mi is nap mint nap átéljük ezeket a támadásokat: amióta itt dolgozunk a terepen, újra és újra fellángolnak. És ha kívülről is elkezdi manipulálni valami olyan erő, aminek nagyobb tudása van arra, hogy az érzékeny pontokat megtalálja, az nagyon rossz jövőképet vetít elő.

Ezt már olvastad: Láthatatlan Magyarország: L. Ritók Nóra könyve a gyermekszegénység elleni küzdelemről

– Mondhatjuk, hogy időzített bomba?

– Sosem éreztem még ennyire ezt. Amikor elkezdtem a munkát, úgy gondoltam, hogy működő irány a közösségfejlesztés és a legmélyebben lévők tanítása, a gyerekeké és a szüleiké egyaránt. Most is ebben hiszek, de nem gondoltam volna, hogy ennyi akadályozó tényezőt hoz ebbe az amúgy is nehezített pályába a minket körülvevő társadalmi közeg. Nehezen azonosítható politikai, vagy gazdasági érdekek mentén szerveződő erők jelentek most meg, ami folyamatos nehezíti a helyzetet. Ezért vagyok igazán rémült, hiába érzem, hogy jó az út és vannak mérhető eredményeink.

– Milyen a hangulat azoknak a roma családoknak a körében, akikkel napi kapcsolatban áll? Hogy csapódik le náluk mindez?

– A családok egy része nem lát rá az országos ügyekre, folyamatokra. Az információforrás a televízió és a Facebook, én úgy látom, ez utóbbi inkább hat, de nem látják át a helyzetet, ez világosan látszik a megosztásaikból. Vannak, akik hosszabb elemzéseket nem tudnak értelmezni az alapkészségek hiánya miatt, a videós megosztásokat jobban kedvelik. Sok a félreértelmezés itt is, attól függően, hogy ki befolyásolja.

Egyszerűen sokuk nehezen tájékozódik ebben a zűrzavaros világban, csak a direkt rájuk célzott üzeneteket értik meg, azokat viszont maradéktalanul.

Az utóbbi időben ezért is érnek bennünket támadások a részükről, miközben egy sor dolgot épp Soros támogatásokból tudtunk megvalósítani az évek során – olyanokat is, amelyeknek a hasznát, jelentőségét ők is elismerik.

– Jól értem, azok támadják önöket, akiknek segíteni akarnak?

– Igen. De az ember megérti ezt, mert látja az okokat, miközben dolgozik velük, és próbálja bepótolni a felnőtteknél is azt, ami elmaradt. Amennyire erre ők is nyitottak. A részvételi demokráciához ismeretek kellenek, azok nélkül csak a manipuláció marad. Próbálunk következetesen ragaszkodni azokhoz, ami mentén évek óta dolgozunk, és ami mellett sokan állnak a támogatottjaink közül is, és reméljük, hogy tudjuk normalizálni a helyzetet.

Eddig mindig a valós problémabemutatás és elemzés jellemezte a munkámat. Most is erre törekszem, de jó ideje cenzúrázom önmagamat.

De a helyzet nagyon visszás, hiszen ha valamilyen negatív esetről nem beszélek nyilvánosan is, akkor úgy tűnik, mintha minden rendben lenne, sőt, az érintettekben úgy csapódhat le, hogy nem is fontos, és elfogadható, amit tesznek. Miközben erről szó sincs.

– Múlt vasárnap több ezren tüntettek. Hogy látja, mire lehet ez elég?

– Most úgy láttam, megindult egy viszonylagos összefogás a roma értelmiség részéről, akik kiálltak az ügy mellett a jogállamiság mentén. Hogy milyen változást hozhat, azzal kapcsolatban csak óvatosan fogalmaznék, hiszen láthattuk, hogy ennél nagyobb tüntetéseknek se volt végül semmi eredménye.

De ettől függetlenül fontos, hogy minél többen hangot adjanak a véleményüknek és jelezzék, hogy nem értenek egyet azzal, ami történik. Örömteli volt, hogy a nem cigány társadalomból is sokan ott voltak, például civil szervezetek, egyetemisták, vagy egyszerű magánemberek, akik ki akartak állni a jogállamiságért.

– Beszédében azt mondta, most úgy érzi, a gödör fenekén vagyunk. Tud-e bármennyire is optimista lenni a jövőt illetően?

– Azoknak az ok-okozati összefüggéseknek mentén tudok optimista lenni, amelyeket ebből a problémából megértettem. A céljainkat nem tudom elengedni, a szervezetünk tapasztalati tudása pedig egyre nő, hiszen erre csak terepen lehet szert tenni. 10 éve kitűzött feladatunk, hogy kialakítsunk egy olyan keretrendszert, módszertant, aminek segítségével sikeresek lehetünk a problémamegoldásban.

Nekem ez dupla teher, de természetesen szó sincs arról, hogy feladjuk. Pontosan tudjuk, hogy csinálni kell tovább, és meg kell küzdeni ezekkel a szituációkkal, azonban mindig újabb és újabb sziklák gördülnek arra az útra, amin elindultunk.

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu