Pedagógus a középiskolai felvételiről: túl nagy terhet rakunk a gyerekekre
Varga Mónika a hozdkiazellenorzot.hu pedagógus szakembere egy korábbi írásában megszívlelendő tanácsokkal, illetve néhány praktikus, technikai tudnivalóval igyekezett támogatni a középiskolai felvételi előtt álló gyermekek szüleit. A tanácsok saját megfigyelésére épültek, miszerint van néhány alapvető dolog, amelyet minden jó szándék mellett is hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Pedig, ha megbarátkoznánk ezekkel a tényezőkkel, jelentősen megkönnyíthetnénk a felvételizők sorsát. Mire is gondol pontosan?
1. Egy 13-14 éves diák, még „gyerek”, semmiképpen sem tud felnőtt aggyal gondolkozni. Sőt! Az agya éppen óriási átalakuláson megy keresztül, gyermeki és még inkább serdülőkori problémákkal küzd, amelyek nagymértékben lekötik szervezete energiáit. Néha valóban alig marad tanulásra mozgósítható energia.
2. A hangosan aggódó környezetből kiszűrt információk alapján a gyerek azt hiszi, ezen a felvételin múlik az egész további élete, döntése örök és megmásíthatatlan, ami óriási felesleges terhet ró rá. (Nagy baj, ha a szülő ezt valóban így is gondolja.)
3. A gyerek mindig az adott „pillanatban”/ életszakaszban megélt dolgokat tekinti a hosszútávú valóságnak is, így ezt az agyonhajszolt időszakot azzal a rémülettel éli meg, hogy neki ilyen borzalmas élete lesz ezentúl.
4. A gyerek pontosan érzi, ha a szülő nem bízik benne. Bármit is mondunk neki, a bizalom hiánya ott lesz az arcunkon, a hangunkban és a gyerek tudni fogja, hogy szerintünk ő nem elég jó. Kiváltképp, ha még hasonlítgatjuk is valakivel.
5. Azt is érzik a gyerekek, ha a szülő saját kudarca vagy sikereként éli meg a felvételit, és ő maga szomorodik el, vagy csalódik a vártnál gyengébb eredmények esetén. Ez nem a szülő feladata, és értelmetlen lelkiismeret-furdalást, frusztrációt kelt.
6. Senki sem százszázalékos minden tantárgyból! Néhány gyermekből ki lehet ugyan hajszolni az ez irányú törekvést, ami ebben a felvételi rendszerben kapóra is jön (sajnos), de ez a nagy többségtől nem várható el.
7. A felvételi körüli óriási felhajtás miatt a gyerek úgy érezheti, hogy az ő értékét, szerethetőségét ez a vizsga határozza meg. Ezt sajnos sok szülő és pedagógus is megerősíti, egészségtelenül nagy hangsúlyt helyezve az egész cirkuszra.
8. A legtöbb gyermek nem idegeskedne ennyit a felvételi miatt, ha mi felnőttek nem hajszolnánk őket bele az állandó aggodalmainkkal: milyen iskolába fogsz így kerülni? Mi lesz így belőled?
9. Egy agyon idegesített, frusztrált gyerek a valós tudásánál rosszabbul fog teljesíteni és a maradék önbecsülése is megsemmisül.
10. Miért kell gyermekünket feltétlenül megkímélni minden kudarctól? Ha nagyon nehezen bírható rá együttműködésre, semmi sem érdekli, nem akar tanulni és semmiféle segítséggel nem érünk célt, akkor majd tanul a saját kárán.
A felvételi időszaka nem lehet hadiállapot
Ezekből kiindulva, nem lehet abszolút prioritásként kezelni egy serdülő életében a felvételi vizsgát, még akkor sem, ha valójában annak gondoljuk. A serdülő test biológiai folyamatai épp eléggé megviselik őt, fontosabb lenne ezek enyhítésében támogatni őt, mert ha jobban érzi magát a bőrében, több ereje marad a feladataira. Ha adunk neki egy dezodort, mielőtt valaki fintorogva elfordul tőle az osztályteremben, vagy kozmetikushoz visszük a gennyes pattanások miatt, hozzájárulunk a jólléthez. A jóllét pedig alapvető feltétele a hatékony tanulásnak.
Családi körben semminek nem szabadna drasztikusan megváltozni a felvételi időszakban. A gyermekkel való bánásmód, büntetés, jutalmazás és minden egyéb változatlanul a nyugodt, szerető családi légkör megteremtését kéne szolgálja. Támogasd továbbra is szeretettel és megértéssel! Nincs szükség hadiállapotra.
Azt azonban mindenképpen tudatosítani kell vele, hogy átmeneti időszakról van szó, és most egy ideig valóban több erőfeszítésre lesz szükség. De ez egy konkrét célért megy, egy bizonyos ideig tart, utána lehet majd lazítani. Banálisnak hangzik, de sok fiatalban nem tudatosul ez a tény, és valós megkönnyebbülést jelent nekik, amikor valaki elmagyarázza nekik.
Túlaggódás helyett szülői támasz
Általában nem kellene ennyit beszélni a felvételiről az érintett gyerek előtt. Semmi szükség arra, hogy lássa, mennyire aggódnak a szülei, vagy azt hallja, hogy mennyire nem jól megy neki ez meg az. Bezzeg a szomszédék kislánya, az csak úgy ontja a 90 pontos próbateszteket. (A hasonlítgatás az élet megrontója!) Aztán itt vannak a rémtörténetek a borzalmas iskolákról, ahová a majd ő fog kerülni a kevés pontjával, meg a sikersztorik az okos gyerekekről. Ezt mind teljes közönnyel kéne elengedni, vagy ilyesminek inkább el sem kellene hangzania.
Ne várjunk csodákat, csak azért, mert itt a felvételi időszak. Eddigre már nagyjából ismerjük a gyermekünket, képességeit és a tőle elvárható teljesítményt, ennek ismeretében segítsünk neki célokat kitűzni! Kérdezzük őt is, van-e esetleg ötlete, vágya a továbbtanulással kapcsolatban. Bár ez elég ritka ebben az életkorban, de sose lehet tudni.
Nyugtassuk meg, hogy bármelyik iskolába is kerül, ha nem érzi ott jól magát, mód lesz a változtatásra.
Nem ettől a kétszer 45 perces teszttől függ az, hogy neki boldog élete lesz-e, sokat fog-e keresni vagy szeretni fogják-e az emberek. Nem élet halál kérdésről van szó, ha valami félremegy, később kiigazítható! Számtalan diákot ismerek, akik időközben iskolát váltottak, és még többet, akik szomorúan kezdtek egy „rossznak” hitt iskolát és végül nagyszerűen érezték ott magukat. Bőven akad olyan is, aki vágyott szuper-iskolában nem érzi jól magát, és még sorolhatnám a variációkat.
Szóval nyugtasd meg a gyereket minden tekintetben! Segíts neki megnyugodni a vizsgát és a jövőjét illetően is! Ez az egyik legfontosabb dolog, amit egy szülő tehet.
Bízni a gyermekben
Szoktam még mondogatni, hogy bízzunk a gyermekünkben! De mostanra olyan sok szülőt láttam, aki egyszerűen nem tud bízni saját gyermekében, hogy azt gondolom, erre nem mindenki képes. Akinek titkon mindig ott marad a saját elképzelése, amit a gyerek soha nem fog megvalósítani, arról a szülőről messziről érződni fog az elkeseredett erőlködés. Mert mit is jelent az, ha bízunk a gyermekben? Bizony nem azt, hogy megvalósítja a mi terveinket, hanem azt, hogy megtalálja a saját útját és eléri saját céljait. Ennél többet egy szülő sem kívánhat.
