Kik maradnak fenn a vízen a digitalizáció korában?

Mi sem aktuálisabb most a digitális oktatás hirtelen jött bevezetésével. Sokan egyelőre még csak ott tartunk, hogy éljük túl a holnapot, küzdjünk meg a gyerekek online házi feladataival és virtuális tanóráival, miközben mi magunk is dolgozni, no meg háztartást vezetni próbálunk. Ez a hirtelen jött átállás nem könnyű senkinek, még az ügyesebb gyerekek számára is kihívást okoz. De képzeljük bele magunkat azoknak a szülőknek a helyzetébe, akik nem tudják gyermekük számára biztosítani a technikai és/vagy szellemi segítséget, mert nem olyan az anyagi helyzetük vagy iskolai végzettségük. A hátrányosabb helyzetű tanulókkal eddig is mostohán bánt az iskola, most viszont el is sodorhatja őket a digitális cunami. A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy az alapvető kompetenciák hiányában kevés esélyük lesz megkapaszkodni a munkaerő-piacon.

Vegyük például az olvasást. Régebben a tankönyvekből és lektorált, hiteles forrásokból, esetleg a közmédiából nyertük a releváns információkat. Ma viszont az internet világában egy diák egy adott kérdésére már nem feltétlenül a tankönyvekben fogja keresni és megtalálni a választ, hiszen az interneten böngészve a keresőmotorok százezer eredménye közül válogathat. De ez itt a bökkenő, mert ez azonban azzal is jár, hogy rámarad annak kitalálása, eldöntése, hogy az adott válaszlehetőség igaz vagy hamis, helyes vagy helytelen. Magyarul, nem csak az információ kinyeréséről, de a tudás felépítéséről, kritikus gondolkodásról és megalapozott ítéletekről is szól az olvasás. Ebben persze valamennyire tud segíteni a pedagógus.

De vehetjük a vállalatoknál bevezetett technológiai újításokat is, amik segítenek a hatékonyabb munkavégzésben. Ahhoz, hogy ezek működjenek, értenünk kell az alapvető működésüket – tudnunk kell elolvasni egy használati utasítás (szövegértési készségek), rá kell jönnünk néhány összefüggésre (matematikai készségek) és ha valahol problémába ütközünk azt valahogy meg kell tudnunk oldani, a legtöbb esetben önállóan is.

Hazai kutatók magyar adatokon is kimutatták azokat az összefüggéseket a fiatalkori készségek és a későbbi munkaerő-piaci esélyek között, amiket a fejlett világban máshol is találtak. Nevezetesen, hogy a jobb szövegértési és matematika készségek előbbre visznek a munkaerő-piacon is, még akkor is, ha figyelembe vesszük a végzettségbeli különbségeket. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében – akiknek nincs diplomájuk – ezek abban segítenek, hogy munkát találjon az ember és meg is tudja tartani. Magyarul kisebb eséllyel lesz munkanélküli. A magasabb végzettségűeknél a diploma segít az állásszerzésben, de a diplomások közt azok tudják a jobb minőségű, többet fizető munkát megcsípni, akik jobbak szövegértésben és matematikában. (És most az egyéb tényezőkről, mint egészségügyi állapot, egymás iránti bizalom vagy a közügyekben való részvétel ne is beszéljünk.)

Látjuk tehát, hogy milyen fontosak ezek az alapvető ún. kognitív készségek. Ezért nem mindegy, hogy fiataljaink szövegértési és matematikai készsége milyen szintet ér el. Jó esetben ezeknek egy részét az emberek magukra szedik majd a munkaerő-piacon néhány év alatt. Muszáj lesz, ha szeretnének munkát kapni. De mi lenne, ha ezt kiterjesztenénk mindenkire és lerövidíthetnénk a folyamatot azzal, hogy már az iskolában felkészítjük erre a gyerekeket? Sajnos jelenleg nagyon nem így működik az iskolarendszer.

A köznevelési adatokból kirajzolódik, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok főként az érettségit nem adó szakközépiskolákba kerülnek be. A hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók közül minden második gyerek ilyen intézménybe kerül, miközben ezekbe az iskolákba a teljes magyar középiskolás korosztálynak körülbelül csak a negyede jár. Ráadásul a szakközépiskolások 15%-a sajátos nevelési igényű. Hogy miért baj a hátrányos helyzetűek ilyen koncentrációja ezekben az iskolákban, egy korábbi cikkünkben már írtunk.

Forrás: KRTK: A közoktatás indikátorrendszere 2019 című kötet A2.2. és A2.3. indikátorai alapján saját szerkesztés

De mit tehetnénk értük?

1. lépés

Az első lépés az lenne, hogy fejlesszük a kompetenciáikat a szakközépiskolákban is.

Sajnos egyelőre nem ezt látjuk (2.2.3. ábra), ugyanis azok, akik bekerülnek ide, matekból még a 8. osztályos önmaguknál is rosszabbul teljesítenek 10.-ben, szövegértésből pedig nem fejlődtek semmit. Ráadásul a 2013-as szakképzési reform óta a közismereti tárgyak csökkentésével jelentősen romlottak a szakközépiskolások matematika eredményei (2.4.1. ábra). Tehát itt nem pusztán csak a tanulók idejét vesztegetjük el, de az esélyeiket is!

Forrás: Hermann Zoltán: A középfokú iskolatípus hatása a tanulói teljesítményekre, Munkaerőpiaci Tükör (2018). 55. oldal

Forrás: Hermann Zoltán, Horn Dániel, Tordai Dániel: A 2013. évi szakképzési reform hatása a tanulók kompetenciáira, Munkaerőpiaci Tükör (2018). 65. oldal

2. lépés

Második lépés, hogy – ha elsőt jól csináltuk, tehát fejlesztettük és nem visszafejlesztettük a kompetenciáikat – a szakképesítés megszerzése után, esetleg némi munkatapasztalattal a hátuk mögött, ezeknek a fiataloknak legyen motivációja továbbtanulni és érettségit szerezni. Ha van papírjuk, akkor a munkáltató számára is igazoltan birtokában vannak egy magasabb tudásszintnek, amivel könnyebben lehet jobb állásokat vagy magasabb béreket kialkudni a főnöknél.

Persze ehhez az is kell, hogy ezek a fiatalok ne utálják meg a tanulást egy életre az iskolában. Sokat nyom a latba ilyenkor, hogy milyen mintát látnak maguk előtt, milyenek a társaik, milyen az iskola légköre. Például, hogy sokan, sokszor hiányoznak-e vagy mindenki szívesen jár az iskolába? Hogy együtt búcsúztatják az utolsó tanévet, vagy az osztály felét útközben elhagyják, mert megbuktatták őket? Hogy minden tanóra elején értékes percek mennek el a fegyelmezésre vagy csillogó szemű diákok várják az újabb izgalmas órát? A legjobb tanárok küzdenek a legrászorultabb diákok jövőjéért vagy éppen ezek az iskolák vannak leginkább kitéve a pedagógushiánynak? Sajnos azt látjuk, hogy a magyar szakközépiskolákban inkább a rosszabb válaszok felé billen a mérleg.

Forrás: KRTK: A közoktatás indikátorrendszere 2019 című kötet C2.1. és C3.11. indikátorai alapján saját szerkesztés

0. lépés

Lehetne ezt másként is? Lehetne jó hely az iskola és „szexi” a tanulás? Bizony lehet és muszáj is efelé törekednünk, ez kellene legyen a nulladik lépés, ha azt szeretnénk, hogy ezek a fiatal kamaszok, szeressenek iskolába járni, bízzanak annyira egymásban és tanáraikban, hogy egy megtartó közösséget tudjanak formálni. Jó légkörben szívesebben és könnyebben tanul az ember.

Többféle megoldás létezik erre, az elhivatott pedagógusok és iskolaigazgatók tenni akarásától, a szülők nagyobb bevonásán át a szigorú, de a jó tanulási légkör kialakulását segítő szabályok betartatásáig. Ahhoz, hogy ez ne csak szigetszerűen működjön, rendszerszintű megoldásokban is kellene gondolkodni.

Kellenének jobb pedagógus továbbképzések, ahol megtanulhatnak és kipróbálhatnak olyan módszereket a pedagógusok, amikkel könnyebben tudják kezelni azokat a mindennapos kihívásokat, amikkel egy vegyes, vagy esetenként többségében „problémás” osztályban találkozik. Plusz kellene melléjük sok-sok pedagógiai asszisztens, fejlesztő pedagógus, segítő szakember. És az sem lenne egy hátrány, ha a szakik is rendelkeznének valamilyen pedagógiai érzékkel, ismerettel.

Még több iskolában el kéne terjeszteni a már jól bevált programokat, amik iskolára szabottan kezelni tudnák a mai iskolák összetett, sokrétű problémáit. Ilyen programok lehetnek pl. a Kreatív Partnerség program, a Lépésről Lépésre program vagy a hejőkeresztúri modell.

A szakképzésben is elemi érdekünk lenne, hogy ne feledkezzünk meg a közismereti és művészeti tárgyak fontosságáról. Pedagógusként, ha a tanterv nem is enged több tanórát, keressünk alternatív, kreatív megoldásokat, használjuk ki a témaheteket, működjünk együtt a szakmát tanító kollégákkal! Csempésszük bele ezeket a gyerekek mindennapjaiba észrevétlenül.

Mindannyiunk érdeke és felelőssége

A magyar iskolarendszer velejárója lett, hogy a hátrányos helyzetből jövőket duplán büntetjük – azon kívül, hogy a hozott hátrányaikat le kell küzdeniük, a szelekció miatt még rosszabb minőségű iskolákba is kerülnek, és ott a hasonló gyerekek koncentrációja miatt további hátrányokat halmoznak fel.

De ez nem szükségszerű. A nemzetközi mérések, mint a PISA is, rámutatnak, hogy vannak köztük olyanok, akik hátrányos helyzetük ellenére kiválóan teljesítenek! Sőt, közülük, akik jó iskolába kerülnek még a jobb anyagi körülmények közül érkező tanulók átlagos teljesítményét is lepipálják és a top negyedben szerepelnek. Legyünk azon, hogy nálunk is minél több ilyen ún. felülemelkedő (reziliens) diák legyen, teremtsük meg hozzá a környezetet. Ki-ki amit tud, tegyen meg a maga szintjén, hiszen közös érdekünk, hogy a szakközépiskolákban tanuló fiataljaink, akik nincsenek kevesen, minél könnyebben boldogulhassanak a munkaerő-piacon, de egyébként az életben is!

Felhasznált források:

KRTK KTI (2019): A közoktatás indikátorrendszere 2019
https://www.mtakti.hu/wp-content/uploads/2020/01/A_kozoktatas_indikatorrendszere_2019.pdf

KRTK KTI (2019): Munkaerőpiaci tükör 2018
https://www.mtakti.hu/publikacio/publikacio-kategoria/munkaeropiaci-tukor/

OECD (2019): PISA 2018 Results - What Students Know and Can Do, Volume I
https://www.oecd-ilibrary.org/docserver/5f07c754-en.pdf?expires=1584722329&id=id&accname=guest&checksum=139E68F3C453CDFBF8F44E18328A4C06

OECD (2018): Skills Matter - Additional Results from the Survey of Adult Skills (PIAAC)
https://www.oecd.org/skills/piaac/publications/Skills_Matter_Additonal_Results_from_the_Survey_of_Adult_Skills_ENG.pdf

OECD (2018): Equity in Education: Breaking Down Barriers to Social Mobility, PISA Report
https://www.oecd.org/publications/equity-in-education-9789264073234-en.htm