Iskola

Napokkal a tanévkezdet előtt mentették fel a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

Nem csak a fővárosi gimnázium nevelőtestülete áll döbbenten a történtek előtt, hanem a szülő-pedagógus társadalom jó része sem érti az eljárás módját, illetve egyre több híresség nyilatkozik az ügy kapcsán.

A budapesti Madách Imre Gimnázium Facebook posztjában a következőt lehetett ma olvasni:

Megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesültünk arról, hogy intézményünk igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolánkat, felmentették. Mindez a tanév megkezdése előtt három munkanappal, a legfontosabb feladatok megszervezése közepette történik. Álláspontunk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztunk döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartjuk.
(Budapest, 2024. augusztus 28.)

Mint ismert, az iskola még augusztus 20-a előtt nyilvános Facebook bejegyzésében ismertette a digitális eszközök iskolai használatát: pedagógiai meggyőződésük miatt nem fogják elvenni a diákoktól a mobiltelefonjaikat, a kormány rendelete ellenére sem.

Kedves Szülők és Diákjaink!
Augusztus 8-án megjelent a rendelet az okoseszközök használatának iskolai korlátozásáról.
Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a rendelet 5. §-át alkalmazva) nem vesszük el. Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel.
A mobiltelefonok iskolai használatát, a kép- és hangrögzítés korlátait házirendünk már régóta tartalmazza, amit eddig is betartattunk. Ennek érvényesítése szigorúbb lesz. Kérünk minden diákot, hogy órai magatartásával senki se kockáztassa azt, hogy az okos eszközöket a tanítás előtt el kelljen venni.
A Madách Imre Gimnázium nevelőtestülete
(Budapest, 2024. augusztus 19.)

Két tüntetést is szerveződik a kirúgott iskolaigazgató mellett: szerda este 7 órárkor egy spontán tiltakozás az iskola épülete előtt, illetve egy másik hétfő reggel a Belügyminisztérium épülete előtt.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás