Gondolkodjunk együtt az igazgatókkal, hogyan változzanak a magyar iskolák?
2016-ban a közös érdekképviseletet és a hálózatos tanulást segítendő az iskolai rangsorokban előkelő helyen szereplő gimnáziumok vezetői létrehozták az ÉGIG – Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói – közösségét. A vezetők rendszeresen konzultálnak egymással és folyamatos szakmai együttműködés keretében műhelyeket, óralátogatásokat szerveznek egymás intézményeiben. Céljuk, hogy jól működő tanuló szervezetként működtessék intézményeiket. Olyan iskolákat szeretnének, ahol az iskolában töltött idő tartást és erőt ad minden diák számára, ahol a diákok teljes mértékben kibontakozhatnak, valamint szabadon fejlődhetnek az oktatási rendszeren belül.
Az iskolaigazgatók tisztában vannak vele, hogy a pedagógus jólléte és az iskolák finanszírozása, a fiatal pedagógusok pályán tartása minőségi kérdései az oktatási struktúrának. 2018. augusztusában le is tettek az asztalra egy közös nyilatkozatot, ami tartalmazza a javaslataikat is. Cikkünkben összefoglaljuk, milyen oktatással, neveléssel, pedagógusképzéssel kapcsolatos változásokat szeretnének 2018-ban.
A legfőbb problémák az ország legjobb iskoláinak igazgatói szerint
A minőségi oktatás alfa és omegája a felkészült tanár. A jó tanár szerintük rugalmas, felkészült, képzi magát. Képes lépést tartani diákjai állandó új szituációival. A gimnáziumok vezetőinek fontos, hogy motiválják a pályakezdő és tapasztalt pedagógusokat egyaránt. Szeretnék, ha minél többen választanák a pedagóguspályát. Szerintük a magyar iskola modern, színes és a diákok számára izgalmas intézmény lehet. Az egyik legfontosabb tényezőnek a pedagógus jóllétét látják az intézményben, hiszen a pedagógus az a személy, aki a tanulási folyamatot vezeti az iskolában, osztályteremben. Az ő jólléte a diák jólléte is. Egyre inkább öregszik a szakma, a fiatalok számára nem vonzó a pálya, egyre több a pályaelhagyó és sajnálatos módon egyre kevesebb férfi akar tanár lenni. Bár 2013 és 2016 között a pedagógus életpályamodell bevezetésének köszönhetően relatíve javult a pedagógusok pozíciója, de ez a lendület megtört és 2017-ben már romlás tapasztalható. A pedagógus bérek 2018-ra becsülve is már csak a 65 százalékét érik el az átlagbérnek. Európában a pedagógusok átlagbére 84 százaléka a kereseteknek, tehát közel 20 százalékkal jobb a helyzetük, mint hazánkban.
A pedagógusok átlagbére a diplomás átlagbérek százalékában (diplomás átlagbér 100 %)
|
2012 |
2016 |
2017 |
2018 (becslés) |
|
56 |
74 |
69 |
65 |
|
EU átlag: 84 |
|||
Forrás: http://www.egig.hu/index.html
A pedagógusbérek dinamikájánál jóval nagyobb mértékben nőtt a pedagógusok terhelése, egyrészt az emelkedő óraszámaik, másrészt – a tanfelügyeleti rendszerből fakadó – megnövekedett adminisztratív feladataik miatt. A pedagógus életpályamodell bevezetése csonka maradt és alapvetően megtört, mikor a bértábla minimálbérhez kötését megszüntették.
Az igazgatók javaslatai közt szerepel, hogy a pedagógusbérek a diplomás átlagbérekhez igazodjanak. Ezen felül a terhelést célszerű lenne csökkenteni a kötelező óraszámok 21-23 órára csökkentésével és pedagógiai asszisztensi álláshelyek létesítésével. A pályakezdő pedagógusoknak ösztöndíjat vagy lakhatási támogatást adnának, hogy így motiváltabban álljanak helyt a pálya kihívásaival szemben. Szerintük az új társadalmi változásokra nem elég rugalmasan reagál a tanárképzés, például sajátos nevelési igényű tanulók inkluzív nevelésére nem fektetnek elég hangsúlyt, pedig ezeknek a témáknak mindenképp erőteljesebben meg kell jelenniük a pedagógusok képzésében. Gondnak látják azt is, hogy a pedagógusképzésben résztvevő partneriskolák nincsenek eléggé érdekeltté téve a képzés segítésében, a mentortanároknak sem anyagiakban, sem munkaidő kedvezményben nincsen ellentételezve az erőfeszítésük.
Az új NAT bevezetését 2020-ra tolnák, és a helyi tantervek számára 25-30 százalékos szabadságot javasolnak.
Az oktatás és iskolarendszer nem megfelelően finanszírozott. Ezt a legutóbbi OECD jelentés is megírta: „Az oktatási intézmények egy tanulóra jutó éves kiadása Magyarországon az általános iskolától a felsőfokú oktatásig terjedően az egyik legalacsonyabb az OECD országok viszonylatában: 5 564 USD míg az OECD-átlag 10 220 USD.”[1] Az iskoláknak a bérek és a közüzemi számlák kifizetésén túl nincs másra lehetőségük, felújításokra évek óta 0 forintot tervezhetnek. Valószínűleg a tankerületi központok is súlyosan alulfinanszírozottak. Nincs módjuk a vezetőknek bútorokat, nyílászárókat cserélni, tárgyi eszközökbe beruházni az ország legjobb gimnáziumaiban. Az oktatási tárgyi feltételei nem teljesülhetnek megfelelőképpen. Ezzel az iskolák csak rosszabb helyzetbe kerülnek. A tanulóknak csökken a motivációja, ha az otthoninál rosszabb környezetbe kerülnek.
Az iskolaigazgatók havi 50-60 ezer forintot költhetnek el egyéni jogkörükben. Ez nem sok. Miközben mindenki azt várja el tőlük, hogy minden tárgyi, szellemi, szakmai feltételt teremtsenek meg. A legszomorúbb hogy, maga az igazgató sem lát rá saját intézményének költségvetésére. Az iskolavezetők tehát így, ilyen helyzetben tehetetlenek.
Az élen járó igazgatók komoly kérdéseket vetnek fel, természetesen saját munkájuk tapasztalatiból merítve, ezt az anyagot legfrissebben augusztusban adták közre, mely itt olvasható.
Kérdéseket vetnek fel, azon gondolkodnak, milyen út vezethetne egy diákokat és pedagógusokat, iskolákat és igazgatókat egyaránt támogató iskolarendszer felé?
Gondolkodjunk velük együtt!
Ön szerint mire lenne szüksége 2018-ban a magyar oktatásnak?
Ön hogyan foglalná össze 5 pontban?
Katona Réka
