Észrevétlen zaklatás – új jelenség, amire a Kamaszok című film is rámutat
Azt, hogy a fiatalok nem kímélik azt, aki kicsit kilóg a sorból (okosabb, soványabb, ducibb…), már régóta tudjuk, minden időben létező jelenség volt. Ha a mostani idősebb korosztályt kérdezzük, akkor lehet, hogy olyasmit mondanának, hogy „a mi időnkben is volt, túléltük, erősebbek lettünk”. Ez viszont nem igaz. Senkit nem tesz erőssé az, ha bántják, sőt. Olyan mély sebet ejt ez bárkin, ami idővel sem gyógyul.
Gyarmati Katalin Anna megoldásfókuszú tréner, a Kamaszmentő című könyv szerzőjének írása.
Régen is volt bullying, ma mégis más
Mi lett mégis más? Régen mindenki számára nyilvánvaló lehetett, aki hallott, látott valamit, hogy mi zajlik. Lehet, hogy magában elbagatellizálta, lehet, hogy nem volt érzékenysége, empátiája arra, hogy mit érezhet az áldozat, lehet, hogy nem tett semmit, de a jelek ott voltak, messziről világítottak: itt most épp bántanak valakit.
A Kamaszok című filmsorozat hatalmas felkiáltó jelként mutatja nekünk azt az új jelenséget, ami olyan szinten észrevétlen, hogy sem a szülők, sem a szakemberek (rendőrök, pedagógusok) nem veszik észre azt, hogy valakit épp mélyen sebeznek.
A film egyik jelenetében a rendőrök kinyomtatott Instagram fotókat mutatnak a gyilkossággal vádolt fiúnak, és értetlenkedve kérdezik, hogy miért tette, amit tett, mert ezekből a posztokból úgy tűnik, hogy barátok voltak. Reagáltak egymás képeire, kommenteket írtak, szívecskéket küldtek.
A fiú nem válaszol, de látszik, hogy a kérdést sem érti, és mint később kiderül, azért nem érti, mert ami látszólag baráti gesztus (minden jelen levő felnőttnek annak tűnik), az kegyetlen bántalmazás, zaklatás. Nem voltak barátok.
Zaklatás az iskolában? -– mit tehet egy szülő, pedagógus, szakember?
Ez egy teljesen új irány, amire felnőttként annak a korosztálynak kell nyitottnak lennie, akik hasonlót nem éltek át soha. Hogyan vegye észre egy szülő, egy pedagógus azt, hogy a rá bízott gyermeket nem kedvelik (bár minden jel arra mutat), hanem zaklatják.
Erre egyetlen mód létezik ma: beszélni kell a gyerekekkel. És eljött az idő, hogy el is higgyük, amit mondanak nekünk.
Ha eleve kételkedéssel fogadjuk, akkor nem lesznek őszinték, akkor letagadják, mert minek elmondani, ha úgyse hiszi el senki. És minek elmondani, ha úgyse történik semmi. El kell kezdenünk hinni a gyerekeinknek, mert különben a saját eszközeikkel kezelik a helyzetet, ez pedig nem jó senkinek. Erről szól a sorozat. Mi történik, ha egy jó családból származó 13 éves fiú ennyire egyedül marad a bajban?
Fotó: 123RF
Egy iskolás, telefonnal már rendelkező fiatal nem az álmok világában él, hanem a kőkemény valóságban. Nem fantáziálnak, mint esetleg egy óvodás (bár én ebben sem hiszek, szerintem már egy 3-4 éves is el tudja mondani, ha valami nem oké, nem talál ki csak úgy dolgokat), ha azt mondja, hogy XY nem kedves, és nem kedves még akkor sem, ha fiatal és csinos, akkor higgyük el.
Ha azt mondja, hogy nem akar iskolába menni, mert fáj a hasa, akkor ne erőből nyomjuk le. Nem lustaság miatt nem akar iskolába menni, hanem olyasmi történik vele, amit nem tud önerőből megoldani.
Mert hiába élnek a kőkemény valóságban, még nincsenek eszközeik arra, hogy egy érzelmileg traumatizáló helyzetet kezeljenek.
Nem hiszem, hogy a Kamaszok című sorozatban bemutatott fiú gonosz lenne, hogy mindenképp elkövetett volna valami szörnyűséget. Ezt támasztja alá már a cím is: Kamaszok. Többes szám. Nem egy elszigetelt eset, bár biztos jó lenne ebben hinni, hogy ez csak AZ A FIÚ, de nem. Ez egy olyan irány, amit nem lehet, és nem is szabad figyelmen kívül hagyni.
Nemrég olvastam a Napsugaram című könyvet, amit a columbine-i iskolai mészárlás egyik elkövetőjének az édesanyja írt. Az egyik leghangosabb üzenete a történetnek nekem az volt, amikor azt mondja:
egyetlen dolgot csinálna másképp: belenézne a fia jegyzeteibe.
Ma már ez sem biztos, hogy segít. Már nem hihetünk annak, hogy egyértelmű jeleket találunk arra, ami épp a gyerekünk életében zajlik. Most már valóban csak az a lehetőségünk marad, hogy beszélgessünk. Ehhez pedig jó kapcsolat szükséges. És a jó kapcsolat fontosabb, mint az, hogy hogyan tanul, hogy készen volt-e a házi feladata, hogy kipakolta-e a mosogatógépet. Egy jó kapcsolathoz a szülőnek érzelmileg elérhetőnek kell lennie, és hinnie kell a gyerekének, amikor azt mondja, hogy…
Neked mit mesélt utoljára?
Nyitókép: Netflix
