Iskola

Bill Gates jóslata hamarosan bekövetkezik - Pályát válthatnak a tanárok?

A Microsoft-alapító Bill Gates szerint a mesterséges intelligencia hamarosan meg fogja tudni tanítani a gyerekeket írni és olvasni.

Bill Gates a jelek szerint rengeteg lehetőséget lát a mesterséges intelligenciában (AI), ami szerinte hozzájárulhat a világ pozitív fejlődéséhez - legalábbis ami az oktatást illeti. Néhány éven belül az AI-rendszerek segíthetnek például megtanítani a gyerekeket olvasni.

A mesterséges intelligencia hamarosan helyettesítheti a tanárokat

Mint azt Gates nemrég egy oktatási témájú San Diegó-i rendezvény megnyitó beszédében kifejtette, nagy potenciált lát az AI-alapú chatbotokban, ami a tanulási célú felhasználásukat illeti. Az ilyen rendszerek fejlesztése olyan rohamosan halad, nemsokára az emberi tanárok helyettesítésére szolgálhatnak, a tanulási sikeresség szempontjából pedig aligha lesz különbség - folytatta Gates.

Mindössze másfél éven belül a mesterséges intelligencia képességei annyira fejlettek lesznek, hogy chatbotokat használni lehet például arra, hogy megtanítsák a gyerekeket írni és olvasni, akik képesek lesznek ugyanolyan jó eredményeket produkálni, mint amilyenre egy emberi tanártól számítanának" - jósolta Gates.

Mint mondta, a szoftverfejlesztők számára eddig szinte lehetetlen volt olyan programokat megalkotni, amelyek segíthetnek az íráskészség javításában. Mivel azonban a mesterséges intelligenciával működő rendszerek az emberekhez hasonlóan képesek felismerni és reprodukálni a nyelvi változásokat, ez valószínűleg hamarosan megváltozik. Bill Gates az AI ilyen jellegű felhasználásának legfőbb akadályát abban látja, hogy a rendszereknek még "meg kell tanulniuk", hogyan kell motiválniuk a diákokat.

Mesterséges intelligencia és a matematika

Az írás és az olvasás után az AI-robotok valószínűleg a matematikában is tudnának segíteni a diákoknak. Gates becslése szerint két éven belül rendelkezésre állnának a megfelelő AI-technológiák. Jelenleg a fejlesztés nagymértékben a generatív AI-ra összpontosít, amelyet elsősorban szövegek megfogalmazására használnak. Ezeknek a nyelvi modelleknek azonban gyakran még nehézségeik adódnak a számítási feladatokkal.

De ha a mesterséges intelligenciamodelleket matematikai témákkal is táplálnak, akkor az ilyen tartalmak oktatásának eszközeként is szolgálhatnának ezen a területen.

Az oktatás szegényebb rétegek számára is elérhető lesz

Általánosságban Bill Gates a mesterséges intelligencia technológiáiban elsősorban azt a lehetőséget látja, hogy a jobb oktatás - utalva a szegényebb térségekre - szélesebb csoportok számára is elérhetővé válhat, ami azonban nem jelenti azt, hogy ingyenes lesz, de mindenképpen megfizethetőbb, mint a költséges magántanárok.

via

Fotó: Facebook

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás