Iskola

Beszélgető kör reggelente az iskolában: Mit ad ez a gyerekeknek? Iskolaigazgatót kérdeztünk

Hogy milyen sokat számít a gyerekeknek az úgynevezett "beszélgető kör", azt a szegedi Karolina Iskolában nagyon régóta tudják a pedagógusok. Az intézményben már több mint 30 éve reggeli beszélgetőkörrel kezdődnek a tanítási napok. A diákok ilyenkor megosztják egymással élményeiket, gondolataikat, sőt aggodalmaikat és örömeiket is, így hangolódnak rá az előttük álló feladatokra.

Az intézmény tanárai szerint a napindító beszélgetések azért fontosak, mert személyesebbé teszik a kapcsolatot a pedagógusok és a gyerekek között, illetve megtanulják kifejezni gondolataikat és meghallgatni egymást is.

Mi mindenben segíti a gyerekeket a beszélgető kör?

„Amikor egy gyerek beér az iskolába, mindent hoz magával, nemcsak az iskolatáskáját, hanem azt is, hogy álmos, feszült, és a családi problémákat is. Azért építettük be a beszélgetőkört a reggeleinkbe, hogy legyen átmenet a megérkezés és az első óra között, így a gyerekek és a tanárok is rá tudnak hangolódni az előttük álló napra” – mondja Mezeyné Szatmári Tímea, a szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium igazgatója.

A beszélgetőkör nem ismeretlen eszköz a reformpedagógiában – többek között a Rogers-iskolákban és más alternatív iskolákban is így kezdődnek a tanítási napok. Nem véletlenül: a tapasztalatok szerint ez segít abban, hogy nyitott, kölcsönös bizalomra épülő osztályközösség jöjjön létre, ahol a gyerekek és a pedagógusok valóban odafigyelnek egymásra.

A beszélgetést az osztályfőnökök, osztályfőnök-helyettesek vezetik – mivel a Karolina katolikus iskola –, ezek az alkalmak közös imával kezdődnek, ezt követően a gyerekek az őket foglalkoztató témákról, a közösséget érintő konfliktusokról, saját élményeikről, sőt akár félelmeikről is mesélhetnek.

Így a napindító 15 perc egyfajta „szelepként” is funkcionál, amelyen át távozhat a feszültség a gyerekekből.

„A téma minden nap más és más. Az osztályfőnökök meg szokták kérdezni a gyerekeket, hogyan telt az előző napjuk az iskolában, hogyan érzik aznap reggel magukat, van-e olyan dolog, ami miatt izgulnak, történt-e velük olyasmi, amit szívesen megosztanának. Van, hogy azt kérdezzük tőlük, olvastak-e olyan hírt, ami foglalkoztatja vagy akár aggasztja őket, így beszélgettünk nemrég az egyik osztályban például a klímaszorongásról. De olyan osztályok is vannak, ahol egy-egy bibliai részletből indul ki a beszélgetés” – sorolja a lehetséges témákat Mezeyné Szatmári Tímea.

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt szükségük van a beszélgetésekre

A Karolina Iskolában az elsős kisdiákoktól az érettségizőkig mindegyik osztály így kezdi a napot.

   „A 6-7 éveseknél a beszélgetőkör különösen fontos, főleg az iskola első hónapjaiban: a gyerekek leülnek a teremben a szőnyegre, meggyújtanak egy gyertyát, és ha kell, a pedagógusok akár egy órát is rászánnak arra, hogy mindenki ráhangolódjon az előtte álló feladatokra”

– magyarázza az igazgató. A tapasztalatok szerint a kisebbek szívesebben osztják meg élményeiket, mint a gimnazisták, ennek ellenére a reggeli beszélgetőkör a tizenéveseknél legalább annyira fontos eszköz, mint az elsősöknél.

Az ugyanis, hogy a diákok tanáraikkal nemcsak jegyekről, dolgozatokról és tananyagról, hanem saját érzéseikről és élményeikről is beszélgethetnek, sokkal személyesebbé, élővé teszi a közöttük lévő kapcsolatot. „Nem törekszünk nagy létszámú osztályok indítására, hogy valóban oda tudjunk figyelni a diákjainkra. Azt szoktuk mondani nekik, hogy bármilyen problémával megkereshetnek minket, és sokan ezzel élnek is. Megosztják velünk, milyen nehézséggel küzdenek, miben bizonytalanodtak el, mitől félnek” – mondja.

A beszélgetőkör ugyanakkor nemcsak a kapcsolatépítést szolgálja, a gyerekek megtanulják kifejezni gondolataikat, képesek lesznek meghallgatni egymást, ugyanakkor megismerik és mérlegelni tudják mások álláspontját is.

Kezdőkép: 123RF

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!

Kölöknet hozzászólás

aláírás