Az igazságos tanító néni esete a felháborodott szülőkkel
Egy úgynevezett jó környék jó iskolájában történt a következő eset. Egy csapat szülő rátámadt a tanító nénire, aki egyébként egész évben nagyszerűen kezelte a közel harminc kisgyerek ügyes-bajos dolgait...
Történt ugyanis, hogy az év elején elmondta a szülőknek, hogy pontozni fogja a gyerekek ebédlői magatartását, és év végén jutalmazza azokat, akik jól viselkedtek. A szülőknek nem volt ellenvetése, hiszen nyilván ez az a hely, ahol a legnehezebb kordában tartani a lurkókat. Csakhogy elérkezett az év vége, és volt tíz rosszcsont fiú, aki nem kapott jutalmat. Bizony, köztük az én igen eleven kis unokám sem.
Forrás: Getty Images/DianaHirsch
A döntés teljesen igazságos volt, nem volt közöttük egyetlen egy gyerek sem, aki egy megtestesült angyal lett volna, és csak azért maradt ki, mert a tanító pikkel rá. Én is imádom, szeretem a kisunokámat, de egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg a tanító néni igazságosságát. Hiszen erről szól az iskola: játékos módszerekkel megtanulják a gyerekek, hogy a döntéseiknek következménye van. Tehát eddig minden rendben is lenne.
Azonban itt kitört a palotaforradalom! A szülők egy része ezt hátrányos megkülönböztetésnek vélte, és felháborodottan méltatlankodott, hogy ezzel megalázták az ő kis magzatukat - életre szóló lelki sebeket okozva. Mert hát mennyire szomorú lett a kis csöppség - tán még sírt is egy-két percig!
Márpedig itt kezdődik a probléma!
Az ember (a kisember is) nagyon jól tudja, mikor jogos a szidás, amit kap, és mikor nem. Ha ezt már kisiskolás korban nem érzi, érti - vagy azt ilyen buta hozzáállással kimossák belőle - az baj. Hiszen ez része annak, hogy be tudjunk illeszkedni a közösségbe. Enélkül szinte egyenes az út az "engem senki ne kritizáljon, ne kényszerítsen, ne mondja meg nekem mit csináljak" beállítottságú fiatal felnőttig, aki aztán nem érti, hogy miért nem tud helytállni a nagybetűs életben.
Az én eleven Marcikám nem sírt, tudta nagyon jól, hogy jogos a tanító néni döntése, mi sem dicsértük meg. Nekünk pedig eszünkbe sem jutott, hogy kérdőre vonjuk a tanítót. Mert igazából ezzel került a helyére minden.
Forrás: iStockphoto/Tatyana Tomsickova
A gyermekünk iránt érzett feltétel nélküli szeretetünket pedig nem azzal tudjuk kifejezni, ha a hibáikért is jutalmazzuk, hanem ha szépen szeretettel rávezetjük arra, hogy mi a helyes. A gyereknek azt kell érezni, hogy mindegy, mi történik, mi akkor is mellette leszünk, szeretni fogjuk olyannak, amilyen, de a saját érdekében a jó irányba akarjuk terelni.
Hiszen az életben mindenkinek meg kell tanulni alkalmazkodni a másik emberhez. Sem a munkahelyen, sem a baráti társaságban, de még egy párkapcsolaton belül sem érvényesülhet mindig csak az egyik ember akarata. Ezért jobb, ha minél előbb megtanítjuk ezt a gyerekeinknek, mert így kevesebb csalódás éri őket, és edzettebben veszik az akadályokat. Csak ellenük dolgozunk, ha egy hermetikusan lezárt, óvó-védő burokban próbáljuk nevelgetni őket, ahelyett, hogy a társadalmi normák elsajátításában segédkeznénk.
A cikk forrása: SHE.HU
