"Az autista gyerekek szülei csak azt akarják, hogy a gyerekük egyenlő eséllyel állhasson a rajtvonalhoz"

"Sajnos nem igazán látok sem esélyt sem reményt arra, hogy valaha is az autista, Aspergeres gyerekeink színvonalas, rájuk szabott oktatásban részesüljenek.
Szülőként úgy tapasztalom, hogy hiába képződik egyre több szakember autizmus szakirányon, mégsem látom azt, hogy az SNI-gyerekek valaha is nekik megfelelő oktatáshoz jutnának.

Kezdhetném azzal, hogy ezek a gyerek miért olyanok, amilyenek, és folytathatnám azzal, hogy már megannyi rájuk mért pedagógiai módszert és technikát kieszeltek, tehát az elmélet már létezik, csak valahogy gyakorlatba nem tudjuk ezeket átültetni. 

A tanárok nem tudnak mit kezdeni az autista, Aspergeres gyerekekkel

Saját gyerekem kapcsán élem meg nap mint nap, hogy még az SNI-s gyerekeket felvállaló alapítványi iskolánkban oktató tanárok, akik sok éve ismerik a gyengébb tanulási képességű fiamat és a társait, még ők sem kapisgálják teljesen ezeknek a gyerekeknek a valódi lényét, az igényeiket, és ha őszinte akarok lenni, nem tudnak velük mit kezdeni. És még mindig csak a tanulásról beszélek. Semmi másról.
Hogy ezek a gyerekek bizony lassabbak, szétszórtabbak, és ezért lemaradnak az órán, nem úgy vág az egészük, mint a borotva, nehezebben rendszerezik a fejükben a tanultakat, hogy nekik bizony nem elég egyszer elmondani egy kérést, vagy hogy amikor egy kérdést megfogalmazunk, akkor lehet hogy nem jönnek rá azonnal, hogy pontosan mi a tanár szándéka, és teljesen bizonytalanok abban, hogy mit kellene tenniük vagy válaszolniuk. A cinikus, nem egyértelmű megfogalmazásokkal végképp nem tudnak mit kezdeni.

Még a tanárok sem ismerik el, ismerik fel az autizmus jellegzetes sajátosságait, pedig sokszor akár egy-egy jóindulatú bátorítással könnyebben meg lehetne nyitni ezeket a kudarckerülésre ítélt gyerekeket. A fiam meg is fogalmazta egyszer: "Nem mondok semmit, abból baj nem lehet...". Hát így nem beszélget senkivel a fiam (pedig lenne rá igénye), így nem kérdez a tanároktól semmit a fiam (pedig nem ért meg sok mindent). A sorozatos kudarcok, a félreértések, a meg nem értések ide vezetnek.

Egyértelmű kérdések, világos szabályok kellenek az autista diákoknak

Mai napig csodálkozom azon, hogy amikor egy röpdolgozat áll 3 kérdésből, akkor a tanár miért nem fogalmazza át a kérdést úgy, hogy az tűpontos és egyértelmű legyen, és azt az autista gyerek is megértse? Csak halkan jegyzem meg, hogy  ennek a hozadéka az lenne, hogy a többi gyerek is jobban megértené a kérdést.
Mondok is egy példát: "Ki volt Baross Gábor?" - szólt a kérdés. Mi, felnőtt fejjel a dolgozatkor már rutinosan írnánk mindent, de mindent, ami eszünkbe jut Baross Gáborról, még azt is írnánk, amit nem tudunk, hátha jó lesz valamire, hátha kapunk rá pluszpontot, hátha értékeli a tanár az igyekezetünket.
Nem így egy Aspergeres-gyerek! Az Aspergeres gyerek leírja (a kifejtendőnek szánt kérdésre), hogy "Közlekedési miniszter volt". Ennyi.

Itthon megkérdeztem tőle, hogy miért nem írtad oda a többit is, amit tanultunk Baross Gáborról, mert legalább öt fontos dolgot el tudsz róla mondani, hogy "vasminiszternek" hívták, hogy ő építette ki Magyarország vasúthálózatát, hogy a MÁV intézménye az ő nevéhez kötődik, hogy a MÁV-ot annak idején ő virágoztatta fel, és tette nyereségessé, hogy bevezette a zónázó jegyet, az emberek tömegei számára tette elérhetővé az utazást, a mobilitást... Akkor ezeket miért nem írtad oda? - kérdeztem én őszinte kíváncsisággal.
A válasza annyi volt: "Mert nem kérdezték".

És hogy ne mindig csak a problémát vessük fel, írom is, hogy egy autista gyerek esetén hogyan lehetne ugyanezt egy dolgozatban megkérdezni: "Írj le minden fontos tudnivalót, amit Baross Gáborról tanultunk!".
Hihetetlen, de ennyin múlik.

És ez nem pénzkérdés. Nem is a közoktatás romló színvonalával van összefüggésben. Lelkiismereti kérdés lenne? Vagy a tanár érzékenységén múlik? Felkészültségén? Időhiányon?
Mindegy is, a lényeg, hogy ilyen nüanszokkal lehetne ezeknek a gyengébb tanulási képességű gyerekeknek óriásit segíteni.
És ez csak egy az ezernyi hozzáállás, tanulási motivációs vagy pedagógiai technikai közül – nevezzük is bárminek –, amire egy autista, Aspergeres gyereknek szüksége lenne. 
Meddig tartana?

Modernizálni kellene végre az SNI-s tanulók számonkérését

Jó múltkorjában beszélgettem egy sorstárs apukával, és ő fogalmazta meg a lényeget: ha a gyereket tanítja tíz pedagógus, akkor abból kettő biztosan rosszindulatú, öt-hat teljesen közömbös, kettő-három jóindulatú.
Igen, valahogy így...
Elnézést az általánosításért, elnézést a nem reprezentatív felmérésért, és minden tisztelet a jóakaratú, jóindulatú tanároknak.

Ha tudjuk, hogy milyenek az autisták, Aspergeres-gyerek, akkor miért nem tudjuk végre rájuk szabni a dolgozatokat, számonkéréseket, felvételiket, érettségiket? Valóban muszáj esetükben is ugyanazokat a képességeket mérnünk?
Ha nem tudja elemezni a szöveget, amit vélhetőleg 20 év múlva sem fog tudni (de helyette tud mást), akkor miért nem kérdezünk tőle mondjuk híres írók fontos életrajzi adatait, emlékezetes dátumokat, helyneveket, térképeket, amikben viszont ők a jobbak?
A dolgozatírásnál legalább nekik miért nem lehet átfogalmazni a kérdést úgy, hogy értsék is? Miért kell nekik keszekusza szöveges feladatokkal mérni a tudásukat, aminek már a megértésén is elvéreznek. Ha nem lenne érthetetlenül feltéve a matematikai feladvány, akkor könnyebben meg tudná oldani a példát, merthogy matematikai számítást kiválóan tudja. Tudná. Igazságos ez?

Én megértem, hogy pont erre az elvont gondolkodásra, a problémamegoldásra, a tudás gyakorlatba való áthelyezésébe kíváncsiak a középfokú felvételin, és azt is, hogy ez kell a 21. századi boldoguláshoz – de ez nekik nincs meg. Akkor ők máris gyárilag hibásak és menjenek a kukába? 
Helyette viszont kiváló memóriájuk van, kreatívak (lennének, ha hagynák őket), logikusak, szabálytudatosak, bölcsek, elképesztően precízek - kinek-kinek megvan a maga értéke.
De az iskolarendszer nem ezeket veszi észre. Lehet ezzel nagyokat  vitatkozni, de én sajnos úgy látom, hogy az autista, Aspergeres-gyerekeket a számonkérési és a felvételi rendszer gyagyásként kezeli.

A nyolcadikos felvételin nagy jóindulattal pluszidőt biztosítunk számukra. Mármint annak a gyereknek, akinek a figyelme – önhibáján kívül!, mert néha még ez sem egyértelmű a gyerekeinkkel foglalkozó szakembereknek, tanároknak – nekik adunk plusz időt.
Segítek ezt értelmezni: az autista, Aspergeres-gyerek tanulásban, vizsgahelyzetben sokkal könnyebben elfárad, mint az átlag gyerekek. És mi mit teszünk? Adunk nekik a középfokú felvételin pluszidőt. 15 perc pluszidőt a matematikára. 15 perc pluszidőt a nyelvtanra. Egy tanulási nehézségekkel küzdő gyerek kap 30 perc pluszterhet a felvételin. Ez lenne a segítség? Higgyük el, ez nem segítség.
Ehelyett megoldás, valódi segítség lehetne nekik, ha plusz idő helyett egy-egy feladattal kevesebbet kapnának.

Egyre több autizmus szakirányon képződő szakember kerül ki az egyetemről, egyre több a szakértő, egyre több cikk jelenik meg a médiában közérthetően, egyre több a közösségi médiában a tematikus csoport, ahol maguk az autista, Aspergeres fiatalok mondják el, hogy ők hogyan élik meg a nehézségeiket.
Úgy tűnik, az áttörésre még várnunk kell, és félreértés ne essék: az autista gyerekek szülei nem azt kívánják, hogy az autista, Aspergeres-gyerekek előnyhöz jussanak. Csak annyit, hogy ők is egyenlő esélyekkel állhassanak fel a rajtvonalhoz, a többi gyerekkel együtt".

A fotó csak illusztráció, forrás Getty Images