Az a borzalmas nulladik óra, pláne testnevelés…
Mi a jó a gyereknek? És mi a jó a szülőnek? – gondolatok az iskoláról
Örök dilemma, amikor először van gyermekünknek nulladik – pláne, ha testnevelés – órája az általános iskolában, hogy sajnáljuk-e, vele együtt háborogjunk, próbáljunk kibúvót találni számára vagy egyszerűen csak fogadjuk el és nyugtassuk meg őt. Mi a jó a gyereknek? És mi a jó a szülőnek?
Amikor első nap a tanévnyitó után lányomért mentem az iskolába, - hogy ne kelljen gyalog hazacipelne a rengeteg tanszert, - felháborodva pattant be mellém az autóba.
- Kétszer van nulladik óránk egy héten! – csapta be az autó ajtaját és duzzogva kapcsolta be biztonsági övét. – Ráadásul az egyik tesi. Nevetséges, én nem kelek fel ezért hajnalban!
Hirtelen nem tudtam mit mondani. Előtörtek emlékeim, amikor annyi idős voltam, mint ő, és alig tudtam kimászni az óracsörgésre, hogy hét óra öt perckor az iskola tornatermében álljak, teljes harci felszerelésben. Puffogása visszarántott a jelenbe és próbáltam megnyugtatni, hogy bizony szinte mindannyian hasonló cipőben jártunk egykor. Nekünk is föl kellett kelni, sőt, neki elég fél nyolcra beérnie, ami nem sokkal van korábban, mint a többi napon. Mérge lassan elpárolgott, és nem sokkal később már arról beszélgettünk, milyen lesz vajon az új matematika tanár és a felvételi előkészítő.
Azt hittem, ezzel le is zártuk a témát, de tíz perc múlva öcsi kászálódott be a hátsó ülésre és kezdte mesélni a felső tagozatról első élményeit, na meg, hogy nekik negyed kilenc helyett minden reggel nyolc órára be kell érniük, az osztályfőnökük külön kérésére. Ahogy kimondta, robbant a bomba, mert lányom azonnal odavágta, hogy neki meg kétszer nulladik órája lesz. Ebből hatalmas vita kerekedett, hogy kinek és mikor kell a másik miatt korábban kelnie, alkalmazkodnia, áldozatot hoznia. Nem volt egyszerű a helyzet, de sikerült megvitatnunk. Úgy szép az élet, hogy kicsi áldozatot mind hozunk a másikért. És hát magamról, mint szülőről ugyebár, nem is beszélek, akinek mindig kelnie kell… de ez az élet rendje egy édesanyának. Én mindenesetre örültem, mert béke lett.
Egy napig. Ugyanis következő nap csöngött a telefonom, és a gyerekek édesapja vetette fel, hogy kérvényt ír lányom érdekében, hogy ne kelljen a nulladik testnevelés órákat látogatnia arra hivatkozva, hogy heti 2-3 edzése van. Ekkor éreztem, hogy mennyire nagy diplomáciai érzék szükséges egy egyszerű családi élet menedzseléséhez is…
Mert vajon mi szolgálja leginkább egy kamasz érdekeit:
- fél órával több alvás, hogy pihentebb legyen
- a testnevelés órán való részvétel fontosságának hangsúlyozása
- az, hogy nem teszünk vele kivételt, bármennyire is szeretnénk, hogy kényelmes legyen neki
- a szülői hatás szemléltetése, illetve, hogy bármire van kiskapu, minden elintézhető, megoldható… és sorolhatnám.
És vajon, mi a szülő érdeke és felelőssége jelen helyzetben?
