Iskola

Íme a világ TOP10 elitegyeteme 2024-ben! Melyek a legjobb hazai egyetemek a nemzetközi rangsor szerint?

Rangsorolták a világ egyetemeit, beleértve a magyar felsőoktatási intézményeket is. Karikó Katalin alma matere a középmezőnyben szerepel.

A hazai egyetemek is szerepelnek a középmezőnyben, ahol két vidéki egyetem is kitűnt, megelőzve a fővárosi intézményeket – számolt be a FirstClass.

Idén huszadik alkalommal készült már el a QS World University Rankings, mely a világ 104 országának 1500 felsőoktatási intézményét rangsorolja. A rangsor felállítására kialakított komplex szempontrendszer évről-évre finomodik, sok egyéb mellett figyelembe veszik például a tudományos publikációkat, az egyetemekről kikerülő diplomások foglalkoztatási arányát, a nemzetközi kutatásokban való részvételt, de még a fenntarthatóságot is.

Sokakat nem lep meg, hogy az első helyre a Massachusettsi Műszaki Egyetem került, a dobogón a Cambridge-i és az Oxfordi Egyetem osztoztak, a filmekből is közismert Harvard a negyedik helyre „szorult”.

A listán magyar egyetemek is szerepelnek, íme:

601-610 helyen: Szegedi Tudományegyetem
671-680: Debreceni Egyetem
701-710: ELTE (Budapest)
741-750: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
801-850: Pécsi Tudományegyetem
1001-1200: Budapesti Corvinus Egyetem
1001-1200: MATE
1001-1200: Széchenyi István Egyetem (Győr)
1201-1400: Miskolci Egyetem
1201-1400: Pannon Egyetem (Veszprém)
1201-1400: Óbudai Egyetem

A világ 10 legjobb egyeteme (2024)

1.     MIT
2.     Cambridge-i Egyetem
3.     Oxfordi Egyetem
4.     Harvard
5.     Stanford
6.     Imperial College London
7.     ETH Zürich
8.     Szingapúri Nemzeti Egyetem
9.     UCL (London)
10.     Kaliforniai Egyetem (Berkeley)

Forrás: topuniversities.com
Fotó: Freepik

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás