A lexikális tudás védelmében - Az oktatásról pszichológus szemmel
Ha egy óvoda idegennyelv-programmal, meg "tanulós" foglalkozásokkal reklámozza magát, robbanásszerűen megnő a népszerűsége. Minden szülő fejleszteni szeretné a gyerekét. Mármint, csak amíg ovis. Mert később meg pont azon háborodnak fel a szülők, amikor az iskolában tantárgyakkal "gyötrik" a gyermekeiket.
Nem ellentmondás ez? Hát, ahogy a mesebeli okos lány mondaná: igen is, meg nem is. Benes Andrea pszichológus elemzi egy kicsit a kérdést:
Kezdjük az alfától: az óvoda még nem iskola, az iskola már nem óvoda. A gondolkodás fejlődésének megvannak az életkorhoz kötött fejlődési lépcsőfokai.
Tudom, hogy mindenhol azt harsogják, hogy "A kisgyermekek úgy szívják magukba a tudást, akár egy szivacs." És ezen felbuzdulva divatba is jött az idegen nyelv tanítása csecsemőknek. És tény és való, hogy valószínűleg sokkal szebb kiejtéssel fogja beszélni az angolt az a gyerek, akit 4 hónapos kora óta tanítanak, de egyes nyelvfejlődéssel foglalkozó kutatók óvatosságra intenek.
Ők nem tartják szerencsésnek két nyelv logikáját keverten elsajátítani. Inkább azt javasolják, hogy az anyanyelv alapjait fektessük le megfelelően, és arra építsünk fel egy következő nyelvet. Amit amúgy legkorábban 7 éves kortól ajánlanak elkezdeni.
Vagyis pusztán az, hogy a kisebb gyermekek "szivacsként szívják magukba a tudást", nem azt jelenti, hogy ezt a képességüket idegennyelv-tanulásra kellene használni.
Lexikális tudás vs. kompetenciák elsajátítása
Mint fentebb megállapítottuk, 7 éves kortól már tényleg érdemes a gyerek agyát tanulásra "használni". De nem mindegy, hogy hogyan!
Olyan világban élünk, ahol már a zsebünkből elérhetjük a világ valamennyi lexikális tudását. Így komolyan felmerül a kérdés, hogy mennyire szükséges ilyenfajta tudást felhalmoznunk. Érdemes. Ha nem is annyit, mint nagyapáink idején, amikor csak a fejükben tárolt információkhoz volt hozzáférése az embereknek.
De technológiai fejlődés ide vagy oda, érdemes valamennyi lexikális tudásra is szert tennünk. Mert bizony van, amit a technika sem helyettesíthet: ilyen például az összetett gondolkodás.
Hiába kapunk készen rengeteg információt, ha nem tudunk kiigazodni rajta. És a felnőtt élet során könnyen előfordulhat, hogy egy helyzetben azonnal kell reagálnunk, és nincs időnk kiguglizni a szükséges információkat.
Ám nem lehet tagadni, a tananyag összeállításánál érdemes lenne újragondolni, hogy mi is az ideális mennyisége a lexikális tudásnak, amit a gyerekek fejébe tömünk. Nem nulla, de nem is ugyanannyi, mint az informatikai forradalom előtt. Egy szó, mint száz: a mai világban indokolt a kompetenciák elsajátítását hangsúlyosabbá tenni.
Minek kell megtanulni a csonka gúla térfogatának a kiszámítását?
"Minek kínozzuk a gyerekeket mindenféle évszámmal meg képlettel? Soha életemben nem volt szükségem arra, hogy tudjam IV. Béla megkoronázásának dátumát!" - hangzik el egyre gyakrabban felnőttek szájából. És a gyerekek bőszen helyeselnek.
De tényleg csak azt kell megtanulni, aminek konkrét gyakorlati haszna lesz az életünk során?
Sokan bele sem gondolnak, hogy milyen sokféleképpen hasznosítják az iskolában megszerezett "felesleges" tudást - akár direkt, akár indirekt módon is. Gondoltad volna, hogy...
- amikor a matematika példák fölött izzadtunk, akkor agyunk problémamegoldó képességét fejlesztettük?
- anyanyelvünk logikájának elsajátítása egyes kutatók szerint fejleszti a kreativitást?
- a történelemórák során megtanulandó tényszerű adatok kiválóan fejlesztik a memóriánkat?
- kémia tudást igényel az a kérdés, hogy miért nem szabad vizet önteni a forró olajra?
- a fizikai mértékegységek nélkül nem igazodnánk ki egy recepten sem?
- saját szervezetünk biológiai működésének ismeretében könnyebben átláthatjuk, hogy a legújabb divatdiéták milyen hatást gyakorolnak valójában a szervezetünkre?
És gondolom a zene-, rajz- és testnevelésóra előnyeiről még nem kell senkit meggyőznöm. Akkor hol a hiba?
Mert úgy tűnik, nem az a fő kérdés, hogy milyen tantárgyakat kellene oktatni, hanem az, hogy hogyan...?
A fenti példákból az látszik, hogy az oktatás során elfelejtjük figyelembe venni a rendszer legfontosabb elemét: magukat a résztvevőket. A gyerekben eredendően benne van a tudásszerzés iránti vágy és a tanulási képesség is. Tehát ezeket nem kell újra feltalálnunk, sokkal célszerűbb lenne megőrizni őket és igazodni hozzájuk. Például figyelembe venni azt, hogy nemcsak két vagy legfeljebb három érzékszervükön keresztül tanulnak, hanem valamennyi érzékszervüket használják tapasztalatszerzésre.
A másik következtetés, amit levonhatunk, hogy a tantárgyi oktatás eltávolodott a valóságtól. Szakadék van a tárgyi tudás és a gyakorlati hasznosítás között.Tehát érdemes lenne a kettőt egymáshoz közelebb hozni.
Végül ismerjük el, hogy a gyerekek már egy fénysebességgel fejlődő, dinamikus és ingergazdag világhoz alkalmazkodnak, amihez képest az iskolák többsége ingerszegénynek számít. Pedig a technika vívmányait meglehetősen könnyű a tanulás szolgálatába állítani, de azért ne essünk át a ló túloldalára sem: hiába létezik már 9D-s mozi is, mégiscsak a valóság az, ami az összes létező dimenziót tartalmazza...
A cikk forrása: SHE.HU
