A diák videóját látva rögtön meg lehetett volna ajánlani neki egy ötöst média tárgyból. Meg lehetett volna beszélni még a diákkal, hogy miért gondolja ezeket az iskoláról, amiket a Bukás című film egy már mások által is sokszor felhasznált részében közöl a nagyérdeművel. Az esetet fel lehetett volna használni a diákok médiatudatosságának fejlesztésére (mit szabad és mit nem), valamint a diákok hangulatának szondázására, amennyiben cél az intézményben, hogy a tanulók ne csak teljesítsenek, de jól is érezzék magukat (igazából ez a kettő feltételezi egymást). A tanári karral ki lehetett volna vesézni, ami a videóban elhangzik. Ehhez persze valamennyire emberszámba kellene venni a tanulókat. A videóban sok kritika elhangzik az iskoláról (de egyik sem sértő módon). Nem feltétlen kell készpénznek venni ezeket, habár komoly látlelet arra, hogy mit érez egy diák. De a külső szemlélő számára az igazgatónőnek a problémára adott reakciói bizony azt a meggyőződést támasztja alá, hogy lenne itt terepe az intézményfejlesztésnek.
Ha jobban megkapirgáljuk a tényeket, kitűnik a magyar iskolarendszer egyik alapproblémája. Tény és való, hogy a Garay gimnázium relatíve jól szerepel az országos ranglistákon, de ha jobban megnézzük a kompetenciamérés eredményeit és összehasonlítjuk azt a videóban elhangzott két rivális intézményével, érdekes dolgokra bukkanhatunk. A bonyhádi evangélikus gimnázium hasonlóan a Garayhoz, jó képességű tanulókat vesz fel, akik – és ez is hasonló a két intézményben - , az országos átlagnál nagyobb arányban tanulnak tovább a felsőoktatásban. Első ránézésre azt gondolnánk, hogy akkor itt nincs gond, a tanuló rossz érzése nem indokolt. De ha megnézzük azt is, hogy mekkora fejlődés tapasztalható a tanulók eredményeiben, akkor azt láthatjuk, hogy a Garay nem emelkedik ki a hasonló intézmények közt, míg a bonyhádi iskola négy évfolyamos képzésén a matematika terén van egy kis elemelkedés. Pontosabban, a családi háttérindexszel kontrollálva a hasonló intézmények eredményeihez képest magasabb eredményt érnek el, ami arra utal, hogy jól szűrnek a képességekre. Még érdekesebb a szekszárdi I. Béla középiskolával összevetni az adatokat. Tény és való, hogy az I. Béla eredményei abszolút értékben elmaradnak a két másik intézményétől, de az I. Béla tanulói közt találhatók tanulási zavarokkal küzdő, speciális nevelési igényű tanulók is, míg a Garayban egyetlenegy sem. Vagyis a csak négy évfolyamos képzést nyújtó I. Béla nem szelektált gyerekekkel dolgozik. És mégis, a tanulók korábbi eredményeihez képest itt nagyobb fejlődést találunk, mint a másik két intézményben. Másképpen fogalmazva, itt tapasztalható némi hozzáadott pedagógiai érték. (Zárójelben jegyzem meg, hogy elitgimnáziumok közt is találunk olyanokat, ahol a tanulók fejlődése átlagon felüli, vagyis van hozzáadott pedagógiai érték. A teljesség igénye nélkül csak néhányat megemlítek, mint pl. a győri Révai, a szegedi Radnóti vagy a nyíregyházi Krúdy gimnázium.)
Nem új jelenség ez, a magyar iskolák a szelekció lehetőségével próbálják megúszni az izzadságos pedagógiai munkát és ezt mindaddig tehetik, amíg csak az eredmény/aranyérem számít, de a hozzáadott érték, a fejlődés mértéke nem. Ahogyan az Eredményes iskola kötet zárszavában olvashatjuk: „A kevésbé előnyös tanulói összetételű iskolák inkább a nemkívánatos tanulóktól való megszabadulással, az előnyös tanulói összetételű iskolák pedig a jobb képességű tanulók kiválogatásával, odavonzásával próbálják az eredményesség szempontjából igen fontos tanulói összetétel „minőségét” – racionális módon – javítani. Az elő-, illetve belső szelekció, leválogatás tehát fontos fegyverük az iskoláknak az eredményességért folytatott harcban.” Jól látható, hogy egy olyan iskolának, amelyik presztízskérdést csinál az eredményekből és azt elsősorban nem pedagógiai eszközökkel éri el, hanem szelektálással, annak az intézménynek egy ilyen videó valóban halálos döfést jelent. Egy olyan intézménynek viszont, amelyik állandóan fejleszti magát és a tanulót állítja a középpontba, ez a videó egy hatalmas lehetőséget jelentett volna a továbblépésre.
A Szinyei Merse gimnázium esete más tészta, de szintén nincs híján a tanulságoknak. Ezt az intézményt már megrázta egy tragikus baleset. Egy ilyen eseménynek a feldolgozása nagyon nehéz és sok időt igényel. Talán a kontextusnak ez a figyelembevétele is árnyalhatta volna a mostani érettségi botrányra adott hivatalos választ. A gimnázium – egyébként az Oktatási Hivatal által elfogadott – pedagógiai programja és az érvényben lévő szabályozás között ellentmondás feszült. A különbözeti vizsgák hiánya miatt 15 diák érettségijét érvénytelenítették. Érdekes módon egy másik érettségi elnök által vezetett csoportban viszont a nem érettségi tárgyakból hiányzó egy-két osztályzat nem okozott gondot. Az igazgatót felmentették, és ami még súlyosabb, jövőre nem érettségizhetnek a diákok az intézményben. Játsszunk el itt is a gondolattal, mit is lehetett volna tenni. A 15 diák esetén (a másik csoporttal egyetemben), fel lehetett volna ajánlani, hogy amennyiben féléven belül pótolják a hiányzó osztályzatokat, az érettségijüket elfogadják. A jövőre érettségiző diákok esetén pedig nem őket kellene büntetni azzal, hogy ismeretlen közegben kell majd érettségizniük, hanem ki lehetett volna jelölni egy rendkívüli érettségi biztost, aki felügyeli a jövő évi érettségiztetést az iskolában. Az Oktatási hivatal pedig megvizsgálhatná, hogy a törvényességi ellenőrzése az iskoláknak megfelelően szabályozott-e, és megvan-e hozzá a megfelelő szakértelem és kapacitás. Az igazgató leváltása logikus lépésnek tűnik, de érdekes, hogy míg a szekszárdi gimnázium vezetője nem örvend nagy népszerűségnek, és nemcsak a tanulók, de a tanárok körében sem, legalábbis erre utal az a tény, hogy regnálása alatt rekordszámban hagyták el az intézményt a pedagógusok, addig a Szinyei Merse gimnázium igazgatója kifejezetten közkedvelt. Az iskola honlapján elérhető, a 2017-es igazgatóválasztásnál adott pedagógusi, szülői és diákvélemények egyöntetűen pozitívak. A tanulók kifejezetten kiemelik, hogy az igazgató tanulóbarát.
Az is igaz viszont, hogy az eredményeket tekintve nem jeleskedik a gimnázium, nincs ott az első 100 között egyik rangsorban sem. Ráadásul a hozzáadott értéket tekintve sem kapunk információt a kompetenciamérések eredményei alapján, mivel nagyon sok diák háttérkérdőíve hiányzik hozzá. Az emberben felmerül a gyanú, hogy a gyerekbarát megközelítés elsősorban lazaságot jelent, ami viszont nem csapódik le az eredményességben.
Minden szülő szeretné, ha a gyereke jól érezné magát az iskolában. Jobb helyeken ez egyben a nagyobb eredményességgel is társul. De mintha a magyar iskolák többsége nem tudná elérni, hogy a tanulók egyszerre érezzék jól magukat az iskolában és jól is teljesítsenek. Az iskolák egy részében jól teljesítenek a tanulók, de sokat stresszelnek, máshol a tanulók jól érzik magukat, de mintha az iskolák részben azzal érnék ezt el, hogy leszállítják az elvárásaikat. A PISA vizsgálat szerint Koreában nagyon eredményesek a tanulók, de mellette meglehetősen szoronganak is, míg a perui nebulók érzik magukat legjobban az iskolában, de az eredményeiket tekintve az utolsók közt találjuk őket a nemzetközi rangsorban. A tanulókat belsőleg motiváló tanulási környezet viszont egyszerre hoz jóérzést és eredményt is. (Erre példa a PISA adatok szerint Svájc vagy Szingapúr.) A tudásorientált tanulók ugyanolyan eredményesek, mint a siker- vagy teljesítményorientáltak, de ráadásul még jól is érzik magukat és nem szoronganak. De ahhoz, hogy tudásorientált tanulóink legyenek és ne sikerorientáltak, arra lenne szükség, hogy a tanárok is tudás és ne sikerorientáltak legyenek. És ennek eléréséhez kapjanak megfelelő felkészítést és segítséget. Egy intézményfejlesztő és támogató tanfelügyeleti rendszerben már mindkét iskolában ott lennének a felkészült segítő szakemberek és nem a gyereken rúgnák el a port, mint nálunk.
Lannert Judit
