„Mondja meg nekem az igazat: létezik a Mikulás?”
1897-ben egy nyolcéves kislány levelet írt az egyik New York-i újságnak, amelyben azt kérte, mondják meg neki őszintén: létezik-e a Mikulás. Francis P. Church komolyan vette a kérdést. Csak egy részletet idéznék a válaszából: „Jaj, milyen kopár is volna a világunk, ha nem volna Mikulás! Oly kopár lenne, mintha többé nem lennének Virginiák. Akkor nem volna többé gyermeki hit, nem volna költészet, nem volnának álmok, melyek elviselhetőbbé teszik a létet. Nem volna több örömünk. Csak maradnának a sivár érzetek és a látvány. A csodálatos fény, mellyel a gyermekkor betölti a világot, kihunyna örökre.”
Nyilván nem véletlen, hogy ezután hosszú éveken át minden karácsonykor közreadták az újságíró szavait. De kicsoda a Mikulás? Hogyan alakultak ki a nevéhez fűződő szokások? Szükségünk van-e rá egyáltalán?
Szent Miklós legendája
Miklós püspök a mai Törökország területén, Patara kikötővárosában született 280 körül. Jószívűsége és kegyessége miatt már életében Noel Baba-nak (Ajándék Apa) nevezték. Az összes vagyonát a szegények között osztogatta szét, és egy fennmaradt történet szerint hozományt adott három lánynak, nehogy elszegényedett apjuk kétségbeesésében rabszolgának adja el őket. Állítólag egy zacskó aranyat csempészett be az ablakon át előbb a legidősebbnek, majd a középsőnek. Legközelebb azonban zárva találta az ablakokat, így kénytelen volt felmászni a tetőre, és a kéményen át dobta le a pénzt – éppen a harmadik lány tűzhely fölé akasztott, száradó harisnyájába.
Később csodatételeket is kapcsoltak a nevéhez. Híre elterjedt a világban, és kezdtek rá úgy tekinteni, mint a tengerészek és a gyermekek védőszentjére. A középkorban egészen nagy kultusza alakult ki: a művészetek egyik kedvelt témája lett, és sok-sok templomot építettek a tiszteletére.
A 16. századtól kezdve szépen lassan leáldozott a csillaga, csak Hollandiában maradt meg a Szent Miklós-ünnep, amelyet holland telepesek vittek át 1773-ban a mai New Yorkba. Itt vált újból népszerűvé a jóságos öregapó legendája, aki megjutalmazza a jó gyerekeket, és megbünteti a rosszakat. 1822-ben Clement Clarke Moore vallásügyi miniszter egy hosszú verset is írt róla három kislányának, és ez a költemény napjainkig meghatározza a vidám, pocakos, jóságos, természetfeletti hatalommal megáldott öregúr alakját, aki rénszarvasok vontatta szánján röpköd házról házra, hogy a kéményen át betuszkolva magát, elvigye a gyerekeknek szánt ajándékait. Fehér prémmel szegélyezett, piros kabátos, hosszú fehér szakállas külsejét pedig 1881-ben nyerte el Thomas Nast grafikustól a Harper’s Weekly hasábjain.
Szent Miklós legendája a különböző népeknél más-más változatban élt tovább. Neve hol Mikulás, hol Heiliger Nikolaus vagy Santa Claus, másutt Télapó, Karácsony Apó. Nálunk december 6-ára virradó éjjel teljesíti a gyerekek kívánságait, Amerikában karácsony este érkezik, az oroszoknál meg Fagy Apó (Gyed Moroz) a jóságos Hópelyhecskével (Sznyegurocska) Szilveszter napján hozza el a fenyőfát és az ajándékokat.
„Halló, itt a Mikulás beszél!”
Szent Miklósból a XX. században modernkori mítosz lett. Egész iparág épül arra, hogy novemberben (sőt, mostanában már szeptemberben is) minél nagyobb felhajtást csapjanak körülötte, természetesen busás haszon reményében. Egy utazási irodával november végén még Finnországba, Lappföldre is el lehet utazni, hogy megleshessük az „igazi Mikulást” és segítőit, amint az ajándékosztásra készülődnek.
Az első nagyszabású akció azonban a véletlennek volt köszönhető. 1955-ben egy amerikai újság megjelentetett egy áruházi reklámot, amelyben megadták "Santa Claus telefonszámát". Ez természetesen nem volt más, mint az áruház információs vonala. Sajnos azonban – egy nyomdai hiba folytán – a telefonszám tévesen jelent meg: az amerikai hadsereg szupertitkos Kontinentális Légvédelmi Parancsnokságának telefonszáma volt, amit csak az Egyesült Államok elnöke és a légierő parancsnoka ismert.
Harry Shoup kapitány igencsak meglepődött, amikor december elején megcsörrent a telefon. Arra gondolt, biztosan kitört a III. világháború, és a szovjetek rakétákat küldtek az Egyesült Államokra. Az elnök helyett azonban egy vékonyka hang szólalt meg, aki a Mikulással akart beszélni, és felolvasta a kívánságlistáját. A kapitány, miután megnyugodott, hogy nem egy KGB-ügynök szórakozik vele, fogadta a kisfiú hívását, és aznap este még sok más gyermekét is.
Mivel a katonaság nem akarta a titkos programját leleplezni, éveken át kénytelen volt karácsony táján telefonos Mikulás-szolgálatot tartani. Később bővítették is a kínálatot: „radarral” jártak a Santa Claus nyomában az Északi-sarktól az amerikai városokig, és tudósították erről az érdeklődőket. 1997-től aztán külön interaktív website-ot hoztak létre, ahol a gyerekek maguk követhetik a radarernyőn a rénszarvasok húzta szán és persze az ajándékok útját.
Hinni jó!
December elején a gyerekek és a szülők is Mikulás ünnepére készülnek. A boltok már hetek óta tömve vannak a különféle színű és nagyságú Télapó-figurákkal és mindenféle ajándéktárgyakkal, a médiában elárasztják a kicsiket csábító reklámokkal Az utcákon járva krampuszokkal futhatunk össze: a legtöbben édességet vagy virgácsot osztanak, de akad olyan is, amelyik termékkatalógust. Ha gyermekünk szerencsés, egy héten belül akár háromszor is kaphat ajándékot, hiszen Mikulás-ünnepséget rendez az óvoda, az apuka-anyuka munkahelye és a lelkes nagyszülők is.
Nem tudom, gondolkodtunk-e már azon, mi járhat ilyenkor a gyerekek fejében. Hiszen a mesében az van, hogy éjjel, titokban jön a Télapó. Arról szó sincs, hogy több is van belőle, hogy napokon át találkozhatunk vele. Meddig hisznek a gyerekek a Mikulásban? És mi van akkor, amikor már nem? Mikor mondjuk meg nekik, hogy ez az egész nem is igaz? Megmondjuk-e egyáltalán?
A szakemberek többsége szerint a Mikulásban való hit jót tesz a gyerekek morális fejlődésének, a jó és a rossz közötti különbségtételre neveli őket. A kicsik számára a mese elengedhetetlen szellemi táplálék az érzelmeik, a fantáziájuk fejlődéséhez. Már az 1-2 évesek is kifejezetten igénylik a mesék hallgatását, a képeskönyvek nézegetését. Óvodáskortól pedig még inkább. A gyermek lelkének szüksége van a csodára, arra, hogy létezzen a Mikulás, karácsonykor csöngessenek angyalkák, húsvétkor pedig tojásokat rejtsen el a kertben a nyuszi.
A kutatások azt mutatják, hogy átlagosan 7,2 éves korunkban kezdünk el kételkedni a Mikulás (vagy éppen a húsvéti nyúl) létezésében. Szemfülesebb gyereknek feltűnik, hogy a Télapónak ugyanolyan sportcipője van, mint Laci bácsinak, esetleg a piros ruha alól kivillanó farmernadrág kelt benne gyanút. Az egyik Mikulás fiatal, a másik öreg, sovány vagy testes – ez is furcsa lehet. Van olyan, aki véletlenül fültanúja lesz, amikor apa telefonon időpontot egyeztet a Télapó-szolgálattal, vagy észreveszi, amint anya este teletömködi a csizmákat.
Mégis, ameddig csak lehet, hagyjuk meg a kicsiket abban a tudatban, hogy létezik a Mikulás, hiszen ez neki hozzátartozik ünnepváráshoz. A szülőnek is öröm látni gyermeke arcán a meglepődést, a boldogságot, az izgatottságot, a vágyak beteljesülését. Amikor a gyerek rájön, hogy a Télapó nem létezik, s az ajándékokat is a rokonok csempészik a fa alá, szépen, lassan elfogadja ezt. Ilyenkor már ne „füllentsünk” tovább, ám a korábbi hagyományokat feltétlenül őrizzük meg! Pucoljuk ki a csizmákat december 5-én, tegyük ki az ablakba, rejtsük bele a meglepetést! Mi, felnőttek, legyünk őszinték: nemcsak a fiunk-lányunk izgatott ilyenkor, hanem a saját gyerekkorunkat is újraélhetjük egy kicsit.
Az igazi Mikulásnak nem túl sok köze van a plázákban és utcákon édességet osztogató „kollégáihoz”. Higgyünk csak benne, és hitessük el a gyerekeinkkel is, hogy létezik! Drágaságok vásárlása helyett teremtsünk inkább ünnepi hangulatot: olvassunk vagy nézzünk télapós történeteket, tanuljunk verseket és dalokat! Mert, ahogy 113 évvel ezelőtt Virginiának is írták: az igazi Mikulás bennünk él.
