Az ál-Mikulás
Tavaly télen egy hideg decemberi estén történt, amikor kint Hóanyó fehér bundával fedte be a tájat. A fákon egy levél sem maradt, csupán a jégcsapok lógtak rajtuk. Süvített a zord szél, bent viszont a kandallókban, kályhákban ropogott a szívet (is) melengető tűz.
A kisfiam, Márk óvodájában a gyerekek már hetek óta izgatottan készültek a Mikulás ünnepségre, rengeteg verset megtanultak, már alig várták, hogy végre találkozhassanak a Télapóval, és persze a csomagot is szerették volna a kezükben tartani. A fiam otthon sorra előadta a költeményeket, nagy tetszést aratva. Esténként beszélgettünk a Télapóról, és özönlöttek az ehhez hasonló kérdések:
- Hol lakik?
- Hogy viszi el a gyerekeknek a csomagokat?
- Honnan tudja, mit csinálnak a gyerekek?
- Mindent lát?
- Hogy jön be a szobába?
- Hol veszi meg az ajándékokat?
- A manók készítik? Hogyan?
Természetesen igyekeztem mindenre választ adni legjobb tudásom és fantáziám szerint, de mindez dugába dőlt az ovis ünnepségen...
Végre eljött a várva várt pillanat: megérkezett a Mikulás az óvodába, aki elmondta, milyen messziről jött a rénszarvasok álltal repített szánon, aztán a gyerekek elszavalták a verseket Neki, és mindenki megkapta az ajándékot, a Télapó pedig elköszönt.
Amikor kitette a lábát az ajtón, nagy lárma keletkezett. A kis ovisok rájöttek, hogy a Mikulás nem volt más, mint a pap bácsi, akivel már többször találkoztak. Úgy "bukott le" az ál-Télapó, hogy kikandikált a fekete (valódi) szakálla a hófehér műszakáll alól. Persze egyből kiszúrták a "malőrt", és aztán jó ideig hallgathattuk, hogy "Nemis az igazi Télapó járt az óvodában."
Az idén pedig tanakodhatok az újabb válaszokon, és reménykedek, hogy az "igazi Mikulással" fognak találkozni a gyerekek. :)
