Olyan, mint a futball
Nógrádi Gábor: Hogyan neveljünk?
A nevelés olyan, mint a futball: mindenki ért hozzá. Vajon tényleg? Mégis hogyan kezdjünk hozzá? Ki legyen a tárgya? Választ ad a kérdésekre Nógrádi Gábor Hogyan neveljünk? című irodalmi görbe tükre a témában. Szívesen ajánlom minden magyartanár kollégám figyelmébe: őszinte és örömteli olvasmány.
Pénzes Jenő
Gyógypedagógus, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár. Pályáját 2004-ben az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskolában kezdte, ma is ott dolgozik, s immáron harmadik éve gyakorlatvezetői feladatokat is ellát. Felső tagozaton magyart és történelmet tanít tanulásban akadályozott diákoknak, illetve logopédiai tagozatos tanulóknak.
Felső tagozatos, tanulásban akadályozott diákok és logopédiai tagozatos, ép értelmű tanulók körében egyaránt sikert aratott a kötet, ami 65 vidám történetet tartalmaz Cakó Ferenc karikatúráival fűszerezve.
A humoros írások által az olvasó ötleteket kap arra, hogyan próbálhatja meg átalakítani – az elbeszélő megközelítéséből – saját képére az őt körülvevő világot. Természetesen közvetlenül és közvetve rájön arra is, hogy ilyenkor milyen típusú akadályokkal szembesülhet. Különböző témákat jár körül a méltán népszerű kortárs szerző: a családi viszonyokból kiindulva (pl. Hogyan neveljük a nagybácsinkat? Hogyan neveljük a családunkat egészséges életmódra?) az emberi kapcsolatokon át (pl. Hogyan neveljük embertársainkat balesetmentes közlekedésre? Hogyan neveljük a nyári vendégeinket?) az ember közvetlen közelében található tárgyakig (pl. Hogyan neveljük az autónkat? Hogyan neveljük a telefont?). Természetesen a végső cél nem lehet más, mint önmagunk alapos átnevelése (pl. Hogyan szoktassuk le magunkat a tévénézésről? Hogyan szoktassuk magunkat udvariasságra?). Mindezt tréfás, közvetlen és közérthető formában; mesteri módon kiszámítva a jó ízlés határait. Természetesen az iskolához kapcsolódó tematika sem maradhat ki az irodalmi karikatúrák célpontjából (pl. Hogyan neveljük a padtársunkat? Hogyan neveljük a matematikatanárt?). Utóbbi írás legtöbbször sikert arat, hiszen a tanárok „nevelése” általában tetszik a diákoknak.
Nógrádi Gábor könyve az olvasást mint élményt közvetlenül tapasztalat tárgyává teszi olyan diákok körében is – a tanulásban akadályozott gyerekektől az ún. „digitális bennszülöttekig” –, akik messze állnak a könyvek világától. A pedagógusnak a feldolgozás során szabadságot ad; hiszen megadhatja olvasmánynak: (1) az egész könyvet, (2) válogathat a szövegek közül, (3) differenciálhat a rábízott tanulócsoporton belül. Én az utóbbi kettőt egyszerre alkalmazom, hogy az ún. könyvtári órákon mindenki sikeressé válhasson. Ennek eredményeként a gyengébb képességű tanuló is örömmel tudja teljesíteni a feladatát, valamint a témához – pl. emberi kapcsolatok – válogathatok írásokat. Egyébként a diákok közül jó néhányan valóban végig is szokták olvasni az összes történetet – elvégre nem kötelező.
A cikk folytatása a Meseutcán olvasható.
