Különórák szülőszemmel

Természetesen a szülő jót akar a gyerekének, azt szeretné, ha a kicsi kibontakoztathatná tehetségét, és olyasmivel foglalkozhatna majd nagyobb korában, amivel nemcsak jól keres, de szereti is. Persze, más kérdés, hogy a háttérben erősen munkál a versenyszellem is, és olykor maga a szülő sem látja objektíven a gyerek gyengéit és erősségeit.

Ebből pedig adódhatnak problémák: felesleges például egy olyan kislányt balettra járatni, aki amúgy mozgásában nem annyira rendezett, netán még némi kis túlsúly is van rajta, és szívesebben olvas vagy babázik a táncórák helyett. Biztos, hogy nem fogja jól érezni magát a táncórákon, csak frusztrálni fogja, hogy a többiek ügyesebbek, netán vékonyabbak nála.

Persze, mozgásra minden gyereknek szüksége van, de a fent említett kislányt inkább a játszótérre hordanám, hadd hintázzon, labdázzon, csúszdázzon kedvére. Vagy elvinném nagyokat sétálni – esetleg egy rajzfüzetet vagy egy egyszerű fényképezőgépet is nyomnék a kezébe, ha érdeklődik ezek iránt.

Ha viszont egy igazi kis energiabomba, hivatalos nevén duracellnyuszi a kölök, mindenképp vigyük sportolni. Öntörvényű gyereknek eleinte olyan sportot választanék, amelyikben egyénileg kell teljesítenie, később, ha már a sporttól kapott némi fegyelmet és alkalmazkodóképességet, megpróbálnám beíratni valamilyen csapatsportra is. Társasági lényeknek egyből a csapatsportot ajánlom, az ilyen gyereknek igazi buli egy-egy fociedzés.

De mi a helyzet a hangszerekkel és a nyelvvel? Lehet, hogy sokan nem fognak velem egyetérteni, de véleményem szerint ezekkel bőven ráér a gyerek úgy negyedikes kora körül, vagy később is megismerkedni. Hogy miért? A nyelvórákkal kapcsolatban azért vagyok ennyire szigorú, mert eleinte bőséggel elég, ha az iskolában, tananyagként ismerkednek az idegen nyelvvel. A különórák ekkor még feleslegesek, hiszen a gyerek az itt tanultakat ilyenkor még el fogja felejteni, egyetlen előnye talán csak annyi – ha kötött szövegeket, dalokat tanul -, hogy jobb lesz a kiejtése, az általa beszélt nyelv ritmusa.

A zenével kapcsolatban pedig azért vagyok szkeptikus, mert bár fontosnak tartom a zenei műveltséget és nevelést, gyakori tapasztalat, hogy egy ennyi idős gyerek még nem bírja a szolfézs és hangszer-tanulás monotonitását, szigorú fegyelmét és azt, hogy vajmi sikerélményhez bizony lassan és rengeteg energia-befektetéssel jut csak hozzá. Talán, ha maradunk a zenehallgatásnál, és a hangszertanulást néhány évvel később kezdi, könnyebben válik zenekedvelő, zeneértő felnőtté.

Persze, nálunk is felvetődött a zenetanulás, a gyerek nagyon szeretett volna úgy fél évvel ezelőtt elkezdeni hegedülni – amit magam is űztem és utáltam éveken át. Egyelőre azt beszéltük meg, hogy várunk egy-két évet, és ha akkor is kedvet érez hozzá, akkor rendben, vágjon bele. De nem akarom, hogy állandóan vitázni kelljen vele a gyakorlások, a kötelező napi penzumok miatt.

Amit ennyi idős korban viszont kár lenne kihagyni, ha megtehetjük, az a rajz, festés, a kézműves foglalkozások. Gyermekeinknek ennyi idősen csak úgy szárnyal a fantáziája, és egy jó tanár mellett hihetetlen sikerélményt jelenthet nekik egy-egy ilyen óra. Ráadásul ez áll talán a legközelebb ahhoz az elmélyüléshez, amit a szabad játék során is átélhetnek.

Választani nehéz még így is, főleg azért, mert a gyerekek kíváncsiak, és sok mindenbe szívesen belekapnak. Sokszor csak azért könyörögnek egy-egy különóráért, mert a barát, barátnő is az adott foglalkozásra jár. A lányom idén, az iskolában többfajta foglalkozásra is be-bejárogatott, inkább csak látogatott, hol egyik, hol másik iránt lelkesedett hatalmas, ám gyorsan kihunyó tűzzel. Ám ha a gyereknek rendszeresen, naponta többféle különórán is helyt kell állnia, legyen az bármennyire is játékként felfogott és játékosan lefolytatott, félő, hogy a sok irányba forduló energia végül oda vezet, hogy a gyerek még a tanév vége előtt láthatóan kimerül. Esetleg olyannyira, hogy a tanulmányi eredményein is meglátszik, ami fájdalmas kudarcélményként érheti, és esetenként az iskola ellen is hangolja.

Érdemes hát itt is az aranyközépút megtalálására törekedni: maximáljuk a különórák számát, és azokat úgy válasszuk meg, hogy gyermekünk képességeinek és vágyainak is megfeleljenek. Közösen beszéljük meg vele, melyiket szeretné ő és mi is igazán, és melyiket látjuk hanyagolhatónak egyelőre. S persze nem árt rugalmasnak maradni: ha évközben valamiről bebizonyosodik, hogy felesleges, túl sok vagy már nem tetszik, ne sajnáljuk, ha a gyerek abbahagyja. Lesz másik.