Egyedül a gyerek!
Elkezdődött a nyári szünidő. Nagy öröm ez a diákoknak, nagy probléma a dolgozó szülőknek. Két és fél hónap sok idő, gondoskodni a gyerekek ellátásáról, biztonságáról, értelmes elfoglaltságáról nem könnyű feladat.
Nincs az a vastag pénztárca és izgalmas programkínálat, ami lehetővé tenné az egész nyár betáblázását – nem beszélve arról, hogy a gyerekek is szívesen töltik a szünidő egy részét otthon, az ismerős környezetben. Marad a napközis tábor, és persze az ilyenkor aranyat érő nagyszülő!
De egyre gyakrabban fordul elő, hogy a nagyszülők is dolgoznak még, az ő szabadidejük sem végtelen, vagy nem szeretnék azt kizárólag unokázással tölteni. A napközis tábor pedig a gyerekeknél nem mindig népszerű megoldás.
Ha kifogytunk a lehetőségekből, felvetődik a kérdés, hogy tegyük-e próbára gyermekünk önállóságát, hagyhatjuk-e egyedül, amíg mi dolgozunk. Ezt az ötletünket persze kortól, nemtől függetlenül általában kitörő tetszés fogadja a fiatal részéről, természetesen ő alkalmasnak találja magát erre a feladatra.
Nekünk, szülőknek kell mérlegelni, elég érett-e a gyermekünk, mikor, milyen feltételekkel, szabályokkal vághatunk bele ebbe a fejlődést, ám kockázatot is tartogató változásba.
Nem lehet életkorban meghatározni, mikor jön el az ideje ennek a lépésnek. Minden szülőnek magának kell eldöntenie, mivel ő ismeri legjobban a gyermekét, különös tekintettel önállóságára, felelősségtudatára, értelmi szintjére.
Ha pici korától kezdve fokozatosan egyre tágabb teret kapott önállósága kibontakoztatásában, belső kontrollja kifejlődésében, képességei erősítésében, különböző tevékenységek gyakorlásában, bátrabban bízhatunk abban, hogy jól tudja használni ezt a lehetőséget. El tudja látni magát, nem fog unatkozni, nem csapódik rossz társasághoz, tud vigyázni a testi épségére.
Azok a gyerekek, akik „üvegburában”nevelkedtek, ahol korábban mindig mindent elintéztek helyettük, folyamatos aggódás kísérte minden mozdulatukat, vagy épp állandó kontroll és fegyelmezés alatt álltak, döntéseiket külső kényszer határozta meg, könnyen visszaélhetnek a hirtelen jött szabadsággal.
Nem kis felnőtt!
Természetesen meg kell állapodni a szabályokban. Hova, kivel mehet házon kívül, kit hívhat meg, kit engedhet be a lakásba, főzhet-e, vagy csak melegíthet, mennyi pénzt költhet, stb. Előfordulhat az is, hogy a nagyobb testvérnek kell vigyázni a kisebbekre is. Ez a feladat büszkeséggel töltheti el az elsőszülöttet, ugyanakkor olyan felelősséget ruházunk rá, ami nagyon megterhelheti őt.
Meg kell találni azt a határt, ami még összeegyeztethető az életkori és egyéni adottságaival. Ugyanakkor fontos dolognak tartom, hogy ne csússzon át az idősebb gyerek szülőszerepbe, és ezeket a plusz feladatokat értékeljük, kompenzáljuk. Minél komolyabb feladatot bízunk rá, annál több engedményt kapjon, amikor a saját programjában kér bizalmat.
Mindig legyen elérhető a szülő vagy nagyszülő, ha szükség van rá, legyen beavatva egy szomszéd, vagy egy közelben lakó ismerős, aki csak akkor avatkozzon be, ha kérik. Mindig tartsuk be és tartassuk be kölcsönösen a megbeszélt időpontokat. Mi is pontosan érjünk haza, amikorra megígértük, így gyerekeinktől is elvárhatjuk, hogy tudjunk róluk: mikor hol vannak, mikor jönnek haza. Délutánonként, esténként, hétvégeken igyekezzük bepótolni a külön töltött időt sok közös programmal, beszélgetéssel, szeretettel.
