„Az igazi gyerekek nem felejtik el az álmaikat még felnőttkorukban sem”
Kiss Ottó: Emese almája
Ritkán ad az ember gyerekek kezébe egész verseskötetet. Egyes verseket igen, de a gyerekek – és a felnőttek – nem nagyon olvasnak egész köteteket. Persze: a sok különböző szövegbe újra és újra bele kell ásnia magát az olvasónak, és ha különböző formákat, különböző hangulatokat talál, akkor semlegesítik is egymást az egyes darabok. Ahogy egy novelláskötet olvasása során is legalább két-három írásonként meg kell állnia az olvasónak, levegőt kell vennie, át kell hangolódnia. Kiss Ottó első két gyerekverskötetét azonban érdemes egyetlen levegővétellel, egyetlen nagy lendülettel elolvasni.
Fenyő d. györgy
Magyar szakos tanár. Tanított a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, jelenleg az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában magyartanár. A Magyartanárok Egyesületének alelnöke. Legfontosabb könyvei: Az én iskolám (tanulmányok), Poétai iskola, A Biblia az irodalomban (tankönyvek). Szerkesztőként az alábbi kötetek fűződnek nevéhez: Nézőpontok, motívumok; A kifosztott Móricz; Az örökhétfőtől a napsütötte sávig; Hézagpótlás; Áprily tanár úr.
Az első, a Csillagszedő Márió méltán vált híressé megjelenése évében, 2002-ben. Azonnal „az év gyerekkönyve” lett, sokan és sokat írtak róla. A második kötet, az Emese almája bár kevesebb figyelmet kapott, éppolyan izgalmas.
A kötetben egy kisfiú hangját halljuk: érdekes az olvasóval való játék ebben, a könyvet ugyanis egy lánynévről tudjuk azonosítani („Olvastad az Emese almáját?”), és ez rögtön a kötet homlokterébe állítja a szerelem felfedezésének, az ébredő szerelemnek és a felfedezett szexualitás kérdését. Nem ez a centruma a kötetnek, de olyan vonulata, ami minden gyerekolvasó számára fontos lesz azonnal. Hogyan is tudja kifejezni egy kislány az érzéseit? Hogyan tudja egy kisfiú? Mit jelent, ha egy óvodás kislány ad egy almát egy kisfiúnak? Hogy is néz ki egy kisfiú és egy kislány hasa? Milyen is a micsodája a kislánynak, és hogy tud erről beszélni egy kisfiú?
Egyáltalán: mi mindent tud megfogalmazni? Hogy viszonyul a nyelvhez, amelyet próbálgat, amelyen mond jó és rossz mondatokat, tréfás és érdekes szavakat, vicces és elgondolkodtató kifejezéséket? Kipróbálja, milyen a náthás nyelv, és olyan érdekes szavakat alkot, mint a csuszoda. És gondolkodik életről és halálról, az időről, a jó és a rossz dolgokról, filozofálgat, elmélázik, gyors gondolatfutamokkal morfondírozik mindenről, a családjáról, anyáról, apáról, nagymamáról, múltról.
Szemléletileg a gyerekirodalomnak abba az irányzatába tartozik, amelyik nagyon komolyan veszi a gyerekek autonóm világát, amelyik érvényesnek tartja a gyerekek kérdéseit. Amelyik a gyerekben nem is kis felnőttet, de nem is boldog önfeledtségben élő, problémátlan lényt lát, és nem is mindenáron nevelni való kis csökevényt, hanem olyan autonóm, a saját világával elfoglalt, a saját kérdéseire választ kereső embert, akinek természetesen mások a problémái, fogalmai, kategóriái és válaszai, mint a felnőtteknek. Ezért a könyvben valódi kérdések és valódi válaszok vannak, valódi képek és valódi eszmefuttatások, amelyeken érdemes elgondolkodni, amelyek a gyerekek, tanítványaink valódi kérdéseinek adnak testet.
Poétikailag a versek az élőbeszédhez közelítenek, valószínűleg sok gyerek olvasó meg is fogja kérdezni, mitől versek ezek. És kezdhetjük nekik magyarázni, hogy attól, hogy a kifejezés olyan intenzív, mint a versekben szokott, hogy képekkel és belső zenével dolgozik, hogy sűrít, hogy elgondolkodtató, hogy a befogadó intenzív és aktív munkáját igényli – de valószínűleg mindezeket nem érdemes a gyerekeknek elmondani. Inkább csak azt, hogy nagyon jól lehet mondani ezeket a verseket, mondásra valók, hangos felolvasásra vagy versmondásra. Nem szavalásra, hanem versmondásra, merthogy minden pátosz, emelkedettség, szavalás távol áll tőlük.
A cikk folytatása a Meseutcán olvasható.
