Mitől lesz valaki nagylelkű?

Az önzetlenségnek egy egyszerű számítógépes modelljével állítólag meg lehet jósolni, mikor lesz az ember jószívű, illetve, hogy a nagylelkűség néha miért esik olyan nehezére az embernek.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem által végzett kutatás a Neuron című lapban jelent meg, és amint azt a kutatást vezető Cendri Hutcherson, a Toronto Egyetem tudósa kifejtette, az új modell segítségével meg lehet magyarázni, mi veszi rá az embert arra, hogy jószívű legyen.

A vizsgálatok azt mutatták ki, hogy

minden azon múlik, ki hova helyezi magát a többi emberhez képest.

Aki magát többre tartja másoknál, annak nehezére esik nagylelkűnek lenni, míg, aki másokat magánál előrébb valónak tart, annak könnyű. Az új ismeretek rácáfolnak azokra a korábbi nézetekre, miszerint a nagylelkű emberben az agy jutalmazási központja aktivitásba lép, vagyis az ember azért jószívű, mert az neki jó érzés.

A mostani vizsgálat szerint a dolog ennél jóval összetettebb. A kutatók 51 férfi agyát figyelték műszerek segítségével, miközben egy úgynevezett diktátor játékot játszottak. A játékban minden résztvevő egy idegennel volt párban, akivel még sosem találkozott, és el kellett döntenie, hajlandó-e egy viszonylag alacsony összeget elveszíteni azért, hogy cserébe a másik egy jóval nagyobb összeghez jusson. A játékban valódi pénzzel játszottak, és összesen minden egyes résztvevőnek 180 döntést kellett hoznia.

Az agyi szkenner azt mutatta, hogy a saját és a mások érdekeit eltérő agyterületek képviselték, és míg a saját érdekeket képviselő döntések a ventrális striátumban, addig a mások érdekeit képviselők a halántékhoz és a falcsonthoz tartozó érintkezési területen okoztak aktivitást. Előbbi terület a jutalmazás feldolgozásában, utóbbi pedig az empátiában játszik szerepet, amiből a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek akkor válnak adakozóbbakká, ha tisztában vannak azzal, hogy a jótettükből milyen haszna lesz a másiknak.

A kísérleti játékban egyébként – talán nem túl meglepő módon –

a többség önzőnek bizonyult, és nem a másik érdekeit nézte, hanem a sajátját.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy néha a legönzőbb emberek is jószívűvé váltak, ám ez csupán a véletlen műve volt, olyan esetekben, amikor az illetőnek a saját maga irányába származó előnye tévesen lett megbecsülve. Mindez arra utal, hogy például időszűkében hajlamosak az emberek saját jellemüktől eltérő módon dönteni, ám hosszú távon nem lehet ezt a stratégiát alkalmazni, ha arra akarunk rávenni valakit, hogy például adakozzon.

Ugyanakkor Hutcherson megjegyezte, hogy

ha sikerül az emberek figyelmét másokra irányítani, növelhető az adakozókedv

és a másokkal szembeni jószívűség is könnyebbé válik.