Legalább valamit egyen!
Nagy dilemma az enni nem szerető, étvágytalan gyerekek táplálása. Ha csak turkálja az ételt, vagy mindenre azt mondja, hogy fúj, nem kérek, nem szeretem, bizony elkeserítő helyzetbe kerülhet a szülő. Hiába teszi ki szívét-lelkét, és találja ki a legfinomabb ételeket a gyermeke számára, ha nincs siker, bizony nem csoda, ha elkedvetlenedik és belemegy a keksz-ropi-csoki csapdájába.
De lehet, hogy talán éppen azért nem eszik a gyerek, mert az igazi étkezések közötti időben rágcsál, és mire eljön az ebéd, már tényleg nem is éhes. Mi a megoldás? Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy ne kapjon csokit és kekszet. Ha nem kap otthon, majd kap az iskolában a többiektől, vagy a nagyinál , vagy vendégségben, és eszik belőle kétszer annyit, mint egyébként.
Tapasztalataim szerint sok gyereknek nincs türelme leülni enni, annyi dolga van a világban, hogy erre egyszerűen nem jut ideje. Megoldás lehet, ha a család együtt ül le az asztalhoz, és beszélgetéssel, jó hangulatban telik el az étkezés, szinte észrevétlenül.
Én azt sem tartom szentségtörésnek, ha a tényleg rossz evő gyerek tévézés közben kap egy tányért maga elé, és pakolgatja a szájába a falatokat. Nekem ez a „legalább egyen valamit” megoldása, nem a keksz és a csoki. Hosszú távon persze kialakulhat a tévézés közbeni evés rossza szokása, ami felnőtt korban kifejezetten hátrányos következményekkel jár, de átmeneti megoldásként én elfogadhatónak tartom. Nálam kifejezetten bevált, igaz, hogy legtöbbször apróra darabolt almát, körtét, karalábét, répát rágcsáltak a gyerekeim mesenézés közben.
Kérdés persze, hogyan sikerül majd átterelni az étkezést az asztalhoz ülős, odafigyelős mederbe, a szinte mindegy, hogy mit eszik, mert úgyis a mesét nézi állapotból. Itt ismét arra utalnék, hogy a családi tradíciók, a szülők viselkedése és szokásai a meghatározók a gyerekek étkezési szokásainak kialakulásában.
Az a szülő, aki maga is ropival csillapítja hirtelen éhségét, vagy rendszeresen snacket rágcsál napközben, rossz mintát mutat a gyerek számára. Nem lehet az „én is kérek” kérésnek nem eleget tenni - bár volt olyan szülőtársam, aki a spájzban, dugiban ette a csokit, mert a mama a gyerekeket a legszigorúbban eltiltotta az édességtől. Azért ezt a megoldást hosszú távon nem tartom célravezetőnek, mert úgyis lebukás a vége, és szégyellheti magát a szülő akkor a gyerekei előtt.
Mit lehet tenni mégis, ha a gyerek rendszeresen csak ropit enne, és nem kér a rendes ételekből?
Először is, reggel finom reggelivel érdemes indítani a napot. Mosolyogjon a tükörtojás, legyen szeme egy pötty vajkrémből, mosolygós szája paradicsomból, néhány szál haja zöldpaprikából. Tízóraira kapjon a lurkó finom vékony répa, vagy karalábé, vagy alma szeleteket, amit egyszerű és szórakoztató elrágcsálni még játék vagy tanulás közben is – és garantáltan kérnek belőle a többiek is. Ezek után jöhet pár szem ropi, ha muszáj, de ez simán kiváltható némi extrudált kenyérrel vagy kétszersülttel, vagy puffasztott rizzsel, ami a ropogtatás élményét hozza, viszont nem hizlal.
És ha az ebéd nem lelkesíti annyira, nem történik túl nagy baj, mert volt egy kiadós reggeli és tízórai is. Délutánra, estére garantált az éhség, és ekkor már be lehet vetni az egészséges családi ételeket, főzelékeket, húsokat, együtt leülve a vacsora asztalhoz, beszélgetve, szépen ráérősen eszegetve.
Ha lefekvés előtt még egy csésze tejet vagy kakaót is megiszik a gyerek – netán a tv előtt -, akkor már tényleg nincs ok az aggodalomra, sőt, simán kaphat egy kis csokit, vagy kekszet is. A lényeg, hogy a fogmosás semmiképpen sem maradjon el ágyba bújás előtt.
