Terápiák útvesztője

Mikor forduljak szakemberhez?

Az aggodalmat egyaránt indokolhatják testi és lelki panaszok, tünetek. A viselkedésbeli okok között ilyen a váratlan magatartás- vagy teljesítményromlás, közösségbe való beilleszkedési gondok, az összeütközés a felnőtt környezettel. Feltétlenül szakember segítségét igényli a drog- és alkoholprobléma és más szenvedélybetegségek.
Gyakran lelki problémát jeleznek a különböző pszichoszomatikus zavarok (szédülés, gyomorbántalmak, érthetetlen testi panaszok, rossz közérzet stb.), de gyakran találunk lelki hátteret az éjszakai vagy nappali bepisilés, a széklettel kapcsolatos problémák, az evészavarok, a tik, az alvászavar mögött is.

Terápia: a szülőkkel, vagy nélkülük?

Amikor a szülő az első lépést megteszi, gyakran egy gyermekpszichológust keres fel. Az első találkozást követően – amely a gyerek életkorától függően a szülővel együtt, vagy nélküle történik –, megállapodnak arról, hogy szükséges-e a folytatás. Ekkor vetődik fel a kérdés, hogy mi a leghatékonyabb beavatkozási módszer: az egyéni foglalkozás vagy a családterápia.

Az, hogy a szülők valamilyen formában aktívan részt vegyenek a gyógyulási folyamatban, mindenképpen kívánatos. Kis gyermek esetén legtöbbször a családterápia az optimális megoldás, hiszen a gyermeki tünetek hátterében túlnyomórészt a szülők megoldatlan konfliktusai, családi diszfunkciók állnak. Egyértelműen javasolt és indokolt a családterápia, ha a gyermek vagy serdülő problémái összefüggnek válással, újraházasodással, közeli hozzátartozó halálával, a szülők addiktív magatartásával, bántalmazással, költözéssel, illetve az életkörülmények nagyobb változásaival.

Serdülőkorban is fontos tényező a család együttműködése, de ebben az életkorban, éppen a szülőkről való leválás miatt, már több körülményt kell mérlegelni.

Míg az egyéni gyermekterápia hossza és jellege meglehetősen nagy eltérést mutathat a problémától függően, a családterápia műfaja egyértelműbb: rövidebb, strukturáltabb és keretei kötöttebbek. Előnye, hogy általában gyorsabban indítja be a pozitív változást.

Összességben elmondható, hogy az első beszélgetést követően a szakember javaslata alapján közös döntés születik, hogy egyéni vagy családterápiás módszer az eredményesebb a konkrét helyzetben.

Egyéni terápia

Egyéni foglalkozások keretében a gyermek életkorához és érettségéhez igazodva, játékos módszerekkel tárjuk fel és oldjuk meg a problémát. Szabad játékos helyzet, beszélgetés, esetleg rajzolás, bábozás, építés, stb. képezi a találkozások alapját. Kezdetben (általában az első 4-5 ülésen) a kapcsolatteremtés, a probléma feltérképezése történik (ez az úgynevezett diagnosztikai szakasz). Ezután a szakember megállapodik a szülővel, arról, hogy szükséges-e kezelés a továbbiakban – mert előfordulhat, hogy már ez a bevezető szakasz is segít.

Fontos kiemelni, hogy a terapeuta és a szülő(k) közösen állapodjanak meg a célról. Ha a folytatás mellett döntenek, rögzítik a további munka kereteiet. Általában heti egy alkalommal találkozik a gyerek a pszichológussal, aki a későbbiekben is rendszeresen konzultál a szülőkkel. Amennyiben serdülőről van szó, a konzultáció az ő jelenlétében történik.

A terápia hossza részben az előzetes megállapodáson, részben a folyamat hatékonyságán, illetve természetesen a szülők és a gyerek igényén múlik. A folyamat jellegét, a kezelés módszerét a terapeuta választja meg, irányultságától és a probléma jellegétől függően. Kisgyermekkorban a leggyakoribb az úgynevezett analitikusan orientált terápia, ami röviden annyit jelent, hogy a tünetek mögött rejlő mélyebb okok feltárásával remélünk javulást elérni. Természetesen ez a feltárás nem elsősorban verbális(beszélgetéses) módon történik, sokkal inkább a már korábban is említett rajzos, bábos, építő stb. játékok szimbolikáján keresztül.

A gyerek életkorával arányosan kerül a hangsúly mind inkább a direkt beszélgetésekre. Természetesen mindennek alapvetően a gyermek teherbíró képességéhez kell illeszkednie, és a gyermek és a szakember közötti megfelelő érzelmi kapcsolatra kell épülnie. Ezenkívül nem szabad megfeledkezni arról, hogy – bár a terápiás ülésen a gyermek magában vesz részt – az egész folyamat sikerességét a szülők és a szakember közötti együttműködés alapvetően meghatározza.

Családterápia

A családterápiás rendszerszemlélet szerint minden ember, és így minden gyermek problémája elválaszthatatlan az őt körülvevő fontos kapcsolatoktól. Minden, ami a családon belül történik, akár jó, akár rossz, kihat az összes családtagra, a családtagok pedig hatnak a rendszerre. A családterápia a gyermek problémáját, tünetét úgy értelmezi, hogy azzal a gyerek egy családi működési zavart jelez vagy kompenzál, vagyis a tünettel „segít” fenntartani a családi egyensúlyt (például amíg a gyerek sír, a szülők vele foglalkoznak, és nem egymással veszekednek, ezért a gyerek nem hagyja abba a sírást).

Családterápiás folyamatban a családtagok együtt vesznek részt. A cél a család saját erejének, lehetőségeinek erősítése, külső és belső erőforrásaik tudatosítása, aktivizálása. A családterápiás üléseken új lehetőségeket keresnek a rosszul működő megoldások helyett, elősegítik a családszerkezet esetleges problémáinak (hierarchia, szülői és gyermeki alrendszerek, határok, stb.) megoldását, fejlesztik a családtagok konfliktuskezelési készségét. Szinte minden családterápiában megkerülhetetlen téma a kommunikáció.

A családterápiás folyamat általában 6-8 ülésből áll, melyeket kéthetente tartanak. A folyamat részét képezik az otthoni feladatok is, hiszen az igazi változás nem az üléseken történik, hanem a család életében, a kapcsolatokban. Fontos szempont, hogy két szakember áll rendelkezésre. A módszer hatékonyságában a páros vezetésnek is szerepe van.

Mi történik a terápián?

Az első közös találkozáskor a gyerekek körbejárják a terepet, megismerkedhetnek a környezettel, helyiségekkel, bútorokkal, játékokkal. Időt hagyunk a feloldódásra, ami a terápia fontos hatótényezője. Társasjátékok, babák, plüssállatok, bábok, színes ceruza, festék, gyurma áll rendelkezésükre. Bevonásuk elsősorban játék és mesék segítségével történik, nem direkt módon. A képzelet, szimbólumok, mesemondás világában feltárulnak félelmeik, konfliktusaik, és megjelenhetnek vágyaik is. Láthatóvá válnak kapcsolódási jellegzetességeik, továbbá helyük a családban. Mindez nagyon sokatmondó és hasznos tapasztalat nemcsak a szakembereknek, hanem a szülőknek maguknak is. Sokszor hangzik el a szülők részéről például, hogy: „Eszünkbe sem jutott, hogy erről tud a gyerek, hogy érzékeli a feszültséget.” Vagy: „Nem gondoltam, hogy ennyire pontosan átlátja a helyzetet.”

A játék, rajz, bábozás a feldolgozást is szolgálja egyben. A tapasztalat szerint a gyerekek a foglalkozásokon általában jól érzik magukat, és gyakran a szülők előzetes félelmeit cáfolva, igen jól élnek a lehetőséggel, egy idő után felszabadultan játszanak. Spontaneitásuk, kreativitásuk új szemszögből világítja meg a történéseket. A többoldalú látásmód segít a családnak saját helyzetének értékelésében, a megoldások közös megtalálásában.

Serdülőknél is szerepet kap a játék, elsősorban szerepcserés, dramatikus jelenetek formájában. Például a szülők és a gyerekek egyaránt belehelyezkedhetnek a másik bőrébe, fejlesztve empatikus képességüket, és ezzel egymás megértését, a toleranciát, a közös hang megtalálását. Megfogalmazódhatnak igények, érzelmek, tisztázódhatnak a családi szerepek, feladatok, határok, szabályok. A serdülőkkel folytatott családterápiában komoly hangsúlyt kap a jövőkép közös átbeszélése.

A sikeres terápia eredményeképpen a család alkalmazkodóbbá válik az élethelyzetek változásához. Fejlődik problémamegoldó képessége, és a család képes lesz kialakítani az egészséges, új családi egyensúlyt, amelynek következtében nem lesz szükségük többé a gyerek problémájára, tünetére. Ám, amennyiben a gyermek tünetére csak mint egyéni problémára tekintenek, és nem veszik figyelembe a családi rendszert stabilizáló funkcióját, sikeres terápia esetén is fennáll a tünetváltás veszélye. Ilyenkor gyakran egy másik családtag, vagy pedig maga a gyerek, csak egy másik tünettel biztosítja a korábbi, nem egészséges egyensúly fenntartását.

Néhány beszédes, szimbolikus tünet, és lehetséges jelentésük (természetesen mindig az adott családdal folytatott munka mutatja meg a pontos jelentést, ezért itt csak értelmezési szempontokat, első közelítéseket közölhetünk).

A gyerek nem beszél
Felvetődik az elfojtott, feldolgozatlan családi titok gondolata, amely lappanghat akár generációkon át is.
Jelezhet valamely okból történő ellenállást. Ez a kifejezési forma szólhat a családnak, a környezetnek, vagy akár csak egyetlen személynek is. A gyerek feltehetően csak ezen a módon tud tiltakozni valami számára kellemetlen dolog ellen.

Dadogás
Ez is összefügghet a titok kérdésével. Ha a gyerek őrzi valakinek a titkát, amit el is mondana, meg nem is belső konfliktusa jelentkezhet ebben a tünetben.Gyakran agressziókezelési probléma, túl erős családi kontroll, illetve az anya-gyerek kapcsolat bizonytalansága áll a dadogás hátterében.

Állandó betegségek, rosszullétek
Érthetetlenül fennálló, látszólag nem indokolt betegségek esetén gyakran azt tárjuk fel, hogy a gyerek állandó betegségével eltereli a figyelmet a szülők megoldatlan párkapcsolati problémájáról. Ezzel stabilizálhatja tudattalanul is a házasságot. „Megkímélheti” a szülőket attól, hogy saját felnőtt problémájukkal – ami olykor sokkal félelmetesebb – foglalkozzanak.

Állandó problémás viselkedés
Ha a gyerek az egyik szülőt túl „távol” érzi, a problémás magatartással mintegy segítségül hívja a szülői szerepét kevésbé gyakorlót a másik szülő mellé. Például a sokat távol levő apát a probléma aktívabbá teszi a gyermekeivel való foglalkozásban.

Nem jár társaságba, mindig otthon ül a gyerek
Felvetődik, hogy tudattalanul fél magára hagyni a szüleit, mert esetleg attól tart, hogy távollétében baj, veszekedés történhet.

Terrorizálja a szüleit, túlságosan akaratos
Amikor egy gyerek saját maga alkot szabályokat, mert a szülei ezt valamely okból nem tudják vagy nem akarják vállalni, az mindenki számára megterhelő lehet. Ha a szülők túlzottan megengedőek, következetlenek, netán egymással kapcsolatos nézeteltéréseiket a gyereknevelésben fejezik ki, a gyerek nem érzi magát biztonságban. Hiszen ha kénytelen a maga kezébe venni az irányítást, felvetődhet benne, hogy baj esetén vajon kihez fordulhatna. Viselkedésével szeretné kiprovokálni, megtapasztalni a határok, szabályok állandóságát, kiszámíthatóságát.

Az ilyen, és ehhez hasonló problémák mind egyéni, mind családterápiában orvosolhatók. Nem csak a módszeren múlik a kezelés sikeressége, hanem a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködésen a részvevő felek között, vagyis a jó kapcsolaton.