Az elég jó szülő – és az elég rossz gyerek
Christine Nöstlinger: Konzerv Konrád
Egy nap óriási csomagot hoz a postás, benne egy tökéletességre programozott gyerekkel – egy konzerv, vagyis gyárilag hibátlanra beállított fiúgyerekkel, Konráddal. Konrád annyira szabályos, jól nevelt és tökéletes gyerek, hogy azt olykor már tényleg nem lehet elviselni. Ő ugyanis nem képes különbséget tenni az igazmondás és az árulás között, az iskolában nem súg a társainak, s ha kérdezik, elmondja, hogy ki rendetlenkedett. Fogalma sincs, mit jelent a bajtársiasság, és nem érti, miért baj, ha mindig ő a tanár néni kedvence.
Kövi anita
Magyar–művészettudomány szakon végzett, tanított a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában, valamint a Szent Mór Iskolaközpontban, jelenleg állástalan.
Középső gyermekem most ötödikes. Az én lányom teljesen szabálykövető, stresszelős eminens, mi sem természetesebb, hogy rendre olyan könyveket választ, amelyekben laza, a társadalmi szabályokat megvető, öntörvényű, mindenre nyitott figurák vannak, akiket a konvencióknál mélyebb, igazibb értékek mozgatnak.
A Konzerv Konrád című kisregény főhőse, Kisbarkáné Bertuska igazi különc. Szőnyegszövésből él, és nagyon szereti a munkáját, mert rajong a szép színes fonalakért, és a városban ő csomózza a legszebb és leginkább tarkabarka szőnyegeket. Azt is mondják róla, hogy igazi művész. Nem lehet tudni, hány éves, mert senkinek sem árulja el. Tudjuk azonban, hogy egyedül él, a férje már évekkel ezelőtt „melegebb éghajlatra költözött”.A kádban aranyhalakat tart, nagyon szereti kifesteni magát, és rúzzsal írja fel a csempére, amit nem akar elfelejteni.
Meghökkentő ruhákban jár, és egyáltalán nem az időjárásnak vagy az alkalomnak megfelelően öltözködik, odavan a színes holmikért, a szürkétől és a feketétől fizikai rosszullét lesz rajta úrrá. Szivarozik, a rendes, meleg ételek helyett gyakran a málnafagylaltot részesíti előnyben. Valamint azt is tudjuk, hogy van egy gyöngéje, mégpedig az, hogy mindennél jobban szereti a megrendelőlapokat,ennek köszönhetően rendkívül sok hasznavehetetlen dologgal veszi magát körül.
Egy nap óriási csomagot hoz a postás, benne egy tökéletességre programozott gyerekkel – egy konzerv, vagyis gyárilag hibátlanra beállított fiúgyerekkel, aki Bertuska volt férje után a Konrád nevet kapja.
Konrád annyira szabályos, jól nevelt és tökéletesgyerek, hogy azt olykor már tényleg nem lehet elviselni. Viselkedése ugyanis csak bizonyos nézőpontból tűnik tökéletesnek. A hétköznapi életben valójában csődöt mond.
Ő ugyanis nem képes különbséget tenni az igazmondás és az árulás között, az iskolában nem súg a társainak, s ha kérdezik, elmondja, hogy ki rendetlenkedett. Fogalma sincs, mit jelent a bajtársiasság, és nem érti, miért baj, ha mindig ő a tanár néni kedvence.
Szerencsére akad egy kislány a házból, aki szövetségese és védelmezője lesz Konrádnak, az egyetlen, aki a gyerektársak közül kedveli és megérti őt, mert tudja, honnan jött.
Bertuskának is van egy barátja: Egon, a patikus, akivel heti két alkalommal találkoznak, s olyankor moziba vagy színházba mennek együtt, utána pedig borozni vagy vacsorázni. Egon úr semmiben sem hasonlít Bertuskára. Pontos, fegyelmezett, kimért és udvarias, öltönyt és nyakkendőt visel, és egy kissé unalmas fickó. Egont azonnal el is bűvöli Konrád kiválósága, és erre senki sem kéri felugyan, de önként és lerázhatatlanul vállalkozik az apaszerepre. Egon és Bertuska szinte semmiben sem értenek egyet, és minden Konrádot érintő kérdésben össze is vesznek, amitől néha egészen kísértetiesen hasonlítanak a hagyományos szülőpárosokra.
A könyv kétharmadánál óriási fordulat történik: Bertuska levelet kap, amelyben értesítik, hogy tévedés történt, és a kiutalt gyereket vissza kell küldenie a feladónak. Bertuska és Egon a bajban igazi szülőkké válnak egy pillanat alatt. Kiderül, hogy Bertuska nagyon is tud összpontosítani, ha fontos dologról van szó, Egon pedig távolról sem olyan merev, mint amilyennek mutatja magát.
Christine Nöstlinger, az Andersen-díjas osztrák írónő ebben a regényében is tabukat döntöget. Számtalan társadalmi előírás, szabály kérdőjeleződik meg a szövegben. Konrád, a programozott szabályszerűség a hétköznapokban csak téblábol, mert nincsenek ösztönei, hibái és vágyai. Egyetlen vágya az, hogy teljesítsen. Bertuska sem illeszkedik jól a társadalomba, ő azonban boldog ember, mert a vágyai és az ösztönei szerint él.
Bertuska, Egon és Konrád semmilyen szempontból nem alkotnak hagyományos családot. Bertuska valószínűleg el sem vált a volt férjétől, és semmi jel nem utal arra, hogy valaha is hozzá szeretne menni a patikushoz. A „szülők” tehát nem élnek együtt, és egyikük sem vér szerinti szülője Konrádnak. Abban azonban megegyeznek, hogy pillanatok alatt nagyon megszeretik a kisfiút, és mindketten ragaszkodnak hozzá. Amikor pedig Konrád bajba kerül, tökéletes egyetértésben és valóban minden követ megmozgatva harcolnak érte.
Ezért jutott eszembe Bruno Bettelheim könyvének címe, Az elég jó szülő, hiszen függetlenül mindenféle társadalmi előírástól, ők így hárman mégiscsak összetartoznak, és olyanok, amilyenek.
A cikk folytatása a Meseutcán olvasható.
