Orvoshoz megyünk
Ültünk a váróban a gyerekkel, viccelődtünk, beszélgettünk, amikor egyszer csak sírás hangja ütötte meg a fülünket. Nem is sírás, inkább kétségbeesett üvöltés. Egy kétéves forma gyereket hoztak a szülei, aki annyira rettegett, hogy pánikba esett a rendelő puszta látványától.
Persze, a legtöbb gyerek – és felnőtt is – tart a rendelői látogatástól, ki kevésbé, ki jobban. Ami nem is csoda, hiszen a rendelőben furcsa szagokkal, éles fényekkel, hideg csempével, fehér köpenyekkel találkozik a gyerek, és a vizsgálatok sem mindig zajlanak fájdalommentesen. Ha belegondolunk, életük első pár hónapjában a kicsik már túl vannak nem egy tűszúráson, oltás utáni fájdalmon, ez pedig a későbbiekre is bőven kihathat. Ugyanakkor a szorongás, a félelem csökkenthető, ha a szülő odafigyel néhány dologra.
Nem fog fájni!
Hányszor hangzik el ez a mondat egy szülő szájából, mikor például vérvételre vagy oltásra viszi a gyereket. Pedig nem igaz, mert ha csak egy csöppet is, akkor is fájni fog. Ami a gyereket váratlanul éri majd, ha a szülő az ellenkezőjéről biztosítja indulás előtt.
Próbáljunk meg a lehető legmaximálisabban őszinték lenni a gyerekkel. Magyarázzuk el az ő szintjén, hogyan zajlik majd a vizsgálat, miért van erre szükség, és mit érezhet közben. És hogy mit tehet ő annak érdekében, hogy mielőbb vége legyen a megpróbáltatásoknak.
Természetes, ha a kicsi azt mondja, fél. Sose bagatellizáljuk el a félelmeit, és eszünkbe se jusson jelzőkkel illetni az érzései miatt. Inkább meséljünk arról – őszintén –, hogy nekünk milyen emlékeink vannak az orvossal kapcsolatban gyerekkorunkból, és most hogy viszonyulunk a vizsgálatokhoz. Nyugodtan vállalható, ha a szülő is tart egy cseppet a vizsgálatoktól, hiszen mégiscsak emberből vagyunk.
Praktikák a megelőzéshez
Ha netán nekünk magunknak kell orvoshoz mennünk, vigyük magunkkal a gyereket is. Még az sem baj, ha azt látja, hogy mi is izgulunk, hiszen mellette azt is láthatja, hogy képesek vagyunk felülkerekedni a félelmünkön.
Játsszunk otthon doktorost! Ha a gyerekben kialakult már egyfajta tartás az orvostól, akkor eleinte csak ő legyen a doki, mi pedig a betegek, akit vizsgálni és gyógyítani, vigasztalni kell. Később esetleg cserélhetünk is. Ez jó alkalom arra is, hogy az egyes orvosi eszközöket játékosan ismerje meg a kicsi.
Számtalan olyan mesekönyv létezik, amely az orvosnál való látogatásról, kórházi kezelésről szól. Ezekben a mesékben nem hallgatják el a kellemetlen részeket sem, ám mindig oldják is a feszültséget bennük, és a gyereknek ez a lényeg. Olvassunk vele ilyen könyvet, mielőtt orvoshoz mennénk.
Ha már irtózik a fehér köpenytől
Az orvostól való félelem annyira gyakori, hogy már külön neve is van: fehér köpeny-fóbia. Már azt is kimutatták, hogy sok embernek az orvos látványától, jelenlététől is megemelkedik a vérnyomása, még akkor is, ha ő maga egyáltalán nem érzi izgatottnak, idegesnek magát. Gyerekeink azért ennél még ösztönösebb lények, nem csoda hát, hogy élesebben és hangosabban nyilvánítják ki félelmüket és nemtetszésüket.
Esetleg megoldást jelenthet, ha olyan együttműködő orvosunk van, aki hajlandó házhoz jönni, és netán rávehető arra is, hogy a köpenyét a kocsijában hagyja. Érdemes olyan orvost választani, aki fordít arra is időt, hogy a gyerek esetleges félelmeit beszélgetéssel oszlassa el, aki nemcsak lerendezi a vizsgálatot, de a gyereknek is megmondja, elmagyarázza, mi fog történni. Ha pedig még arra is képes, hogy a vizsgálatot a lehető legjátékosabban végezze el, az már fél sikert jelenthet.
Szakemberek szerint a kialakult fóbia esetén a legjobb, ha fokozatosan próbáljuk meg a gyereket az orvoshoz szoktatni. Egy ideig – ha van rá lehetőség –, kerüljük messzire az orvost és a rendelőt. Később – úgy két-három hét múlva – érdemes vele csak úgy a rendelő felé sétálni, mintegy véletlenül.
Ha több ilyen alkalom után a gyereken nem látszik a pánik, beszéljük meg vele, hogy beugrunk egy receptért, tisztázva előre, hogy semmiféle vizsgálat nem fog történni. Erre érdemes olyan időpontot választani, amikor kevesen vannak a váróban – így a szülő nem fog ezen idegeskedni –, és gondosan ügyeljünk arra, hogy a gyerek kezét folyamatosan fogjuk. Ha bármikor is tiltakozni kezdene, inkább menjünk ki vele, lesz még alkalom próbálkozni, az erőltetés pedig mindig csak visszaüt.
A lényeg az, hogy a gyerek számára veszélytelen helyzetekben is megismerje először a rendelőt, aztán az orvost. És persze fontos, hogy a szülő türelmes, mindig a helyzetnek megfelelően rugalmas legyen, hiszen a megoldás sajnos hosszabb időbe telhet.
