FELNÖVŐ GYEREKEK, ELMÚLÓ GYEREKKOR – TE HOGYAN ÉLED MEG, HA FELNŐNEK A GYEREKEK?
Amikor májusban először sejlik fel, és kerül látható közelségbe a tanév vége, amikor a fiam előveszi a farmer rövidnadrágját, és reggelente a lazaság kezd bujkálni a levegőben, nekem összeszorul a mellkasom, és mindenemet áthatja a szomorúság. Eltelt egy év, egy újabb év a fiam gyerekkorából, az én anyaságomból, a kisgyerekes életből. Kárpáti Judit írása a wmn.hu oldalán.
Ha rólam van szó, nem érdekel az idő múlása
Mindig is csodálkozva figyeltem, hogy a nők milyen őszinte rémülettel és szorongással tekintenek a saját születésnapjukra, az öregedésre. Mert engem ez világéletemben hidegen hagyott, sőt, tizenkét éves koromban alkottam meg a filozófiát, miszerint érdemes idősebbnek hazudni magunkat, mert akkor biztos mindenki elájul, milyen klasszul nézünk ki. Mondjuk, ezt azóta finomítottam, és egyáltalán nem érdekel, hány évesnek néznek. Inkább mondom magam 44-nek, amikor már betöltöttem a 43-at, minthogy ragaszkodjak a kisebb számhoz. Ha elérkezik a születésnapom, őszintén örülök, hogy megértem a kort, amiben vagyok és hagyom, hogy a családom velem ünnepeljen, enyém legyen a nap, és kiélvezzem: hiába hittem fiatalon, hogy ennyi idős koromra már vén csataló leszek, ez cseppet sincs így. Minden évvel jobban elememben vagyok, és legalább még ötven évet tervezek ugyanígy eltölteni.
A nyárral jön a szomorúság
Gyökeresen másként élem meg az anyaságban növekvő évek számát: a kisfiam növekedését. Természetesen csodálatos érzés látni, milyen fantasztikus gyerek lett a kisbabából, és tényleg nagy hálát érzek azért, mert egészséges és klassz kölyök. Mégis tudom, hogy az átlagosnál jobban megvisel – és magával ragad – az afelett érzett szomorúság, hogy megint kicsúszott egy év a kezemből, hogy egy számmal nagyobb cipőt kell venni, rövid lett ismét a nadrág szára, csontfogak nőttek a tejfogak helyére, és valami olyan múlik el épp, ami sohasem lesz újra. Milán nyári gyerek, a tanévzáró után pár nappal már a születésnapjára készülünk, egy újabb eltelt év ünneplésére. Amikor bemegyek érte az iskolába, és meglátom, ahogy egy kislány épp a vakáció szó egyik utolsó betűjét írja a táblára, elszorul a torkom, és a sírás szorongat. Amikor az óvodában a nagycsoportból az utolsó napok teltek, könnyekkel a szememben fotóztam le a fiam szekrényét, a csálén ledobott téli váltócipővel, néhány gyűrött rajzzal, és a szekrény felett a jelével, a pöttyös labdával. Nem tudtam „csak úgy otthagyni ezt a véletlen pillanatot, ami jelképezte a négy évet, amit úgy töltöttünk el, hogy nem hittük volna: tényleg eltelik.
A cikk teljes terjedelmében a: WMN.hu oldalán olvasható.
