Életmód

A baráti irigység 5 egyértelmű jele

Legyen szó párkapcsolatról, baráti társaságról vagy munkahelyről, az irigység mindenütt jelen van az életünkben, amit vannak emberek, akik egészen jól tudnak kezelni, míg mások kevésbé. Milyen jelek utalnak arra, hogy valaki irigykedik ránk, és hogyan lehet ezt jól kezelni?

Az irigység az emberi természet velejárója, sokszor magunkat is azon kapjuk, hogy irigykedünk másokra. Ehhez elég csak végigpörgetnünk egy ismerősünk Facebook profilját, vagy ránézni egy friss Instagram posztra, és néha előbújik bennünk a kisördög: De jó neki! Nekünk miért nem adatik meg ugyanez, hiszen mi sokkal jobban megérdemelnénk?
Magunkat még csak-csak felmossuk a padlóról, de mi a helyzet akkor, amikor azt kezdjük érezni, hogy a barátnőnk, munkatársunk, igaznak hitt barátunk féltékenykedik miránk? A helyzet az, hogy ennek vannak egyértelmű jelei, sőt, fokozatai is, csak nem mindig akarunk ezekről tudomást venni.

A baráti irigység jelei

1# Versengő viselkedés

Ha a másik állandóan hozzád hasonlítgatja magát, überelni akar téged, illetve bizonygatja a felsőbbrendűségét – ezek mind a saját elégedetlenségének, egyúttal irigységének a jelei. Ettől a viselkedéstől aztán könnyen úgy érezheted, hogy fel kell venned a kesztyűt, és egy finom, észrevétlen, ki nem mondott versengésbe kezdesz, pedig valójában nem is akartál versengeni.

2# Majmolás

Ha a másik személy folytonosan összehasonlítja, összeméri magát veled, és olyan akar lenni, mint te, vagy át akarja venni a helyedet, máris feltételezheted, hogy látens irigykedésről van szó. Ugyanolyan ruhát vesz, ugyanolyan frizurát vágat, ugyan akörül a projekt körül sündörög, ugyanabba a suliba iratkozik be, mint te... Ha valaki olyan akar lenni, mint te, az már a versengés előszobája.

3# A sikereink elbagatellizálása

A sikereid el nem ismerése, elbagatellizálása, félremagyarázása vagy lekicsinylése már az egyértelmű irigység jelei. Ha megosztasz egy kellemes élményt, egy jó hírt, de a másik úgy tesz, mintha az nem is lenne nagy ügy, vagy akár még negatív megjegyzéseket is tesz rád, akkor az illető szuperirigy. A féltékenységnek metakommunikációs jelei is vannak: ha ilyenkor a beszélgetőpartnered keresztbe teszi a karjait, erőltetetten mosolyog vagy forgatja a szemét, akkor biztosan nem felhőtlen az öröme.

4# A kudarcok kihangosítása

A káröröm talán még a fentieknél is rosszabb. Amikor egy barát jobban érzi magát attól, ha kudarcot vallasz, akkor már nem lehet továbbá kérdés, hogy irigy-e.

5# Beszólások, csípős megjegyzések

A mérgező barátság jele lehet, amikor valakiről kiderül, hogy pletykál a hátad mögött. Ha azt érzed, hogy már előtted sem tudja visszatartani magát, és még észre sem veszi, hogy beszól, csípős vagy bántó megjegyzést tesz, téged kritizál, akkor szintén irigységről, féltékenységről van szó.

Tippek az irigy emberek kezelésére

1. Próbáld megérteni, hogy a másik miért lehet irigy rád, és ha szükséges, határolódj el tőle. Fontos, hogy ne hagyd, hogy az önbecsülésed csorbát szenvedjen. Semmilyen mérgező ember társaságát nem kell elviselned.

2. Ha legyintenek a sikereidre, akkor jobb, ha legközelebb inkább magadban tartod a jó híreket. Ha tudod előre, hogy valaki nem tud örülni a sikereidnek, akkor azzal nem kell mindenképpen megosztanod. Ehelyett ünnepelj másokkal, akik veled tudnak örülni, és ne hagyd senkinek, hogy elvegyék tőled a jól megérdemelt örömöt.

3. Az irigységet akár pozitív üzenetként is felfoghatjuk, például úgy, hogy bóknak tekintjük. Elvégre is azt mutatja: valaki más is szeretne a helyünkben lenni! Úgy tűnik, mindent a legjobban jól csináltunk.

Fotó: 123RT

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás