Tényleg szorosabb az anyák kapcsolata a gyerekekkel, mint az apáké?
Mindegy, hogy a hirdetési piacról vagy a munkaerőpiacról van szó, egyelőre még mindig a nőkre tekintenek úgy, hogy különleges, szoros kötelékük van gyermekükkel, így rájuk nehezedik az elvárás, hogy több időt töltsenek az utóddal. De vajon van tudományos alapja ennek a társadalmi berögződésnek?
A korábbi elképzelések szerint az anyának különleges anyai ösztöne van, emiatt jobban el tudja látni a gyereket, mint az apa. Ezt azonban cáfolja számos kutatás, amely rámutat arra, hogy a gyerek iránti érzések a terhesség és a szoptatás idején eltérőek és sokfélék, ugyanígy a szülői feladatokkal kapcsolatos attitűdök sem konzisztensek. Ha egyértelmű biológiai alapról volna szó, nem létezne ennyiféle, egymástól gyökeresen eltérő megélés.
Bizonyos szakértők szerint a szülő-gyerek kapcsolat már a születés előtt megkezdődik. Mivel a terhességet a nő éli át, ez a kapocs az ő esetében erősebb kell, hogy legyen, állítják. Ugyanakkor már több kutatás is bizonyította, hogy a gyerekkel való kapcsolat akkor is lehet szoros, ha a kötődést az anya a terhesség alatt nem élte át. Sőt, akkor is, ha magát a várandósságot sem élte meg: ezt mutatja az örökbefogadott, illetve béranyával kihordatott gyerekekkel való kapcsolat számos példája. Aztán ott van a szülés és a szoptatás során termelődő, kötődést segítő hormon, az oxitocin. Kevésbé ismert tény azonban, hogy nem csak az anyáknál, hanem az apáknál is megindul az oxitocintermelődés ebben az időszakban, és ez hatással van a gyerekkel való kapcsolatra is.
A legnagyobb probléma az, hogy az anyák és apák gyerekhez való kötődését a legtöbb tanulmányban nem vetik össze, így nincs lehetőség a hasonlóságok és különbözőségek kiértékelésére. Az eddig eredmények azonban azt sejtetik, hogy az anyák nem elsősorban biológiai, hanem inkább társadalmi okok miatt jelennek meg a köztudatban olyan szülőkként, akik ösztönösen érzik és tudják gyerekük minden szükségletét.
Több idő kell a férfiaknak
"Bármennyire is nehéz nekünk, nőknek, óriási részünk és felelősségünk van abban, hogy segítsünk a férfiaknak, és tudom, hogy ez akár igazságtalannak is tűnhet (nem elég, hogy mi hordjuk ki a gyereket, mi vagyunk terhesek, nekünk változik meg a testünk, lehetőségeink, a munkánk és a magánéletünk), de akkor is nekünk kell a férfiakat segíteni abban, hogy apává váljanak. Több időre van szükségük ahhoz, hogy felvegyék a kicsivel a kapcsolatot, hogy a bőrük alá engedjék az illatát, s ahhoz is, hogy el tudják fogadni az átmenetileg babakaki- és anyatejillatú lakás hangulatát. Higgyétek el, megéri kivárni. S ha ezt így fogjuk fel és még ezt a plusz energiát is beletesszük, akkor kamatostul vissza fogjuk kapni. Mindent egybevetve: egyrészről hagyni kell, amíg az apa el tud kezdeni örülni a gyerekének, másrészről egy mélyebb vizsgálódás része, hogy mi áll a háttérben. Lehet ez szülői házból magával hurcolt örökség, lehet párkapcsolati probléma, mindenesetre, ha hosszan fennáll, akkor mindenképpen érdemes felkeresni egy szakembert."
