Tényleg borzasztó választás a bölcsi?
A nő azt olvasta valahol , mégpedig egy neves pszichológus tollából, hogy a gyereknek 4 éves koráig az anyukájuk mellett a helyük. Szerette volna bölcsődébe adni a kisebb gyerekét, amikor a nagyobb oviba ment, de nem tette, mert azt olvasta (és hallotta), hogy a bölcsőde nagyon rosszat tesz a gyerekeknek. Pedig vágyott arra a kis saját időre, amikor nem kizárólag valakinek az anyukája, s nem csak a játszótér, játszóház, park, bevásárlás és hasonló helyek között ingázik...
Gondolkodni vágyott a jövőjén, azon, hogy mivel foglalkozna a legszívesebben, hogy visszamenjen-e ugyanoda dolgozni, vagy vágjon bele valami másba. Nagyon szerette volna, ha a hétköznap délelőttjei szabadok lettek volna, de nem lettek azok, nem adta be bölcsibe a kisebbet, mert “a bölcsi rosszat tesz”, és 4 éves koráig nem bízhatja másra a gyerekét.
Már attól bűntudata volt, hogy azt érezte, szüksége van saját időre. És nem napi fél órára, amíg apuka van velük, hanem hosszabb időre. Milyen anya az, aki le akarja adni a gyerekeit, hogy magával foglalkozzon?
Sétálunk, sétálunk...
Szerzőnk, Gyarmati Katalin Anna különleges módját választotta annak, hogy segítsen az életútjukon elakadt embereknek. Sétál velük... A sétálva beszélgetést a budapesti Wekerle-telepen tartja, és 1-1,5 óra hosszú. Van útközben olyan hely, ahova be lehet térni egy teára, ha az idő rosszra fordulna, de egyébként a fák között vezet az út – és közben beszélgetnek. "A te sétád lesz, a te utad. Én pedig célba viszlek. Ha mégsem, visszafizetem a séta árát, és az ajándékot is megtarthatod. Mert mindenki kap ajándékot, egy emléket, ami majd emlékeztet a döntéseidre, a válaszaidra, amelyeket megfogalmazol magadnak" – írja a honlapján, melynek stílusosan a LÉPJ KI! címet adta.
Amikor elkezdtük a sétát, teljesen össze volt zavarodva. Egy nagy káosz volt a fejében, fogalma sem volt arról, hogy ki ő és mit akar. Tele volt elvárásokkal saját maga, mint édesanya iránt, és bűntudattal, mert nem felelt meg ezeknek az elvárásoknak. Olyan ördögi kör ez, amiből nagyon nehéz kilépni.
Elgondolkodtam a szakértők, szakemberek szavainak a súlyán. Ha valakit hiteles embernek fogadunk el, akkor súlya lesz mindannak, amit nyilvánosan kiejt a száján. Valamikor egy férfi pszichológus azt mondta, hogy a bölcsi nem jó választás, az anya árt a gyerekének, ha beadja, akkor tesz jót, ha 4 (nem is értem ezt a 4-es számot, amikor 3 éves kortól kötelező az ovi) éves koráig csak az anya van vele.
Ha az jó a gyereknek, akkor az a jó anya, aki nemcsak megadja ezt, hanem boldog attól, ha megadhatja. Ha igazi jó anya vagy, akarnod kell a gyerekkel lenni 4 éves koráig, ez az igazi üzenete ennek a mondatnak, és emiatt rengeteg anya érez folyamatos bűntudatot úgy, mint a mellettem lépkedő is.
Tényleg borzasztó választás a bölcsi? Egyáltalán nem. Több helyen jártam már, és mindenhol azt tapasztaltam, hogy szeretik az oda járó gyerekeket, és figyelnek rájuk. Tényleg olyan rossz anya az, aki nem akar 4 évig naponta játszótérre járni, inkább felnőttek között lenne, és dolgozna? Egyáltalán nem. Szeretheti az az anya a gyerekét, aki 2-3 év után délelőttönként inkább már a saját dolgaival foglalkozna?
Az anya az első, neki kell jól és komfortosan éreznie magát a bőrében, akkor tud kiegyensúlyozott anya lenni. Miért tenne jót a gyerekével akkor, ha kusza érzelmi állapotban, tele bűntudattal és frusztrációval álldogálna a hinta mellett, a pokolba kívánva az egészet? Elég, ha a józan eszünket vesszük elő, és szándékosan elfelejtünk mindent, amit valaha is szakember szájából hallottunk, és máris sokkal egyszerűbben látjuk a helyzetet.
Olyan szomorú, hogy egy teljesen rendben levő nő állandó bűntudattal küzd valami miatt, ami egyébként természetes és jogos és érthető kívánság. Ő egy egészséges, okos felnőtt nő, aki sokkal több annál, mint hogy csakis és kizárólag édesanya legyen. Miért ne engedhetné meg magának?
Olyan sok felesleges terhet cipelünk, amiket félünk letenni, mert mi van, ha ettől majd rossz anyák leszünk? Olyan sok felesleges elvárásnak akarunk megfelelni, amit nyugodtan letehetnénk, és semmi lényeges nem változna meg, csak az életünk lenne könnyebb.
A séta végére kitisztult a kép, legördült rengeteg súly, kirajzolódott néhány jövőkép, csökkent a bűntudat, helyére került a kirakó több darabja is...
