Porzó, bibe, méhecske?
A szexuális viselkedés tanulása
Az elmúlt 100 évben nagyot változtak a szexualitással kapcsolatos elméletek, és ezzel együtt az emberek szexualitással kapcsolatos szemlélete is. Nyitottabbak lettek, könnyebben beszélnek a szexről, többféle szexuális viselkedést fogadnak el. Mindez mégsem könnyíti meg a szülők helyzetét, amikor a „hogyan születik a kisbaba”, majd a „hogyan kerül az anya pocakjába?” típusú kérdésekkel találkoznak.
Az emberi szexualitást - az állatokéhoz hasonlóan - sokáig ösztön irányította viselkedésnek tartották. Az állatoknál valóban inger-reakció típusú megnyilvánulásról van szó, bár a főemlősökkel végzett kísérletek során kiderült, hogy már esetükben is nagy szerephez jut a tanulás. Az anyjuktól elkülönítve nevelt majmoknál a szexuális viselkedés kialakulásában, majd később az utódgondozásban is komoly hiányosságokat tapasztaltak a kutatók. Ezek a megfigyelések is alátámasztották azt az elképzelést, hogy az emberi szexualitásban elhanyagolható az ösztön szerepe, sokkal fontosabb a tanulásé, mivel az ember esetében a szexuális megnyilvánulások annyira különbözőek, hogy ezeket nem lehet egy veleszületett mechanizmussal magyarázni. Szexuális viselkedésünk nem ösztönös, hanem tanult folyamat, aminek fiziológiai alapjai vannak.
Tanult viselkedés!
A gyermekek pszichoszexuális fejlődésük során fokozatosan – születésüktől a felnőttkorig –, elemenként sajátítják el a szexuális viselkedést. A nemi szerepek előírásainak, forgatókönyveinek (script-jeinek) megismerésén, elsajátításán alapul a szexuális fejlődés és a későbbi szexuális viselkedés. A gyermekek ilyen scriptekkel mindenhol találkozhatnak – családban, iskolában, médiában –, ezekből a társadalomban meglévő különböző értékrendeknek megfelelően választhatnak. A szexuális normák sokszínűsége elengedhetetlenné teszi a választást, hiszen nem lehet mindegyiknek eleget tenni. Ezt a választást könnyítheti meg, hogy a szerep-előírásokat, a viselkedésformákat általában a családban tanult minták alapján sajátítják el a gyerekek, felnőttkorukban ezeket követik.
Mivel az első és legfontosabb scripteket a szülőktől sajátítják el, ezért fontos, hogy a szülők hogyan reagálnak a szexualitással kapcsolatos gyermeki kérdésekre. A válasz nélkül hagyott kérdések vagy zavaros válaszok vagy fokozzák a gyermek kíváncsiságát, vagy elültethetik benne azt a gondolatot, hogy a szex valami olyasmi, amit szégyellni kell.
Az eredi zóna
Nagyobbik fiam 8-9 éves lehetett. Esténként néha még leült a kicsik mellé és hallgatta, hogyan győzi le az aktuális legkisebb királyfi a gonosz boszorkányt. Aznap este a királyfi éppen elnyerte a királylány kezét és vele a fele királyságot, amikor elhangzott az ominózus kérdés: „Anya nekem hol van az eredi zónám?”
Férjemmel először nem is igazán értettük, mi az az eredi zóna, aztán leesett a tantusz. Annak ellenére, hogy gondolatban már a gyerekek születése óta készültem az ilyen kérdésekre, most, amikor elhangzott, váratlanul ért. Férjem mentette meg a helyzetet:
– Tudod, mindenkinek máshol van, csak felnőttkorban derül majd ki, hol is lesz a tiéd.
– A tiéd hol van? – jött a következő kérdés. Ekkor már én is felocsúdtam:
– A fülemen – mondtam.
– Nekem is lehet ott?
– Igen, lehet.
A szülőkkel való nyílt, bizalmas viszony segíti a gyermeket abban, hogy elfogadja a szülei által közvetített scripteket, ehhez azonban a szülőknek is „jóban kell lenniük” saját szexualitásukkal. Így tudnak segíteni gyermekeiknek abban, hogy a szex és a szerelem közötti egyensúly kialakuljon, s amikor majd a párkapcsolatban dönteniük kell, akkor elsősorban az érzelmi alapú döntést válasszák, vagyis a szerelmet. Bár a szerelem érzése még senkit sem tesz alkalmassá egy felelősséggel vállalt kapcsolatra, de minőségileg magasabb szintre emeli a szexuális kapcsolatot. Ez visszafelé is így van, a jó szexuális kapcsolat fenntartja a szerelmet, illetve hozzájárul a szerelem fennmaradásához.
„Hogyan születik a kisbaba?”
A szülők feladata tehát, hogy a nyílt, őszinte kapcsolaton keresztül segítsenek gyermeküknek megismerni a szexualitást, ami esetenként zavarba ejtő. Minden szülő számít a „hogyan születik a kisbaba” kérdésére, tapasztalatom szerint mégis meglepődnek, sok esetben korainak tartják, amikor elhangzik. Ráadásul néha nem is így teszik fel a kérdést a gyerekek, mivel az „alapinformációt” más forrásból már beszerezték, s így a szülő egész más kérdéssel találkozik, mint amire készült. Ezekre a kérdésekre a jó választ sajnos nem lehet megadni, mert mindig az adott helyzet, a szülő-gyermek kapcsolat határozza meg. Vannak szülők, akik nehezen beszélnek a szexualitásról, tudatosan vagy épp tudattalanul tiltják az ezzel kapcsolatos kérdéseket. A gyerekek akkor is fel fogják tenni a kérdéseiket, csak épp más valakinek.
Vannak szülők, akik zavarukat leplezendő „hivatalos” választ adnak, ez – neveltetéstől függően – lehet a „méhecskés verzió”, vagy épp egy biológiai előadás. Az első nem ad választ a gyerek kérdésére, a másodikból épp a lényeg – az érzelem hangsúlyozása – marad ki.
„Akkor mit tegyek?” – kérdezheti a szülő. Néhány szemponttal tudok csak segíteni, a megfelelő, helyzethez illő szavakat Önöknek kell megtalálniuk.
Mindig csak a gyerek kérdésére válaszoljunk, ne mondjunk többet. Ha azt kérdezi, „hogyan születik a kisbaba?”, ne kezdjük onnan, hogy hogyan is került az anya hasába. A gyerekek a születéssel és a fogantatással kapcsolatos kérdéseket általában az óvodás korban teszik fel, a ebben az életkorban a konkrét gondolkodásuk konkrét választ kíván: „kibújik az anya hasából”. Amikor majd elhangzik a „hogyan?” kérdése, akkor válaszoljunk rá. A gyerek mindig csak arra kérdez rá ebben a korban, amire valóban kíváncsi. Várjuk meg, hogy feltegye a kérdéseit, biztosítsunk olyan otthoni légkört, hogy kérdezzen. Válaszaink legyenek őszinték, hitelesek, mert ez alapozza meg azt, hogy a gyermekünk a serdülőkorban is kérdez majd, a ami a legfontosabb: meg is hallgatja, s el is fogadja majd válaszainkat.
Ehhez azonban, mint korábban is említettem, elsősorban saját szexualitásunkkal kell „jóban lennünk” de ez már egy másik történet...
