Hogyan működik egy anorexiás család?
Az anorexiával kapcsolatban általában minden embernek egy csontos vékony lány jut eszébe. Ma már azonban egyre több kamasz fiú is küzd hasonló problémákkal. Testük tünethordozó, gyógyulásuk nem pusztán a kilók felszedéséből áll.
Az anorexiás kamaszok önértékelése egészen kiskortól kezdve alacsony, érzelmileg általában instabilak. Persze senki sem így születik, hiszen egy gyerek önértékelése, énképe elsősorban szerettei visszajelzéseiből épül fel. Családjuk általában vagy túlzottan kritikus/ túlkontrolláló, vagy nagyon kevés visszajelzést adó, érzelmileg elhanyagoló. Bár egymás ellentétei ezek a működésmódok, a gyerek mindkét esetben óriási szorongást, belső bizonytalanságot élhet át. Ha kifejezi érzéseit, és azokat kritikával ledorongolják, vagy ha nem kap visszajelzést az üzenet ugyanaz: Ő maga, az ő milyensége, az ő vágyai nem fontosak, azok terhesek a család számára. Anyát, apát nagyon nehéz nem szeretni, így a gyerek lassan beépíti önmagába, hogy ő rossz, nem elég jó ahhoz, hogy valódi figyelmet kapjon. Minden idegszálával igyekszik megfelelni az elvárásoknak: jó jegyet visz haza, mert akkor megdicsérik, jól viselkedik, mert akkor elégedettek vele. Kamaszkorra teljesítmény-hajszolásuk gyakran kényszeressé válik, csak a tökéletes elfogadható. Akkor érzik magukat hasznosnak, elég jónak, ha leraknak mindennap valamit az asztalra. (tanulással töltött órákat, futással töltött órákat, mínusz kilókat…) Napi rutinjuk mellett elszigetelődnek, nem marad sok idejük más emberekkel együtt lenni, „annak túl sok haszna úgysincs”. Magukba zárkóznak, gyakran depressziósak. „ Minden az én hibám. Nincs kontrollom az életem fölött.”
Jellemző ezekre a családokra valamilyen kommunikációs zavar. A negatív érzéseket nem lehet kimondani, azokat a család nem-létezőként kezeli. Kívülről gyakran mintacsalád látszik, miközben óriási a feszültség az otthonukban. Az anorexia legalizálja a dühöt, kifejezi a negatívat. Gyakran a szülők is küzdenek valamilyen mentális problémával: depressziósak, szorongóak. A gyerek/kamasz érzi, hogy valami nincs rendben, próbálna arról beszélni, de törekvései el vannak utasítva. „Veled van a baj kislányom!”
Gyakori a szülők között egy ki nem mondott, fel nem ismert párkapcsolati probléma, melybe gyakran a gyerek is bevonódik. Vagy ő lesz az oka annak, hogy apa megcsalta anyát, vagy ő válik a felelőssé apa/anya érzelmi jóllétéért. „Azért vagyok ennyire szomorú, dühös, mert te kislányom nem teszed sose vissza a narancslevet a hűtőbe, nem figyelsz rám!” Az ezekhez hasonló üzenetekből alakul ki az az óriási bűntudat, ami megeszi az anorexiás beteg testét. A szülő-gyerek határok így elcsúsznak, a gyerek egy sor olyan dologért tudattalanul felelőssé válik, mely semmiképpen sem az ő feladata.
Gyakran a nőiesség elutasítása, az anyával való konfliktus áll a betegség kialakulásában. A kamasz nem akarja ezt a mintát követni, nem akar úgy kinézni, nem akar olyan párkapcsolatot, mint az övé. Nehéz a leválás, a felnőtt szerepek vállalása, így inkább gyerek testben marad.
Természetesen a család működésén túl számos kulturális, társadalmi értékrend is hatással van a serdülők énképére. Sokszor lehet hallani egy-egy anorexiás történetben egy „kedves” edzőről, testnevelés tanárról, aki kritikus megjegyzést tesz az illető külsejére.
Nem lehet egyetlen okra, vagy felelősre mutatni az anorexia kialakulásában. Fontos a hibáztatás-mentes, közös felelősségvállalás, hiszen a családtagok a saját életük legjobb szakértői, az ő erejük adja a változás erejét. A család abban tud nagy segítség lenni, hogy értékrendet, sok pilléren álló önbecsülést adjon gyermekének, ne csak a kinézete legyen önértékelésének egyetlen kiindulási pontja.
