Iskolai zaklatás - Mi van a háttérben?

A gyengébbel szembeni agresszió egyik rejtett formája a piszkálás, gúnyolódás, csúfolódás. Kevésbé látványos, mint a tettlegesség, és érdekessége, hogy az agresszió ténye sokszor az elkövető számára is rejtett marad. Vagyis a gúnyolódó nem ismeri fel cselekedetének ártó következményeit; a célja „mindössze” önmaga szórakoztatása.

Ilyenkor a szülő, a pedagógus feladata, hogy az érintett gyereket hozzásegítse a belátáshoz – megmutassa neki, hogy a viselkedésével másoknak fájdalmat okozott. Amint a gyermek tisztába jön azzal, hogy csúfolódása valójában agresszió, vagy felhagy ezzel a tevékenységgel – mert a gyengébbet nem bántjuk –, vagy a továbbiakban titokban folytatja, és ekkor már a csúfolódás, gúnyolódás is tényleges agressziónak minősül, hiszen szándékos fájdalomokozás motiválja. Itt érkezünk el a gyengébbekkel szembeni folytatólagos rejtett agresszió, a zaklatás vagy bullying jelenségéhez.

Mit jelent a zaklatás?

A zaklatás szándékosan, tudatosan, konkrét ok nélkül, ismétlődően elkövetett, az erősebb(ek)től a gyengébb(ek) felé irányuló agresszió. Felismerésében és kezelésében különös nehézséget jelent, hogy – éppen az ilyen típusú megnyilvánulások komoly társadalmi tiltása miatt – hosszú ideig, akár örökre titokban marad. A zaklatókat a társadalmi tabu megsértése, az áldozatot a szégyen, a szemlélőket a félelem készteti hallgatásra. A zaklatásos szituáció – a titok mellett – azért is képes időben hosszú távon fennmaradni, mert sajátos módon kielégíti a résztvevők kapcsolatigényét. Bár negatív tartalmú kapcsolatról, de kétségkívül kiszámítható, „megbízható” kapcsolatról van szó, ami sajátos kötődést eredményez a zaklató és a zaklatott között.

A zaklató a magatartása által okozott morális problémát az áldozat hibáztatásával és a tettek bagatellizálásával (csak játszunk, ő is élvezi stb.) oldja fel. Ezek az értelmezések azt célozzák, hogy az elkövető feloldja magában azt a feszültséget és ellentmondást, amit a morálisan tiltott cselekedet elkövetése okoz. Ha az áldozat a hibás, akkor nem is akkora bűn a zaklatása, sőt „megérdemelte”. Az a magyarázat pedig, hogy mindez csak játék, kiválóan megnyugtatja a lelkiismeretet.

Mindkét értelmezés komoly szerepet játszik a zaklatásos folyamat fennmaradásában. Ha az áldozat a hibás, ez okot ad újabb bántalmazásra. Ha pedig csak játszunk, mindebben nincs is semmi kivetnivaló.

A felnőttek szerepe

A zaklatásos esetek nyilvánosságra kerülése után a történetről korábban mit sem sejtő felnőtteknek is meg kell küzdeniük a saját felelősségükkel (felelős vagyok azért, ami történt, felelős vagyok, hogy nem tudtam róla). Mindezt nem könnyű feldolgozni, ezért a felnőttek is szívesen elfogadják a számukra felkínált „csak játszottunk” értelmezést, ami ellen az áldozat sem tiltakozik. Ha bevallaná, hogy bántották, az számára nagyobb szégyen lenne...

Mindez azt jelenti, hogy a zaklatás jelenségét éppen a gyengébbel szembeni agresszió erős tiltása tartja életben, hiszen a cselekedet annyira súlyos bűnnek számít, hogy a résztvevők nem bírnák el az azzal való szembenézést. A tabu megsértése nyomán támadt rossz érzések a szereplőket kerülőútra – titokképzés, bagatellizálás – kényszerítik, lehetetlenné téve a történtek érdemi feldolgozását.

Pedagógiai teendők

A zaklatás jelenségével kapcsolatos pedagógiai teendők sorában kiemelten fontos a tudatos csapatépítéssel elérhető megelőzés. A bullying megelőzésében és megállításában döntő szerepe van a csoport zaklatás által nem érintett részének. Ahol a csoport kiáll a saját normáiért, és az első zaklatásos esetben közbelép, képes elejét venni a folyamat kialakulásának.

Amennyiben mégis megtörténik a zaklatás, az események feldolgozása során elengedhetetlen, hogy az elkövetőket hozzásegítsük a valódi belátáshoz, és ezzel együtt az áldozatot a megbocsátáshoz. Szükséges a felek közötti őszinte bocsánatkérés, megbékélés és jóvátétel; ehhez megfelelő szakember, egy irányított beszélgetés keretében hozzá tudja segíteni a résztvevőket.

:

Ha viszont mindez elmarad, és pusztán annyi történik, hogy a társadalmi tabu védelmében példásan megbüntetjük az elkövetőket, azzal tovább fokozhatjuk az áldozat elleni haragot („Ez is miatta van!”), és elültetjük a további bántalmazás lehetőségét. Valamint, ha az áldozat nem kap lehetőséget a megbocsátásra, félelme tovább dolgozik benne, és szorongása révén továbbra is a csoport „áldozatnak választható” tagja marad, sőt ez a szerep akár egy életen át elkísérheti.

Vagyis a felnőttek szerepe nagy az események utólagos feldolgozásában. Ha már megtörtént a zaklatás, ha nem vettük észre, ne tetézzük a bajt azzal, hogy belemegyünk az áldozatot hibáztató és bagatellizáló értelmezésekbe! A zaklatásos történetben mind az elkövetőnek, mind az áldozatnak segítségre van szüksége, hogy a folyamat végleg megszakadjon. Rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e megadni nekik ezt a segítséget.