Szüksége van-e egy kisiskolásnak mobiltelefonra?
Már jó ideje láthatjuk – sokan vitatkoznak is rajta – a televízióban azt a reklámot, amelyben a gyerekek és a mobil (telefon, internet) viszonyát jelenítik meg. Noha pusztán egy marketingfogásról és természetesen a kereskedelemről van szó, a dolog mégis elgondolkodtató: szüksége van-e egyáltalán egy kisgyereknek mobileszközre?
Szögezzük le az elején: jelen sorok szerzője minden szempontból „kütyümániás”. Ha egy tárgyon megnyomható gomb van, vagy egy kijelző reagál az érintésre, azt bizony meg fogom nyomni és hozzá fogok érni. Mindezt nem feltétlenül gondolom egészségesnek, illetve pontosítok: inkább az ezektől való függést tartom veszélyesnek.
A 21. században azonban elkerülhetetlen az infokommunikációs eszközök használata, a mai gyerekek pedig kis túlzással egy közösségi portál júzereként látnak napvilágot. Olyan technológiai előnnyel vágnak bele az életbe, melyet nehezen tud elképzelni és követni egy Commodore64-en szocializálódott, majd a betárcsázós modemtől egykor hanyatt vágódott szülő.
A modern eszközök használata a fiatalok számára kinyitja a világot és mérhetetlen mennyiségű információt bocsájt a rendelkezésükre, melyet nem könnyű rendszerezni. Ebben viszont segítséget nyújthatunk neki tematikus oldalak ajánlásával (esetleg a böngészés általunk megadott oldalakra való korlátozásával) és a felmerülő kérdések megválaszolásával.
Arra gondoltunk, megkérdezünk pár gyakorló szülőt arról, ők hogyan alakítják gyermekeik mobiltelefonos szokásait.
Rögtönzött játszótéri felmérésünk is nagyon vegyes képet mutatott. Egy fiatal anyuka elsős kisfiát lepte meg egy érintőképernyős készülékkel. A hasznosságát firtató kérdésre adott első válasza az volt, hogy „Hiszen mindenkinek van az osztályban, kiközösítenék, ha neki nem lenne”. Mint kiderült, komoly rivalizálás folyik az osztályban abban a kérdésben, hogy kinek milyen telefonja van, és milyen játékok futnak rajta.
Egy másik, ránézésre jómódú apuka tízéves készülékét adta oda másodikos lányának, feltöltőkártyás konstrukcióban, mellyel kordában tudják tartani a költségeket, hiszen „úgyis meg kell tanulnia, hogy a telefonálásnak ára van”. Ő egyébként azt is kikötötte, hogy csak vészhelyzet esetén (ha például hamarabb ér véget egy tanóra, esetleg más szülő ajánlja fel a segítségét a gyereknek) használhatja a telefont, alapvetően arra kapja, hogy a szülei elérhessék.
De miért is kell elérhetőnek lennie egy gyereknek az iskolában?
Régen sem volt mobiltelefon, mégsem állt meg senki a növésben. Egy általunk megkérdezett pedagógus borúsan látja a képet: állítása szerint a diákok egyszerűen képtelenek „betelni” a számos funkcióval felvértezett készülékekkel, és rendszeresen megpróbálnak internetezni, játszani a tanórák alatt, a személyiségi jogi kérdéseket felvető fényképezésről már nem is beszélve. Így ő a nap elején mindenkitől bekéri a telefonokat, délután pedig visszaadja. Ha bárkivel például baleset történik, akkor pedig úgyis a tanító értesíti a szülőket.
A mobiltelefon tehát elsősorban telefonálásra jó, még ha ez a funkció mára marginalizálódott is a gyerekek fejében. Szülőként elsősorban az a feladatunk, hogy ezt tudatosítsuk porontyunk fejében, és ne hagyjuk, hogy beszippantsa a virtuális világ. Ha mindenképpen szeretnénk készüléket vásárolni a még írni és olvasni sem tudó gyerekünknek, akkor fektessünk le szabályokat, illetve korlátozzuk a használatát.
Önöknél otthon milyen szabályok vannak a gyerekek mobilhasználatában?
