Köszi, anyu! – Te mondtad ma már?
„Az egész életem nem lesz elég arra, hogy megháláljak anyukámnak mindent, amit értem tett” – Hosszú Katinka így köszönti az édesanyját anyák napján, mert vallja, a gyermekükért folyamatosan áldozatot hozó édesanyákat nem csak az év egy napján kellene ünnepelnünk, hanem igyekeznünk kell minden nap kimutatni az irántuk érzett hálát.
Minden sikeres sportoló mögött egy erős édesanya áll – így lehetne röviden összegezni a Procter&Gamble új „Köszi, anyu!” című kisfilmjét, melynek népszerűsítéséhez nem is találhattak volna megfelelőbb nagykövetet, mint Hosszú Katinkét és anyukáját, Bakos Barbarát. Az édesanyák elkötelezett támogatójaként a P&G évek óta tiszteleg kisfilmjeivel az édesanyák előtt. Az idei változattal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a riói nyári olimpiai játékok idején, amikor a világ sportolóit ünnepeljük, ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek ereje és kitartása mindvégig inspirálta a sportolókat: az Anyukákról. A “Köszi, Anyu!” 2016-os kisfilmje tehát az anyák nélkülözhetetlen szerepére mutat rá és tiszteleg az ő áldozatos munkájuk előtt.
A film kapcsán arról faggattuk Katinka anyukáját, neki személy szerint kellett-e, és mennyire kellett erősnek lennie ötszörös világbajnok, világcsúcstartó úszólánya életében?
Az anya-lánya viszony az ő életükben sem volt mindig harmonikus, és kiegyensúlyozott. Mindketten elismerik, hogy a kamaszkor hozott buktatókat a kapcsolatukba, de a nehézségeken mindig átsegítette őket az édesanya, Barbara megengedő, támogató, bíztató hozzáállása.
„Anyukám mindig mellettem volt, és támogatott engem. Nemcsak az úszópályafutásomban, hanem a tanulmányaimban is. Ő sosem várt el tőlem eredményeket, ő inkább mindig bíztatott. Én helyette is elvárom magamtól az eredményeket, és nagyon szigorú vagyok saját magammal szemben. Ezért is kellett, hogy anyukám inkább egy támpont legyen az életemben, és biztos háttért jelentsen” – mondja Katinka.
„A kamaszkor nem elsősorban a lányom makacssága miatt volt nehéz, bár ez alapvető jellemvonása – emlékszik vissza az édesanya, Barbara. – Akkor kellett erősnek lennem helyette is, amikor néhány éven keresztül nem úgy teljesített, ahogyan képes lett volna rá, és nem úgy jöttek az eredményei sem, ahogy számította. Ilyenkor kellett benne a lelket tartani, hogy „van értelme, ne add fel, tarts ki!”.
"Én személy szerint senkire sem szeretek ráerőszakolni semmit, a saját lányomra pláne nem. Sosem szigorral kezeltem ezért az ilyen helyzeteket, de egy 14-15-16 éves gyerekre már amúgy sem lehet csak úgy ráparancsolni, hogy „menj és csináld!”. Ha magától nincs benne elköteleződés, a szülő hiába erőlteti.
Persze tudatosan figyelnem kellett arra, hogy sose akarjak egy „edző” szerepében fellépni, csak megengedő, meleg légkörrel támogatni, és biztosítani mindig az ideális hátországot. Rengeteg bajnokságát drukkoltam végig, de soha semmilyen elvárást nem támasztottam felé. Persze a szükséges empátiát sem mindig könnyű megtalálni, beleérezni, megtalálni azt a módot, hogy a tanácsom ne kívülről jövő dirigálásnak hasson, hanem képes legyen építeni őt. És ha néha „túlaggódtam” egy-egy helyzetet, megkaptam a kijózanító feddést, hogy „Anya, de nem neked kell úsznod!”
Pálosi Adrienn pszichológus szakértő szerint az ilyen erős nő képe jellemzi napjainkban leginkább az édesanyákat: anyaként kitűnő kell, hogy legyen a frusztrációtűrő képességünk, a stressztűrő képességünk, jónak kell lenni a szervezésben, a tervezésben, és ötösre kell vizsgázni kiegyensúlyozottságból is. A vidámság, az optimizmus is fontos, amit sugárzunk a gyermekünk felé, aki így érezheti, hogy minden rendben van körülötte.
Mert anya erős.
