UTÓPIA - avagy kell-e nekünk közös szülői felügyeleti jog?!
A kiskorú gyermek szülői felügyelet, vagy gyámság alatt áll. Az erre vonatkozó törvényünk szerint a gyermek elhelyezéséről a szülők döntenek. A szülők megegyezésének hiányában a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosított. Az egyik szülőnél való elhelyezés automatikusan maga után vonja a másik szülő felügyeleti jogának szünetelését. A szülők azonban megegyezhetnek abban, hogy válásuk után is közösen gyakorolják a felügyeleti jogot. De mit is jelent ez, és hogyan működik a gyakorlatban?
Sorozatindító írásunk.
Egy kis történelem
A családjogi viszonyokat legmagasabb szinten rendező, szabályozó, jelenleg hatályos jogszabályunk a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény, mely az idők folyamán a társadalmi változásokat követve többször módosult.
Mint ahogy az a jogszabályok megszületésénél általában elmondható, az egyes szabályozásra váró jogterületek egy már felvetődött és megoldásra váró társadalmi jelenségre reagálnak, a társadalmi igény jelentkezik előbb és csak ezt követően kerül sor a probléma jogi rendezésére, fordítva ez (előbb leszabályozunk valamit, majd ezt követően alakul csak ki a jogi rendezést igénylő állapot) nemigen fordul elő.
Ennek tükrében a szóban forgó törvényről és az alkalmazása során kialakult bírósági gyakorlatról elmondható, hogy az 1950-es éveket megelőző családjogi viszonyokban felmerülő problémákra kíván megoldási lehetőségeket nyújtani, illetve vitás jogkérdéseket rendezni.
A XX. század első fele két, világméretet öltő háborúval telt, közte több mint két évtizednyi „boldog békeidő” -vel, mely alatt, majd a 2. világháborút követően a polgári fejlődés kiteljesedhetett. (A polgári struktúrák felszámolására tett kísérletek az 50-es évektől indultak meg, majd a 60-as évek végétől vette kezdetét a „szocialista kispolgárosodás”, melyet követően csak a 90-es években térhettünk vissza a hagyományos polgári társadalmi viszonyokhoz.)
Ez a családjogi viszonyokat tekintve annyit jelent, hogy a klasszikus polgári család modell a törvény születését megelőző időszakban úgy épült fel, hogy a római kori „családfő” mintából kiindulva a férfi-apa feladata a család fenntartása, a munka, mellyel pénzt keresve minél magasabb színvonalon igyekezett feleségét és gyermekeit eltartani, továbbá a hivatalos ügyekben saját és hozzátartozói érdekeinek képviselete. Ezzel szemben a nőre-anyára hárult a háztartás-vezetés, a gyermekekről való gondoskodás, nevelés felelőssége, hogy a férjnek-apának és gyerekeiknek nyugodt, biztos hátteret biztosítva a felelősségteljes munkát végző férjnek-apának ne kelljen „apró-cseprő” ügyekkel foglalkoznia.
Ne felejtsük el, hogy a törvényt hozó parlament székein a fent vázolt viszonyok közt élő értelmiségi réteg ült túlsúlyban, s a jogalkalmazást végző igazságszolgáltató hatalom döntésre jogosult tagjai, a bírák is ebből a rétegből kerültek ki. Tehát mind a jogalkotó mind a jogszolgáltató azonos osztályból származott, amely mind az 1952. évi IV. törvény megszövegezéséből, mind az annak alkalmazása során kialakult bírói gyakorlatból jól nyomon követhető.
Ezzel a háttérrel váltotta fel többek közt a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikket és a gyámi és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. évi XX. törvényt, majd az 1946. évi XXIX. törvényt a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.), mely több területen is újítással élt. Eltörölte például a házasságból és házasságon kívül született gyermekek közti megkülönböztetést, és már elnevezésében sem hagyta meg a „házasságon kívüli születés” kategóriáját, megszüntette az „elhagyott gyermek” fogalmat is, helyébe az „állami gondozott gyermek” lépett, és ami témám a téma szempontjából talán leglényegesebb, az addig évszázadokon át domináló „atyai hatalmat” felváltotta a „szülői felügyelet” (ez igen jelentős változást jelentett ahhoz képest, hogy a törvényt megelőzően az anyának milyen korlátozottak voltak a lehetőségei gyermekeivel kapcsolatosan, pl.: az atya halála esetén nem automatikusan az anya lett a természetes és törvényes gyámja, hanem akit az apa a halála előtt maga helyett erre a feladatra végrendeletileg kijelölt, és csak ha ilyen nevezett gyám nem volt, akkor láthatta el ezt a feladatot az anya. E mellett a jogszabályt megelőzően törvény rögzítette a férj gyermek feletti atyai hatalmát, a gyermek nevelése, és gondviselése tekintetében az apáé volt a döntő szó, és ő volt a gyermek törvényes képviselője is). A jelenleg is hatályos Csjt. a szülői felügyelet gyakorlását mindkét szülőre bízta. Nyilvánvalóan nem mellékes szerepe volt ebben a női egyenjogúság előtérbe kerülésének, és ezzel egyidőben a társadalmi berendezkedés fokozatos módosulásának. A nők jelentős hányada állt munkába a középosztályból és a vagyonosabb rétegekből is.
Alapelvek
Ahhoz, hogy a később a közös szülői felügyeleti jog tekintetében kifejtett álláspontom minden oldalról jól alátámasztott legyen az „alapoknál” kell kezdenem.
Egyetértek Csiky Ottó és Filó Erika Családjog c. könyvének első fejezetében foglaltakkal, amely a családjog alapelveinek a Csjt. 1. §-ban rögzítet célokra tekintettel az alábbiakat tekinti:
1. a házasság és a család védelmének elve (mely kiterjed a csonka családokra és az örökbefogadási kapcsolatokra is, valamint a mostohaszülő- mostohagyermek, nevelőszülő-nevelt gyermek kapcsolatokra)
2. a házastársak egyenjogúságának elve (a házastársak nem egymás alá- ill. fölérendeltjei, egymás mellé rendelt pozíciójuk kiterjed a személyes és vagyoni jogokra, valamint a szülő-gyermek kapcsolatra is)
3. a gyermeki jogok védelmének elve (a szülői felügyeletet a gyermek érdekének megfelelően kell gyakorolni)
4. az érdekösszhang biztosításának és a rendeltetésszerű joggyakorlásnak az elve (a jóhiszeműség, tisztesség és a méltányosság követelménye).
Ezeket az alapelveket a későbbiek során sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hisz azzal a törvény célját kérdőjelezzük meg!
Folytatjuk.
