Felborult nemi szerepek
Férfiatlan férfiak
A minap olvastam egy cikket arról, hogy a világon ma már nincsenek igazi férfiak. A nők manapság hiába várják a délceg hőst lóháton, mert ilyen már csak a mesében létezik. Miután végeztem az iromány olvasásával, nemhogy fel voltam bőszülve, a szemeim egyenesen szikrákat szórtak a méregtől. Azóta agyalok a dolgon, és megpróbálom szavakba önteni felháborodásomat. Azt hiszem, eljött az idő, hogy billentyűzetem segítségével kiöntsem a bennem kavargó gondolatok egy részét.
Azzal kezdem, hogy leírom: miért nem válnak a fiúk férfiassá.
A szülők válása
Az első és egyben talán legfontosabb lépés egy biológiailag hímnemű emberi egyed lelkének csúf eltorzításában: a szülők válása. Talán nem is az a legszomorúbb, hogy ma a házasságok nagy része, akár van gyerek a családban, akár nincs, válással végződik, hanem az, hogy az esetek túlnyomó többségében a csemetét vagy csemetéket - legyen szó akár kisfiú(k)ról, akár kislány(ok)ról -, az anyánál helyezik el. Így a kis lurkó jóformán apa, és ezzel együtt férfipélda nélkül kénytelen felnőni. Jobb esetben az anya talál valaki mást, aki pótapaként funkcionál, de ez gyakran nem történik meg.
Elemi
Mivel elemiben a tanárok szinte100%-a nő, több mint valószínű, hogy az a személy, aki a kisfiú vagy kislány első osztályfőnökévé válik, ugyancsak az lesz. A gyermek anyja kíséretében bemegy első órájára az újdonsült osztályba, ahol a tanító néni elmondja, hogy bármikor teljes bizalommal fordulhat hozzá bármilyen témával kapcsolatban, hiszen ő lesz úgymond a második anyukája. Azonban szerencsétlen apróságnak apja még mindig nincs. Ezután nap mint nap bejár az intézménybe, ahol szinte kizárólag nők tanítják, ők foglalkoznak vele. Felnőtt férfiakat pedig maximum esténként, a kereskedelmi csatornákon sugárzott szenny műsorokban láthat.
Miután a gyermek kijárta az első négy osztályt, átkerül a felső tagozatba, ahol az addigi egy vagy két női tanár helyett kap vagy egy tucatnyit. Férfitanárral esetleg testnevelés órán találkozhat, azonban a fizikai tréning alatt a tanuló nem valószínű, hogy sokat kommunikál oktatójával, így az egyetlen férfitanár is csak egy távoli, személytelen szobor marad számára.
A következmény
Lényegében tehát a kisfiúk és a kislányok jelentős része - azon kívül, hogy az apjával havonta párszor együtt tölt egy délutánt -, szinte egész gyermekkorában nem találkozik férfiakkal. Most nem fejtem ki lépésről lépésre, hogy ez miért gond. Azt hiszem, ez nem is szükséges. Szerintem mindenki átlátja, hogy hosszú távon ez az egyik okozója annak, hogy a manapság férfikorba lépő fiúk nem viselik magukon a mesebeli délceg hőshímek attribútumait.
Azonban ez véleményem szerint csak az egyik ok, és ezennel szeretném leírni a mai nők és lányok szerepét a fiúk elpuhányításának procedúrájában.
A rosszul kezelt lázadó
Megfigyelésem szerint a kamaszodó fiúk általában sokkal erősebben lázadnak a tanárok és szüleik ellen, mint a lányok. Nyilván ennek különböző biológiai és pszichológiai okai vannak, én erről nem tudok nyilatkozni, viszont arról tudok, hogy milyen módon reagálnak a tanárok - akiknek ugyebár 90%-a nő - az ilyenkor tapasztalható teljesen természetes magaviseletre.
Tapasztalataim azt mutatják, hogy a pedagógusok nagy része először hisztérikussá válik, és mindenféle meggondolatlan büntetést ró ki a fiúkra, miközben a lányokat, akik szépen megcsinálják a kiadott feladatokat, rendesen viselkednek, odafigyelnek órán, megállás nélkül fényezi. Ez a helyzet rövid idő leforgása alatt beskatulyázások egész sorát vonja maga után.
A fiúk nagy részét megátalkodott idiótának bélyegzi, a lányokat pedig folyamatosan zseniként kezeli. Mivel én saját bőrömön tapasztaltam ezt a fajta tanári viselkedést, tudom, hogy semmi jóra nem vezet. A fiúk látva, hogy pedagógusaik milyen véleménnyel vannak róluk, még magasabbról tesznek az iskolai normákra.
Eközben a szülő próbál otthon megszorításokat alkalmazni, és ezzel kordában tartani gyermekét. Ezek a kísérletek javarészt kudarcba fulladnak, mivel a háztartásokban ma már ritkaságszámba megy, ha van egy erélyes, tiszteletet parancsoló férfi, aki képes az asztalra csapni.
A végső csapás
A lázadó korszak közepén, amikor az ember a legsebezhetőbb és legkiegyensúlyozatlanabb, iskolát kell váltani. Irány a középiskola, ahol vagy jól sül el az új társaságba való beilleszkedés, vagy nem. Ebben a korban kezdenek el a fiúk és a lányok is párkapcsolatra vágyni az ellenkező neműekkel, azonban a médiának köszönhetően mindenki a külsőségekre alapoz.
Így rövid idő alatt képződik egy rakás önértékelési problémával küzdő fiatal. Itt leszögezném, hogy bár a fiúk jól tudják titkolni, nekik is vannak komplexusaik, a legtöbben ezek miatt nem mernek odamenni lányokhoz ismerkedni.
A végeredmény
A férfipélda nélküli gyermekkor, az iskola félrenevelése, és a média által közvetített abnormális értékrend következtében ma a férfikorba lépő fiúk többsége ahelyett, hogy kiegyensúlyozott lenne, inkább teljesen labilis. Van, akinél ez könnyen észrevehető, van, akinél nem.
A fentiek alapján úgy vélem: nem tisztességes, hogy a nők a realitástól teljesen elrugaszkodott elvárásokat állítsanak a férfiak elé. Nem kellene azt várniuk, hogy egy lovag majd meghódítja őket, mert ez nem fog bekövetkezni. Lehet valaki magabiztos, okos, karizmatikus, bátor, vagy rendelkezhet bármilyen hősies tulajdonsággal, az emberek nagy része először – sajnos – a külső alapján ítél.
