Hazudik a gyerek
Nemrég egy család jött hozzám azzal a problémával, hogy 12 éves fiú - nevezzük Balázsnak - hazudik. Ez a család egy úgynevezett „patchwork” család volt, ami azt jelenti, hogy a szülők elváltak, majd az apa újra nősült. Az új családban született már egy közös gyermek is. Balázs az édesanyjánál él, de az édesapjánál is rendszeresen tartózkodik. Az apa úgy látja, fia jól érzi magát velük, felszabadult, szereti kistestvérét. Mégis, mikor hazamegy, édesanyjának látványosan panaszkodik. Néha horror történeteket ad elő, hogy nem kap enni, bántják, vagy nem törődnek vele.
Jobban megismerve a családot, azt láttuk, hogy Balázs nagyon nehéz helyzetben egyensúlyoz. Édesanyjával levő nagyon szoros érzelmi kapcsolatában átéli annak szomorúságát, csalódottságát a történtek miatt. Árulásként élné meg, ha jól érezné magát az elhagyó apja családjánál. Ezért azt mondja, amit az anyja hallani akar. Fantáziájával, túlzásokkal, sőt szélsőségesen kiszínezve ferdíti el az apjánál tölött időt, mert érzi, hogy édesanyjának fájna, ha az igazat mondaná.
Egy másik családban az volt a tünet, hogy a gyerek nem beszél. Amikor együtt jött el a család, azt tapasztaltuk, hogy a gyerekhez intézett kérdéseinkre rendszeresen a szülők valamelyike válaszolt, időt sem hagyva a megszólítottat a válaszadásra. Amikor végre szóhoz jutott a fiú, és elmondta gondolatait, az apa leteremtette:” Hát, nem ezt a választ vártam tőled!”
Egy intőket hamísító, eltagadó kislány anyukájának rendszeres reakciója a beírások után a következő volt: „Tönkreteszel! Ez nálunk nem fordulhat elő! Ebbe a szégyenbe belehalok!”
Sokféle történetet tudnék még felsorolni a téma kapcsán. A leírtak nem különlegesek, hanem nagyon is gyakoriak. Mindennaposak. Nem a hibáztatás a célom az esetek megosztásával. Néha észre sem vesszük, hogy reagálunk helyzetekre és annak milyen következményei lehetnek, ha tartósan ismétlődnek.
Miért hazudik?
Érdemes gondolkodni a hazugság funkciójáról és a környezet reakciójáról.
A fenti esetekben a hazugság funkciója a Balázsnál a válás következtében az, hogy mindkét szülőnek megfeleljen, egyik szeretetét se veszítse el. Lavírozni kénytelen a felnőttek között. Az intőjét eltagadó kislánynál a reakció aránytalansága, félelmetessége következtében alakult ki a nem kívánt viselkedés.
Gyakoriak a hazugságok azokban a családokban, ahol a szabályok merevek, a normák teljesíthetetlenek, megfelelni lehetetlen. Ahol nem lehet igazat mondani, ahol félni kell az igazmondás következményeitől. És ahol a felnőttek sem őszinték egymással, a környezettel. A csalás hallgatólagosan megengedett, sőt az életrevalóság, az életben maradás eszköze.
"Élénk a fantáziája"
Másként kell tekinteni a kisgyermekkorban tapasztalt jelenségre, a fantáziahazugságra. Amikor a gyerek nem tud éles különbséget tenni a valóság és a mese, a külső és belső objektív, szubjektív valóság között. Maga is hisz benne.
Egy kisfiú szülei ijedten számoltak be: négyéves kisfiúk arról mesél, hogy van egy szellembarátja. Amit nekünk le is rajzolt.
Kérdésünkre, hogy milyen ez a barát, a gyerek elmondta:
- „Bátor hős, mindentől megvéd” - a kisfiú félénk volt
- „A szellembarát engedetlen” - a kisfiú szófogadó
- „Jól tudunk együtt játszani" - a kisfiú egyke és magányos volt
A fantáziabarát rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel ő nem. A gyerek vágyait tükrözi, a másik, képzeletbeli személyre vetíti rá mindazt, amit önmagából hiányol, vagy nem képes elfogadni.
Meddig természetes a fantáziálás? – kérdezik a szülők.
Addig elfogadható, amíg nem vonja el a gyereket túlságosan a valóságtól, és eljut odáig, hogy a jó tulajdonságait értékelni tudja, és a rosszakat is elfogadja. Büntetni nem szabad, hiszen tette nem tudatos, és ráadásul ezzel leszoktatjuk a gondolkodásról, fantáziájának a szabadon engedéséről.
Idősebb korban is előfordulhat, hogy a kamasz, vagy a fiatal összemossa a valóságot egy idealizált képpel. Akár családjáról vagy saját képességeiről, lehetőségeiről, szerepéről, kapcsolatairól szólhatnak ezek a történetek. A szélsőséges esetek hátterében rendszerint lelki sérülés, vagy rendezetlen családi háttér -elhanyagoltság, szigorú, vagy bántalmazó szülők - húzódhat meg. A túlzások funkciója olykor a figyelemfelkeltés, a szeretet, elismerés megszerzése, vagy elérhetetlen vágyainak átélése is lehet.
Végül néhány gondolat, amely segíthet abban, hogy ne legyen szükség a hazugságra:
Segít a biztonságot nyújtó, elfogadó családi háttér, ahol nincsenek teljesíthetetlen követelmények, ahol lehet hibázni. Ahol meg lehet tanulni, hogyan lehet a hibát helyrehozni, megelőzni, és megbocsátani. Ahol a felnőttek hitelesek, maguk is jó példát mutatnak ebben.
Ahol a figyelem, szeretet alanyi jogon jár, ahol a negatív kritikát, véleményt, hírt is kibírja a család, ahol a következmények arányosak az elkövetett cselekedettel.
Ahol mindent el lehet mondani, ott nincs értelme a hazugságnak.
